A nem mindennapok

Megtörtént az, amire oly sokáig vártam: lezárult az ünnepi iskola hét. A jubileum, a rendezvények tömkelege! Nem lenne ezzel semmi baj - mármint ezzel a rengeteg rendezvénnyel - ha más dolgunk se lenne. De van, és így igen kikészítő volt. De vége, legalábbis majdnem; és ez a lényeg most.

Az utolsó (előtti) felvonás a tegnap esti bál volt. Kicsit féltem a minőségtől, de mivel elég horribilis összegbe került, bíztam a minőségi megvalósításban.
Stílusosan 220 fő jelent meg a bálon; ami egy elektromos beállítottságú iskola esetében talán nem is lehetett volna másképp. Nem is VOLT. :)

Minden résztvevő nagyon (!) csinos volt. A nők különösen, de ez csak természetes. Állítólag én sem voltam rossz "bőrben". Na de az asszony!! A legjobb csaj volt a bálteremben!

Jó kis asztaltársaságunk volt; amit már idejekorán leszerveztünk. Vettünk tombolákat, de mi sajnos nem nyertünk. Jóbarátaink, szomszédaink nyertek egy hétvégi wellness szállodát... Jászapátin! :))) Jászberénytől, ahol lakunk, mindez 16 km-re található... na és olyan 30-40%-ban lakják a kisebbségiek. Nem is ez a baj, hanem az, hogy félelmetesek. Biztos jó buli lesz.

Még táncoltunk is sokat, hisz tényleg szuper jó zenéket játszottak meglehetősen igényesen! Aztán két óra felé alhagytuk a helyszínt...

Ja, még annyit, hogy a kajaszuper volt. Meg a díszlet is, meg minden! Pedagógusokból ilyet ki se néz az ember! ;)
 

Ma újabb ünnepi alkalom készülődik. Ma lesz az iskolánk alapítványi bálja. Igen, amiről már tegnap is írtam. Este hétre megyünk havarokkal felszerelkezve. Ittassági fokom lehetséges, hogy az eddigi kábé nullás szintről elmozdul, bár nem ez az alapkoncepcióm. Néha ki kell rúgni a hámból. Az a baj, hogy előrelátó ember vagyok és utálom a másnapokat. Pedig hát ez várna rám... Meg hát ott lesz a város színe-java... ne előttük mutassam már be azt, amilyen amúgy nem vagyok. Még félreismernének.

Ma délelőtt végre Evelinnel lehettem. Sokat ugráltunk, lovagoltunk a különböző plüssállatokon. Így délutánra persze már nyarvogósabb és elpilled. Ébredés után visszük a mamához, hagy alaudjon ott. Jó ez így mindenkinek. :)

Olyan hülye idő van, hogy nem vagyok kellőképpen rápörögve erre a mai ritka eseményre. Hideg is van, meg nyálaskodás is van... hátha estére felszívom magam. Ha nem leszek nagyon rosszul, holnap élménybeszámolót tartok!

Mára már beletörődtem, hogy nem szabadulhatok az ünneplő iskolából. Így nem is akartam. Igyekeztem jól érezni magam. Végre ma volt időm körbejárni a termeket, laborokat, kiállításokat; sőt, felhőtlenül trécselni a látogatókkal. Alapvetően jól éreztem magam. Végre. Na persze sikeresen le és elfáradtam.
Vártuk Karcsit is, de valahogy nem érkezett meg. Mindegy, majd holnap a bálon. Tán ő lesz az egyik díszvendég-előadó. A Rékasi.

Ezen a fergeteges napon zárásként szintén a Mozi-Színházban volt előadás. A tegnapi "best of" ment le megint; csak most már ország-világ előtt. Polgármester, külföldi vendég, megyei vendég, Electrolux vendég, stb... És még sokan mások. Ajándék özön és alapítvány tevés. Na meg díjazták a legjobb diákokat. Büszkeségemre a rajzosokat is. Volt mire!

Utána a diákok programja, ami most is szerintem mondható, hogy világszínvonalú volt. A produkciók jó része a világ bármely színpadán megállták volna a helyüket. Ének-zene-tánc... minden. Főleg az ezer féle táncos produkció tetszett. Mint ahogy tegnap is írtam.

A buli után állófogadás - kiváló kajákkal. Na, ezen már nem sokáig lehettem jelen, mert hát első sorban apuka vagyok és haza kellett jönnöm fürdetni! Ez az igazi produkció! :)
 

Az első (vagy ki tudja már hanyadik) jelentősebb állomáson vagyunk túl. Diáknap volt ma a sulinkban. Iszonyú szervezési munka előzte meg és fogalmam sincs nagyon, mik történtek.
Szokás szerint rohangásztam délelőtt. Először a suliba pecsétet szerezni, aztán a Múzeumba pecsételni (még a tegnapi kiállítás kapcsán), aztán haza levegőt venni (10 perc), aztán a Színházba próbálni. Ami elhúzódott vagy fél 2-ig; kettőtől meg már kezdődött az igazi hepaj, a Ki Mit Tud-nak csúfolt "most mutasd meg magad" - vagy valami hasonló.

