A nem mindennapok

Eltelt pár nap a legutóbbi bejegyzésem óta. Ennek elsősorban a letöltések az okai, hiszen így alig csordogál más alkalmazásokra a net. Kedvem sincs úgy írni, ha öt percet kell várni egy oldalbetöltésre.

Azóta tán a legfontosabb élményeim megintcsak az új színházhoz köthetők. Csütörtökön Mispál Attila, "A fény ösvényei" című filmjét néztük meg a diákokkal, majd utána a rendezővel töltöttünk egy-két órát. De lehet, hogy többet. Érdekes film, előtte nem láttam. Nem könnyű megérteni, értelmezni. Tulajdonképpen ez is a célja, hiszen a ma diákok nem szívesen ülnek le filmet nézni azért, hogy gondolkodjanak. Kikapcsolódási célzatból teszik meg ezt. Itt meg BEkapcsolódásról volt szó.
Én azt hittem, hogy okos vagyok, értem a filmet, stb... a beszélgetés során rá kellett döbbennem, hogy egy fenét... egy jó csomó fontos dolgon átsiklottam. Azoka a diákok, akik akármilyen ürüggyel nem léptek le a beszélgetés során, szerintem megvilágosodtak és innenmtől kezdve másképp ülnek le egy filmet végignézni. Remélem.
Ez az Attila amúgy hallatlanul okos, szerény és laza srác. Nagyon szimpatikus volt az előadása, ahogy a szinpad szélén ült, a lábát lógatva.

Másnap - pénteken - újra színház. Ez a jászberényi Malom Film-Színház hivatalos nyitó napja. Molnár Ferenc - Olympia c. művét adta elő a debreceni Csokonay Színház. A rendező "természetesen" Mispál Attila volt - aki a tegnapi filmet is jegyezte. Előtte volt egy kis állófogadás, ahol a helyi "fejesek" köszöntötték az idelátogató "fejeseket". Na meg ott volt pár kolléga a Lehel Gimiből és tőlünk. Akik benne vannak a "szakmában". :) Nem voltunk többen  20 főnél médiástól-fejesestől-szakmástól. Ahhoz képest, hogy milyen figurák vettek részt, meglehetősen nyugodt, feszültségmentes volt a légkör.

Aztán 6 órakor kezdődött a műsor. Nagy örömömre a családomból sokan vettek részt; bár sajnos jóanyám nem. Dolgozot... De helyette apám és az ő testvére igen. Na meg a szépséges kis feleségem. Aki megint a legcsinosabb volt az egész rendezvényen. Ez természetes... :)

Maga a darab meglehetősen konzervatívnak és nevetősnek ígérkezett. Az is volt sokáig. Jól szórakoztunk. Aztán az utolsó 10 percben szentimentálissá vált, az érzelmek előtérbe kerültek. Mindenki azt hitte, hogy "a szerelem beteljesedik és itt a vége, fuss el véle"... lesz. De nem lett. Mindenki várta a csattanót, de az nem lett. Meghajlás, taps és taps közben lassan mindenki felfogta, hogy végülis ez egy dráma volt. Érdekes választás volt így kezdésnek, de mindenképpen elgondolkodtató. Tetszett.

Este fél 10-re haza is értünk és Evelint időben sikerült ágyba nyomni. Csúcs ez az érzés.