Az eddigi programjaim miatt kimaradtam mindenből, amit a "gyerekek" szerveztek, pedig érdekelt volna. Pl.: Az egyik termet beach-nek rendezték be; állítólag volt koktél, meg minden, ami kell... Ez nekem való program lehetett... volt házasságkötő terem is, amiről már sajnos (?) lecsúsztam. Pedig csinos kis csajok járnak a suliba is... :)

Ezek után úgy volt, hogy önfeledten nézhetem a "Ki Mit Tud"-ot, de mégsem. Kettő előtt nem sokkal telefonoztak a suliból, hogy a Vendégkönyvet készítsem elő... ragasszak, rajzolja, írjak, stb... Ez sem volt kis munka, de a százon felüli közönség szavazás összeszámolása és kiértékelése talán még jobban megviselt. Így kettő helyett négyre értem a Színházba. Ekkorra már lement a szívem csücske program; a zenekar. Az a zenekar, amelyikkel majdnem felléptem. A ma délelőtti próbán derült ki, hogy nem, vagyunk annyira felkészülve, hogy színpadra állhassunk a Come as you are-ral. Összesen kétszer próbáltunk... be kellett látnunk, hogy még nincs kész a "produkció". Na de majd legközelebb... (Valószínűleg lesz legközelebb.)

De így is láttam olyat, amin lehidaltam; pláne úgy, hogy tudtam, hogy ezek a mi tanítványaink; csak épp egy más megközelítésben. Nagy élmény volt látni a fejen-vállon és minden egyeben pörgő brékeseket (?), egy másodperc alatt tízet csapó népitáncosokat és a többit is. Le a kalappal srácok!!!

Holnap jönnek a fejesek. Rékasi Karcsival - Tom Cruise állandó szinkronhangjával -az élen. Ő is ide járt a mi sulinkba!!! Majd mesélek holnap. Ha lesz mit! :)

Végre megnyílt a sulink "tanáros kiállítása". Tizen egy hozzánk tartozó művésztszedtem össze, aki most egy helyen mutathatta meg magát. Van köztük olyan is, aki már nem és, és a Hamza Múzeumtól kértem ki neki két képét. Nagyon jól sikerült. A kollégák is csak pislogtak.
Munka rengeteg volt vele; ez nem annyi, hogy kiírok egy pályázatot, amire beérkezik 10-20 pályamű... Mindenkivel külön-külön kellett egyeztetnem, a múzeummal külön ügyletelni, aztán, mikormegérkezett a cumó, azt fel is kellett igényesen (!) pakolni. Nem is gondolja az, aki nincs ebbe benne, milyen sok szempontnak kell egyszerre érvényesülni ahhoz, hogy egy kiállítás működjön.
A képek aljának szintelnie kell, a képek közt egyenlő távolságot kell tartani; az összetartozókat (egy téma, egy technika, stb...) összeválogatni, ezek távolságai legyenek kisebbek, mint a többieké; fecniket kell gyártani a képek alá, megnyitót kell szervezni, stb... Számtalan problematika felmerülhet.

Azt hittem, ma hamarabb hazaérek... tévedtem. Holnap és holnap után sincs esélyem a korai hazatérésre. Ilyen a tanár élet...

Viszont megérkezett a kislányom személyi igazolványa. nagyon vicces. Ki találta vajon ki, hogy a pöttömöknek is kell ilyen?? Jó, hogy nem íratták vele alá. Még azzal lehetett volna fokozni. Az az egy nyugtat, hogy tök aranyos fotót csináltak róla. Bár nem mosolyog. Annyi baj legyen...

Nagyon örvendek még, mert a suliba jött mától a szakmai kiállításokra Mágus barátom (és esküvői tanúm), aki a Fanuc robotokat mutatja be a nagyérdeműnek. Annó osztálytársak is voltunk ebben a suliban... szerintem jó buli lesz! :)
 

Már nem sok van hátra. Sőt! Most így este ki merem jelenteni, hogy a nehezén már túl vagyunk. A suli ünnepünkről beszélek, amit már augusztus óta csinálgatok. Talán tegnap és ma csúcsosodott ki. Evés nélkül este hatig ment a meló.
A tegnap jól sikerült; ugyanis a diák munkák kiállítására már jó sok szavazat érkezett. Remélem nem idétlenségeketírtak. Én pozitívan állok a melókhoz...
A mai napon az iskolánk volt tanárainak és diákjainak kiálítását rendeztük be a diákokkal. Ami most nagyon tetszett, hogy nekem konkrétan egy képet sem kellett kiraknom, mert emberi erőforrás bőven állt a rendelkezésemre. A kollégista diákok nagy lendülettel vetették bele magukat a munkába. Sikerrel. A végeredmény szerintem magáért beszél:igényes kiállítást hoztak össze a liskások.
Volt egy kis intermezzó: egy számomra ismeretlen volt diák hozta (küldte) be a képeit; szám szerint nem is tudom mennyit; de olyan tíz körül. Az nem baj, de az igen, hogy giccs volt mind, egytől egyig. EGyrészt megmondtam a főnöknek, hogy ez rontja a színvonalat és nem szeretném egy lapon említeni pl. Sáros Bandi bácsival (szegény '83-ban már meg is halt), másrész sok is és jó lenne neki egy külön termet keríteni. Lett is szerencsére; és nagyrészt azt is kiraktam. Konkrétan két nap alatt három kiállítást rendeztem; nem is beszélve a régebbi diákmunkák átpakolásáról.

A holnapi naptól már lazítok. Remélem legalább is, hogy ez másnak nem fog feltűnni. Annyit melóztam már erre az eseményre, hogy nincs kedvem a show-hoz. Nekem ennyiben ki is merült a tisztem.

Azt még azért meg kell említenem, hogy valóban nem csak kutyaütők gyülekezete a "mai fiatalok"naknevezett brigád. Vannak köztük igen értelmes, segítőkész és kedves emberek is. Meg vannak lógósok is, de azok mindenhol...
 

Hát még a tegnapi naphoz annyit, hogy a Stars nagyon keményen kikapott. Hármat kaptak és egyet se' lőttek. Leendő sógorom pedig igen csak vitézkedett. Egy szempillantás alatt került helyzetbe, de.... De. Egyszerűen semmi nem jött össze a tegnapi meccsen. Pedig a kapuralövések aránya a Starsnál volt nagyobb. Az UTE kevesebbet lőtt, de azok veszélyesebbek voltak; mi több - gólt értek. Szerintem a Starsban nagyon jó játékosok vannak, remek egyéni teljesítményekkel, de valahogy kevésbé érzem rajtuk, hogy ez egy csapat. Míg a gyengébb egyéni játékokat felmutató UTE csapatként viselkedett, emiatt eredményesebb is volt. Tőlem szakszerűbb leírást találtok az Icehockey honlapján.

Ami fontos, hogy a kislányom először vett részt ilyen eseményen és nagyon élvezte. Mé zörgött is a csörgődobbal.
Jött Mágus barátom is - holtfáradtan, de annál lelkesebben. Mi annó rengeteg Lehel meccsre jártunk ki. Ismerünk minden rigmust, éneket, fradi szidást... egyszóval a kisujjunkban van a szurkolás. Na persze így, "megöregedve" már nem vagyunk olyan hevesek, mint a fiatalok.

A suli ezen a héten nagggyon durva. Már a múlt héten is jeleztem, hogy folyamatos melóban vagyok, na de ilyen, mint ma, már nem is tudom, mikor fordult velem elő utoljára. Nem volt időm hazajönni ebédelni - RÁNTOTTCSIRKÉT, még lyukas órában sem. Sőt! Reggel 8-tól este 6-ig benn voltam. Na persze még nem értem a végére, de már jó úton járok.
Elkészült a diák-kiállítás. Van sorrend is, és most indul a szavazás. A diákok szavazhatnak egymás (és saját) képükre is, ami majd pénteken fog közönségdíj formát ölteni. A Malom Film-Színházban.
 

Mondanom sem kell, hogy a tegnap esti apa-találkozóból nem lett semmi. Győzött a lelkiismeret és nem utolsó sorban a tespedés. Ami nem jó.
Az apa-találkozó ma dél körül kiszélesedett és bepótlásra került. Család-találkozóvá "fajult". Már másfél hónapja nem láttuk őket, így a lassan egy éves kislány csendben, surranópályán közelíti meg a kislányom fejlettségi szintjét. Nem aggódok, örülök! A kiscsaj már egy-egy lépést önállóan is megtesz. Remélem hamarosan önfeledt játékká fejlődik a kettejük találkozása.

A kis család-találkozó miatt Evelin ma később került ágyba (délutáni szieszta). Ennek viszont ne kimondottan örülök, mert a tespedésből kimozdulva egy új és érdekes "családi programot" eszeltünk ki:

JÉGKORONG MECCSRE MEGYÜNK!!!

Igen, Evelinnel. Ugyanis a kisleány leendő keresztapja a Vasas Stars jégkorongcsapat egyik legsikeresebb csatára: Szappanos Dávid. ost őt fogjuk megnézni Káposztásmegyeren. Viszek dobot, csörgőt, meg ami még eszembe jut. Az UTE ellen játszanak, remélhetőleg sikerrel. Most a tabella második helyén állnak. Remélem ezt egyrészt javítani fogják, másrészt mindegy, csak ne kapjanak ki. A meccs fél 6-kor kezdődik. Ehhez persze hamarosan el kell indulnunk...

Hát akkor: Hajrá!!

Sok nap óta először sokáig alhattam. Evelin csak fél10-kor kelt; így én is. Kellett is az energia, hiszen ma egyedül voltam a kis tündérkémmel. Féltem, nehogy essen az eső, mert akkor be kell húzódnunk és ki tudja, bírok-e vele. Így volt a jó. Mentünk piacra, mentünk a szökőkúthoz - találkoztunk más gyerekekkel is. megnéztük a szobrokat...
Aztán elmentünk a mamához. Itt folyamatos a játék és a hancúr; nincs megállás. El is fáradt a hercegnő, hazafelé a kocsiban már aludt is.

Most tettem le, de még hallom a hangját. beszél, énekel ilyenkor a kiságyban. Legszívesebben bemennék hozzá nyomkodni, demár kell neki is ez az alvás. Hulla fáradt. Na persze én sem vagyok már olyan fitt, pedig hol van még az este. Egy jó barátom - egy egy éves kislány apukája - hívott, hogy a babák elalvása után kimehetnénk inni egy sört... Vonzó ajánlat; nem tudom meg lehet-e valósítani.
Egyfelől szeretném, hiszen én sem gyakran járok "szórakozni", másrészt akkorra már vagyok olyan fáradt, hogy egy porcikám sem kívánja az almenetelt. Na meg a lelki ismeret...
 

A mai kultúr élménydömping sikeresen zárult. Na persze számítottam is erre, merthát miért is csalódna az ember ilyen nagynevű intézményekben, mint a Szépművészeti és a Ludwig?! A Pestieknél ez biztos másként van, de innen vidékről ez csupa fény és fantasztikum.

Az is. W.Turnert mindenhol a világon félistenként tisztelik. Csalódásra semmi esély. A Múzeum is kitett magáért; igencsak igényes és mennyiségileg is kielégítő alkotást hoztak Magyarországra. A "sztárképek" persze otthon maradtak, de az itáliai munkái közé nem is hinném, hogy besorolhatók az "Eső, gőz, sebesség" vagy a "Gőhzajó hóviharban". Ne adj Isten a "Hannibál átkel az Alpokon"... Amit láttam így is lenyűgözött. Eddig is a nagy kedvencek közt volt Turner, ezek után is az maradt. És a helyzet egyre fokozódik! :)
Nem igényeltünk tárlatvezetést, de ez esetemben - talán nagyképűség nélkül mondhatom - ez nem is hiányzott. Sőt, ár diáknak még sikerült is rögtönzött kiselőadást nyújtanom belőle. Na persze a finom, apró dolgokra, amiket én sem tudok, vevő lettem volna.

A másik - számomra ha lehet még megkapóbb élmény - a Ludwig múzeum volt. Mindig is imádtam a kortárs művészetet; igyekszem magam is ezt a vállfaját űzni a festészetnek. Egyrészről viccesnek tartom azt az ostobaságot, ami kiül az emberek arcára, ha ilyennel találkoznak, de ez engem arra inspirál, hogy "tanítsak". Lehet, hogy jól választottam szakmát. Remélem.
Nagyon tetszett, hogy a diákokat körbevitték a kiállítótermekben és így - pár művet kiemelve - mutatták be a mű mondanivalóját. Ennek persze hátránya is volt.
Robert Capa munkái nagyon érdekesek voltak, sokkal több minden érdekelt volna bennünket annál, mintsem amit emondtak. 5-6 képről beszéltek csak az előadók. Ráadásul idő sem volt nagyon a többi megtekintésére. Mert már egy másik előadó egy másik emeleten várt.
Ő a kortárs értelmezését vállalta magára. Alapvetően jól szónokolt, meg tudta értetni a diákokkal a lényeget, de túl sok kiskaput és kételyt is hagyott bennük. Itt is csak nagyon pár munkára engedett rálátást és már mentünk is tovább. A szónoklatok után pedig elengedte a kezünket és szabadon lézenghettek a diákok a termekben. Ők persze - érdeklődők lévén - szerették volna megérteni a többi munkát is. Amik tán még érthetetlenebbek is voltak a bemutatottaknál. Én persze próbáltam magyarázatokkal szolgálni, de én sem tudtam mindent. Hablatyolni meg nem akartam.
Összességében elmondhatom a Ludwiról - mint első látogató - hogy nagyon pozitív a sok érdekes munka bemutatása. Nagyon jók is a képek azon felül, hogy izgalmasak. Én személy szerint kevésnek érzem. Na, majd bővítjük... :)
 

Olyan világos volt az éjjel, hogy simán elhittem volna, hogy ezen az estén nem ment le a nap. Tudom; a telihold fejti ki áldásos (?) tevékenységét. Egyszerűen nem tudtam aludni. Kinn császkáltam a házban; fogggalmam sem volt, mit tehetnék, hogy elaludjak végre. hajnal 3-kor ez azért komolyprobléma. Ráadásul a tudat, hogy 6.30-kor kelés van, még inkább bénított.
Már az is megfordult a fejemben, hogy lezúzok egy felest és kész. Megoldom a problémát. De aztán ott szüttyög egy hang a fejemben, hogy " ez aztán egyenes út lesz a lecsúszott alkeszság felé "  - emiatt elvetettem ezt az opciót.

Összesen aludtam vagy 3 órát. Majd össze estem ma; na és hát egyértelmű, hogy ezer felé kellett rohannom. Ma is.

Holnap megyünk Turner-re és Capa-ra. Várom. Sőt! A Ludwigban még szégyen és gyalázat, de nem is voltam. Na majd most. Illene kicsit utána néznem ezeknek a helyeknek, de annyira zsibbadok, hogy most "nincs kedvem". Tán majd este.
 

Hála a Jó Istennek, nem kell több plakátot gyártanom az iskolának. Már éppen elegem volt belőle. Nem számolom inkább ki, hány órát dolgoztam rajta.

A jövő héten lesz a nagy menet. Akkor lesz a csúcsrajáratva ez a sulis program mizéria. Most hétfőtől viszont már mindenki kapkod ezer felé; én is.

Ma vettem egy rakat festéket, szenet, krétát, blue-tack-et... stb-t. Csináltam egy nagy számlát a sulinak, holott amúgy sincs pénz. Na de az alap dolgokra legyen mááár! Nehogy máááár! :)

Most egy újabb nagy fába vágtama fejszém. Fellépek a diákokkal egy zenekar dobosaként. Na persze én könyörögtem be magam. :) A Nirvanától játszuk a Come as you are-t. Ez amúgy is a csengőhangom a telefonomon... És PONT ezt a számot választották a srácok. Mintha én választottam volna:

https://www.youtube.com/watch?v=bOL5cpwTkes

(Segíthetnétek, hogy lehet beszúrni videót...)

A helyzet egyre fokozódik. Már az egész suli kapkod, mindenki a jövő heti nagy vendéglátásra készül. Én is.

A 40-50-es pályázatunk képanyaga már befutott, lezsűrizte a Jászsági Képzőművészet-barátok Egyesülete. Most a keretezőn a sor, majd egy-két nap és rajtam a világ szeme. Szeretném JÓL kivitelezni a dolgot, hogy lássák; van rajztanítás az iskolában. :) Kicsit egó... :)

A főnökség még mindig a nagy plakátokat nyomatja, mindig újabb és újabb verziók kerülnek elő. A fele meg már nyomdában van. Mi lesz ebből?
Ami biztos, hogy az elmúlt pár napom a számítógép előtt töltöttem és már jojózik a szemem. Jó volna többet pihenni, játszani Evelinnel.

Ez kemény. Az összes informatív táblát nekem kell megcsinálnom a suliban. Az nem baj így önmagában, de az igen, hogy ma megkaptam az anyag felét egyszerre azzal a felkiáltással, hogy holnapra kész legyen.

Na most: Mi vagyok én???

Másrészt mindent szépen megcsináltam, mint egy közrabszolga. Én barom. A kislányom meg szerette volna megkapni az apját, hogy játszódjon egy kicsit. Alig kapta meg. Az apa (én) meg enni alig kapott ma a sok meló miatt. Ilyet többet nem lehet csinálni.

A kisleányom tegnap elkészítette első önálló alkotását. Most 15 hónapos múlt és nagyon büszke vagyok rá. Itt megnézhető a munka:
https://www.youtube.com/watch?v=Lp_Et3EAQ5I

Volt olyan, hogy a világért sem hagytam volna ki a Forma 1 időmérő edzését sem. Most meg itt vagyok; az ismétlés is a közepén jár, de nem vettem még rá magam arra sem, hogy bekapcsoljam a tv-t.

Miért?

Egyrészt a szokásos "indok": amióta Evelin megvan, a sorrend igen erősen megborult. Bár még így is lenne időm, de minden más elé tuszakodott.

Emlékszem, Mi.Schumachert már a halál f*szára kívántam, mikor az idény összes futamát megnyerte. Csak azért néztem a közvetítéseket, hogy mikor kap már ki végre. Arról az idényenkénti EGY versenyre voltam kíváncsi, mikor kikap/lerohad a kocsija. Ritkán következett be.
Nagyon vártam már a nyugdíjazását, hogy más is szóhoz juthasson. Most meg, hogy már nem kell kit legyőzni, már nem is olyan érdekes ez az egész.
Persze mindig vannak favoritok, de ezek már csak évente négyszer győznek és még így is világbajnokok lesznek.

Őszintén szólva vártam, hogy Schumacher visszatér a versenypályákra. Megint le lehetett volna győzni és ez már elég elégtétel lett volna. Tudta ezt ő is, de szerintem sem rajta múlt, hogy beszáll-e. A bátorsága meg lett volna.

Amit viszont csodálok, az a Ferrari döntése: Badoer... Ő még aktív korában is sz*r volt. Gondoltam, majd Fisichella megmenti a világot. De nem tette. EZt nem értem azóta sem; hiszen ő tényleg nem rossz versenyző. na persze nagyon nem is csúcs, de azért mégis többet várt mindenki tőle. Sajnálom őt emiatt.

Végül annyi idő eltelt, hogy már csak az indexen néztem meg a végeredményt. Ez van.
 

Most olvasom a hírekben, hogy Jászladányból roma menet indul a fővárosba, hogy ott petíciót nyújtson át a kormányfőnek.

Ebből nekem az jön ke, hogy nálunk itt a Jászságban rengeteg roma él. Ezen kívül az is, hogy még elhivatottak is, magyarán tudatosak, tudják, milyen jogok illetik meg őket, valamint ők is a bőrükön érzik (micsoda kifejezés) a hátrányos megkülönböztetés kínjait.

A kérdés, hogy ez így egészében jó vagy rossz nekünk - itt élőknek. Szándékosan nem azt írtam, hogy "nekünk, többségnek". Ugyanis pl. Ladányon ez nem is biztos, hogy helyt álló.

Ez az egész annyira nem érdekelne, ha lépten-nyomon az látnám, tapasztalnám, hogy az itt élő roma kissebsség (?) éjt- nappallá téve dolgozik, a roma értlmiség csírája látszik, fejlődik, ne adj isten: LÉTEZIK! Én ennek ŐSZINTÉN örülnék! Nagyon örülnék! Ha a többség ilyen lenne. És annak is örülnék, ha nem lenne ennyi rasszista, meg neonáci. Nem kell ez nekünk. Nekik sem. Azaz még egyszer: NEKÜNK.

DE!

Ehhez nem vonulni kellene azért, hogy ne "tetvesezzék le" a gyerekeinket, hanem fürdeni. Meg elverni a gyereket, ha nem megy iskolába, vagy neadj Isten rossz jegyet hoz haza.
Ha elindulna egy ilyen folyamat, egy 20 éven belül sikerülne a beilleszkedésük.

Mert beilleszkedni nem petíciókkal kell...

Én egyetértek a vonulás tartalmával, de így nem tudok velük szimpatizálni. Sajnos még nem arról van szó, hogy ők küzdenek, szeretnének a helyzetükön változtatni, és már változások is álltak be ezen a szinten országosan, de a "szemét mádzsárok" nem hajlandók elfogadni őket ennek ellenére.

A magyarok nem bőrszín alapján választanak barátot. Vagy inkább: az EMBEREK nem bőrszín alapján választanak barátot.

Mivel tanár vagyok, akadnak roma származású tanítványaim is. Azt kell mondjam, szerencsére egyre több. Azért szerencsére, mert ezek szerint egyre több roma család gondolja úgy, hogy érdemes a gyereknek továbbtanulnia a 8 osztály után is. Nos, ők többnyire nagyon kedvesek, segítőkészek, udvariasak és nem utolsó sorbn szimpatikusak is. Ezt nem csak én mondom, hanem úgy általában az iskola közössége is. Tehát, akkor most áltaában a romákkal vagyunk kirekesztők, vagy azok renitens tagjaival? Szerintem a normális emberek a renitenseket rekesztik ki maguk közül - és nem a bőrszín szerinti a szelekció.

Na, ezt kéne nekik észrevenniük!
 

Nnna, most igazán el vagyok fáradva. Pedig a péntekem szabad órarendileg... DE!

Ma be kellett mennem, merthogy egy kollegina osztályfényképezésre szólított fel. Ellenben ő nem volt benn. Beteg. Szegény.
De nem baj, hogy bementem, mert egy csomóan ma adták le  - utolsó utáni határidőként - kiadott feladatukat. Legalább 30-an.
Ha mindez nem lenne elég (le is osztályoztam), még kaptam 2+2 új megbízatást tablókészítésre. Mindehhez még válogatni kellett képeket is.

Innen a Lehel Gimibe is be kellett mennem lejelentenem a jövő heti közös kirándulásunk (Turner és R.Capa kiállításlátogatás) liskás résztvevőit, valamint a beszedett pénzt kifizettem.

Innen a Hamza Múzeumba mentem az összeszedett képekkel, hogy hétfőn reggel tudjanak zsűrizni.

Innen a főtéren várakozó családomhoz igyekeztem. Tegnap olyan jól sikerültek a feleségemnek a lányunkról készített fotói a főtéren, hogy ma egy újabb ruhában ezt meg kellett ismételnie. Azaz ismételnünk - most én is beszálltam.

Innen hazarohantunk és végre nekiállhattam az évek óta váratott munkának: a kerítéscsiszolásnak. Van egy klassz gépe apámnak, ezzel pikk-pakk készlettem. Egy óra, ha volt...

Épp csak meglettem a művelettel, szinte ebéd nélkül szaladtam angolra. Konkrétan ez volt a mai nap pihenése...

Hazaérve - útbaejtve a festékboltot is - ráugrottam a kertkapura és este hétig festettem. Néhány ismerős be is szólt, hogy milyen testhezálló feladat... készszeredett vigyorgással reagáltam le a dolgot.

Kaja-fürdés, ÉÉÉÉÉÉÉS: a kiadott tablók elkészítése következett. A négyből kettőt megcsináltam és el is küldtem korrektúrára.

Most meg már mindjárt éjfél. Közben meg arra sem volt időm, hogy felhívjam egy jó barátomat, mivel ma van a szülinapja. Ja, meg Kowának is! Boldog szülit mindenkinek!!
 

Jó ez a mai nap abból a szempontból, hogy kivételesen csak három órám volt. De közben meg hülye vagyok, mert a magam dolgát nehezítem azzal, hogy feladatokat adok a skacoknak. Aztán meg javíthatom, meg hozhatom haza a sok munkát. Persze megoldom; nem is azért mondom.

Végre összeszedtem a pénzt és el tudok menni Erikával a suli alapítványi báljára. Plusz még jóbarátokat is beszerveztem erre a nem olcsó mulatságra. Már kifejezetten várom! Kíváncsi vagyok, hogy a sok demagógus pedagógus mit fakajt. Na persze a "saját fajtám"ról van szó. Vannak itt is jó fejek, meg kevésbé jó fejek is. Ahogy mindenhol a világban.

Evelinnel ma is játszótereztünk - mint kábé minden nap. Annyiban volt különös a mai, hogy a sógorasszonnyal mentünk, valamint a barátnőivel, így főműsoridőben heten (!) néztük az egy szem kisleányt a csúszda széléről. Ő pedig élvezte a helyzetet, kiosztotta a szerepeket, kinek mit kell csinálnia. Valaki tegye fel a csúszdára, valaki kapja el, stb... Nagy szervező!

Lassan azon kapom magam, hogy már minden francot csinálok; szervezek, pesztrálok, olvasok, stb; csak épp nem festek. Remélem ez az "átok" hamarosan feloldódik!

Végre megjelent a könyv. Konkrétan az a könyv, ami reményeim szerint első lehet abban a sorban, amelynek borítóterve az én nevemhez fűződik. Már a nyár elején nekiálltam gondolkodni, milyen is lehetne. Ez lett belőle:

Volt egyfajta vezérelvem, miszerint legyen a szakmai oldala domborítva a sulinak. Hideg, kiszámított, "fémszagú". Ezért lett szürke. Na meg az épület sajátossága, hogy annyira unalmas komcsi kockatömb, hogy más színt el sem lehetett volna neki képzelni.
Csak a hátsó oldalon lazult fel a dolog a képekkel.
Ezzel együtt most meg vagyok vele elégedve. Jövőre meg majd elgondolkodom... :)
 

Szeretem valahol ezt a hétfőt a rajz szakkör miatt, de ugyanakkor emiatt nem is szeretem. Igen nagyon fárasztó. Ám megéri, mert látom, hogy egyre ügyesednek a "gyerekek", meghát munka közben észre sem vesszük (veszem) az idő múlását.
Na de mikor hazaérek... piffff... nem nagyon van kedvem semmihez. Csak döglődni. Semmi gáz, mindenért kárpótolnak a szabad péntekek.

Most jutottunk el odáig, hogy tónussal rajzolunk. Kockák, térbeli testek egymás tetején, mindezt tónussal. Nagyon nehéz feladat. Nagyon bízok bennük; tán a megyei rajzversenyre "kinevelődik" pár olyan emberke, aki magasra teheti a mércét és megint mi visszük haza a fődíjat. Megsúgom: A sulink híresen jól szerepel ezeken a megmérettetéseken.

A Lehel Gimivel is jó a kapcsolatunk, így hamarosan együtt megyünk múzeumi körútra velük. megnézzük Turnert, megnézzük Robert Capa-t... meg még egy pár kihagyhatatlan darabot a gyűjteményből. Természetesen majd ezekről is beszámolok.

Hivatalosan MA jelent meg az új Alice in Chains. :)
 

Ma a Mátrában voltunk. Van Sástó után egy Oxigén nevű hely, amely ma volt 3 éves. Gyerek programok, stb... Ott a helyünk; gondoltuk és feladtuk a mama ebédet is emiatt. (Vacsora lett belőle.)

Az a jó az ilyen helyen, ha nincsenek kismillióan. Jut hely a játszótéren, nem kell órákat sorba állni a kajásnál, van tered! Most ez volt, na persze a helyszín sem kis területen fekszik. A gyerekek is jól elbóklásztak.

Ami még előnyös, hogy közel van Gyöngyös és Mátrafüred is. Itt is el lehet tölteni órákat. A levegő oxigéndús, lehet rohangálni és tüdőt tágítani. Remélem sokáig lesz még ez a jó idő...

Kipihent vagyok, és várom emelt fővel a hetet! :)

Időközben már kétszer végighallgattam az új Alice...-t. Jobb, mint gondoltam. Nagyon várom azt a koncertet.

Eltelt pár nap a legutóbbi bejegyzésem óta. Ennek elsősorban a letöltések az okai, hiszen így alig csordogál más alkalmazásokra a net. Kedvem sincs úgy írni, ha öt percet kell várni egy oldalbetöltésre.

Azóta tán a legfontosabb élményeim megintcsak az új színházhoz köthetők. Csütörtökön Mispál Attila, "A fény ösvényei" című filmjét néztük meg a diákokkal, majd utána a rendezővel töltöttünk egy-két órát. De lehet, hogy többet. Érdekes film, előtte nem láttam. Nem könnyű megérteni, értelmezni. Tulajdonképpen ez is a célja, hiszen a ma diákok nem szívesen ülnek le filmet nézni azért, hogy gondolkodjanak. Kikapcsolódási célzatból teszik meg ezt. Itt meg BEkapcsolódásról volt szó.
Én azt hittem, hogy okos vagyok, értem a filmet, stb... a beszélgetés során rá kellett döbbennem, hogy egy fenét... egy jó csomó fontos dolgon átsiklottam. Azoka a diákok, akik akármilyen ürüggyel nem léptek le a beszélgetés során, szerintem megvilágosodtak és innenmtől kezdve másképp ülnek le egy filmet végignézni. Remélem.
Ez az Attila amúgy hallatlanul okos, szerény és laza srác. Nagyon szimpatikus volt az előadása, ahogy a szinpad szélén ült, a lábát lógatva.

Másnap - pénteken - újra színház. Ez a jászberényi Malom Film-Színház hivatalos nyitó napja. Molnár Ferenc - Olympia c. művét adta elő a debreceni Csokonay Színház. A rendező "természetesen" Mispál Attila volt - aki a tegnapi filmet is jegyezte. Előtte volt egy kis állófogadás, ahol a helyi "fejesek" köszöntötték az idelátogató "fejeseket". Na meg ott volt pár kolléga a Lehel Gimiből és tőlünk. Akik benne vannak a "szakmában". :) Nem voltunk többen  20 főnél médiástól-fejesestől-szakmástól. Ahhoz képest, hogy milyen figurák vettek részt, meglehetősen nyugodt, feszültségmentes volt a légkör.

Aztán 6 órakor kezdődött a műsor. Nagy örömömre a családomból sokan vettek részt; bár sajnos jóanyám nem. Dolgozot... De helyette apám és az ő testvére igen. Na meg a szépséges kis feleségem. Aki megint a legcsinosabb volt az egész rendezvényen. Ez természetes... :)

Maga a darab meglehetősen konzervatívnak és nevetősnek ígérkezett. Az is volt sokáig. Jól szórakoztunk. Aztán az utolsó 10 percben szentimentálissá vált, az érzelmek előtérbe kerültek. Mindenki azt hitte, hogy "a szerelem beteljesedik és itt a vége, fuss el véle"... lesz. De nem lett. Mindenki várta a csattanót, de az nem lett. Meghajlás, taps és taps közben lassan mindenki felfogta, hogy végülis ez egy dráma volt. Érdekes választás volt így kezdésnek, de mindenképpen elgondolkodtató. Tetszett.

Este fél 10-re haza is értünk és Evelint időben sikerült ágyba nyomni. Csúcs ez az érzés.

Az új Alice in Chains nagyon hasít! 2002-ben halt meg az azóta is istenként tisztelt Layne Staley. Aki ismeri ezta zenét, az nem lepődik meg azon, hogy drog túladagolásban. És azon sem, hogy stílusosan két hétre a halál beállta után találták meg. Szétrohadva...

A zene is ezt a mély depressziót sugározza. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de ezzel együtt nagyon jó; konkrétan a legjobb zene, amit valaha hallottam.

Az eredeti énekes halála után három évvel vették be az új énekest, egy bizonyos DuWall urat. Egy mikrofonfrizurás, szinesbőrű fazont, akinek egy az egyben olyan orgánuma van, mint a fenn nevezett hullának. Ilyen van?

Egy pár éve már turnéznak együtt. Két éve Gál úr barátommal előre vásároltunk jegyet a koncertre. Már nagyon vártuk. Elindultunk - ittunk redbullt is - és a helyszínen közölték velünk, hogy sajnos elmarad a koncert, de cserébe egy féldolláros macskajancsi süketelését meghallgathatjuk. Na, ebből nem kértünk... Szomorúan hazacsámborogtunk.

De most újra felcsillant a remény. Sőt; ma meglett az új album is - ami csak a jövő hétfőn jönne ki elméletileg. Nem kapkodták el a srácok. Nagyon mély az album!

www.aliceinchains.com

A mai nappal kezdetét vette a nagy kiállításnéző roham az iskolába. Kissé félve vittem a diákokat - igen a rasszizmus vádja miatt. De láss csodát: Ilyen meg se nagyon fordult a fejükben. Még a roma tanulók is azt mondták (maguktól), hogy ez milyen jó kép... Remélem megúsztam! :) Ezek szerint átment az üzenet.

...viszont van élet a halál után! Tegnap este Kowa még tudatta a nagyérdeművel, hogy a Black-Out jövőre eredeti felállással tervez rövid turnét. Magyarul: Újra Kowa lesz az énekes. Új dalokról persze nem esett (még) szó, de hát... ne legyünk telhetetlenek!

Az utolsó kowás lemez, a Radioaktív, 2006-ban az év modern rock lemeze lett. És akkor már nem volt felhőtlen a dalgyártás a sok másjelegű program miatt. Én nagyon bízok a sikeres folytatásban. Ez a zenekar nem szimplán egy rockzenekar a sok közül. Ez a zenekar műfajában egyedülálló itt Magyarországon és úgy általában is ritka (kincs). Nem is lehet veszni hagyni.

Fény derült a munkahelyi meghívó-probléma alapjára is; részben vagyok én is hibás benne - de szerencsére sikerült elütni a probléma élét.

Távirati tömörséggel még közölnöm kell, hogy "híres lettem". Van itt az indexen egy képzőművészeti blog (képgyár:http://kepgyar.blog.hu/2009/09/21/hulye_kommentek_segitettek_a_muveszeknek.) Ebben beszámoltak egy párról, akik megfestették - mintegy varázsceruzaként a diákhitelük értékét,és ezt ennyiért el is adták. Rengeteg fikázó komment érkezett erre. Talán egykeként, de legalábbis ritkaságként mertem írni pozitív értékelést is, amit a pár egy újabb akciójukban fel is használt. A rájuk mért csapásokat - kommenteket - pólóra nyomtatva viselik. És hát kiválasztásra kerültem:

Most a fenti linken épp ezek ellen megy a pocskondiázás. Természetesen érthető módon a munka szerintem most arról is hogy a "névtelenségebe burkolózó" kommentezők szava mennyit érhet - konkrétan így semmit; így az enyém se. De azért mégis csak jól esik...
Remélem, majd valahogy megkaparinthatom ezt a pólót! :)

Szeretem olvasni aezt a Képgyárat; olyan témákkal foglalkozik, amivel semmi más. Cak ritkán van új cikk.

Meg vagyok lőve. E valahogy nem egy kifejezetten jó nap volt.

A suliban kiderült, hogy az általam készített meghívóba bennemaradt egy olyan szó, ami miatt újra kell nyomtatni 200 db-t. Ezt az én hibámnak értékelik, bár ez nem ennyire egyértelmű tekintve, hogy nem én írtam a szöveget, én csak a kész (-és folyamatosan változó) szöveget és a képeket szerkesztettem össze. Minden esetre sajnálom.

A másik, hogy ma kaptam egy levelet a legjobb magyar zenekartól - akiknek a levelezőlistájukon rajta kell, hogy legyek - hogy az új énekes nem tudja vállalni tovább a közös munkát és kilép, ami azt is jelenti, hogy a zenekar "szünetelteti a működését".

1996 óta járok Black-Out koncertekre; minden hangzó- és képanyagot kívülről fújok, számtalan koncerten vettem részt; végigéltem Kowalsky kilépését és elfogadtam az új pacsirtát (és jó volt), erre ez történik.

https://www.youtube.com/watch?v=ekpQ6jZ1ffA&feature=PlayList&p=DFF0011CF037C365&playnext=1&playnext_from=PL&index=11

A harmadik, meg hogy hétfő van. Van még több is;ilyen csip-csup keverések- de ezek eltörpülnek a fentebb említettek mellett.

Ami jó az meg az, hogy a jövő hét hétfőjén megjelenik az új Alice in Chains album. 1995 után az első új dalokból álló gyűjtemény. Már bele lehet hallgatni itt:

https://www.youtube.com/watch?v=zAgPrEqqU8w

Nagyon jónak ígérkezik és hát novemberben jönnek hozzánk muzsikozni. Manapság nem jellemző, hogy így zeneileg képben lennék, új albumokat gyűjtögetnék, felizgatna egy zenekar bomlása/születése, valamint koncertje, de ez egy ilyen nap. Így jött ki a lépés, én meg megadom magam.
Ja, a koncertre meg megyek!!!