A nem mindennapok

Közeleg a kislányom két éves szülinapja. Na nem eszik olyan forrón a kását; majd április végén lesz a nagy nap. Viszont onnantól kezdve anya csak húsz-ezer forintot kap(na) havonta fizetés képpen. Hát ezt azért nem várnánk meg.
Ma már volt is egy "bemelegítő" napon a munkahelyén, ahová várják vissza a közeljövőben.

Ez idő alatt én voltam itthon a kis hercegnővel. Mondhatom, nagyon jól sikerült ez a nap, bár a végletekig kimerültem úgy, hogy közben igazából semmit sem csináltam, csak szemmel tartottam és játszottam vele. Szórakoztató. Volt rajzolás, "főzés", takaró alá bújás és még megannyi közös játék. Meg elég sok "rászólás". Elég sok minden van, ha így belegondolok, amit "nem szabad". Alapból jól veszi a lapot, de őszintén szólva már úgy vártam haza "anyát", mint a megváltót.
Szegény anyukák... nekik meg még mosni-főzni-takarítani is kell amellett, hogy a gyerekkel játszanak, vagy felügyelnek. Kimerítő.

Nagyon szigorúak manapság a törvények a munkába állással kapcsolatban. Ha a kormány tehetné, már a születés másnapján dolgoztatná szegény anyukákat. Jó, tudom, hogy pl. Némaetországban már fél éves kortól vissza kell menni dolgozni, de ez akkor sincs jól. Olyan nagy szüksége van még ezeknek a cseppeknek a cirógatásra, szeretgetésre, amit egy bölcsiben nem kaphat meg. Még a magánban sem. Anya (és apa) csak egy van!
 

Már megvannak az első jelek arra vonatkozólag, hogy közeleg a félév. Nagyon hamar van most féléves zárás, szinte még fel sem ocsúdtunk a karácsonyi nagy zabálásokból, már izomból kell haladni és számonkérni. Igyekeztem ezt nem kampányszerűen megoldani; a többség esetében ez működik is. Persze ilyenkor szokott kibukni az, hogy van, aki egész évben ellógta a dolgozatokat és a beadandókat, így most itt állnak jegy nélkül.

Na most már jönnek csőstől a javítási célzatú feladatok, na és annak megoldásai. nagyon nehéz otthonra feladatot adni. Nincs ott egy vigyázó értő szem, ami kontrolálná a munkát, így könnyen el tud csúszni a meló. Sokszor csak azért készül el valami, hogy elkészüljön, és ez a minőségen is meglátszik.
Az utóbbi években igyekeztem mind árnyaltabbá tenni a feladatokat, hogy mindenki találjon neki megfelelőt, izgalmasat. Bizakodok.

Sajnos az ifjúság sok esetben tévúton jár. Azt gondolja a többség, hogy ezeket a feladatokat azért eszelem ki, hogy nekik nehézséget okozzak. Pedig pont azért, hogy nekik könnyebb legyen. A semmire nem tudok jegyet adni, csak ha készül valami. Bármi. Bármi, csak jó legyen. Ennek megfelelően vannak összállítva a feladatok. (Az előző posztban láthatók.)

És hát az érettségizők... Ők sem földre szállt angyalok, ők is sokat lógtak most idén. Tisztelet a kivételnek. Van, aki az év eleje óta egy dolgozatot sem írt meg a tízből. Na, majd most lesz nemulass! :)
 

Közeleg a félév és egyre több jegyet kell adnom ahhoz, hogy mindenkinek jó jegyei legyenek. Fontos, hogy egy ilyen tantárgy, mint a rajz, ne egy mumus legyen, aitől félni kell, pláne ne olyan, amitől irtózni, utálkozni lehet. Nem könnyű mindenkinek megfelelni, és mindenkinek egyénre szabott feladatot adni. Biztos nekem sem sikerül 100%-osan.

Rajzból úgy javíthat a delikvens, ha teljesíti az alábbi feladatok egyikét otthon:

1. RAJZ
Rajzoljon naturalista "csendéletet" a szobájában tónusos megoldással. Pl.: Rajzolja le az aztalát, az azon lévő tárgyakkal...

2. FESTÉS
Fessen képet bármilyen fogalomról (szerelem, idő, féltékenység, stb...) úgy, hogy közben ne használjon konkrét tárgyakat; pl. sziveket, órát, stb...
Tehát ez egy absztrakt képalkotó feladat.

3. MÁSOLÁS
Készítsen ismert műalkotásról másolatot bármilyen színes technikával.

4. KOLLÁZS
Készítsen tetszőleges témában kollázst vagy montázst vagy számítógéppel (Photoshop), vagy manuálisan újságpapírokból.

A feladatok adottak, már csak meg kellene valósítani őket. Remélhetőleg hamarosan kézhez is kapom az első feladatmegoldásokat. Persze az a legcikibb, mikor az én elképzelésem és az ő elképzelésük nem találkozik egymással. Igyekszem érthetően a paramétereket elmondani, de gyakran megesik, hogy elbeszélek a fülek mellett és nem az lesz a végeredmény, amit várok.

A tegnap már kivesézett filmelemzés mára új fejezetekkel gazdagodott. Kaptam újabb elemzéseket, amelyeknek egyik fele még mindig az internetről lett lemásolva - ez esetben közlöm az "alkotóval" a honlap címét, ahol megtaláltam - de a másik fele már nyomokban tartalmaz saját véleményt is. Ha ennek "mennyisége" már akár a három egész sort is meghaladja, már értékelem a munkát. Sajnos ez a limit se mindig "elég". Az önálló munkák jó része is internetes adathalászat.
Miért nem veszik a fáradtságot, hogy TÉNYLEG jó filmeket nézzenek meg?? Pedig tényleg azok. A követkeőket adtam meg:


- Philadelphia
- A lé meg a Lola
- Holt költők társasága
- Truman show
- Amerikai szépség
- Harcosok klubja
- Hukkle
- Pillangó-hatás
- Kaméleon
- Fehér tenyér
- Amelie csodálatos élete
- A tanú
- K-pax
- Nagyítás
- Taxidermia
- A zongorista
- A mágus
- Mona Lisa mosolya
- Millió dolláros bébi
- Last days
- Match-Point
- Gettó milliomos
- Amerikai história X

Szerintem jó kis sorozat... Persze ezeket azért soroltam fel, mert ezeket én is láttam és meg vagyok róla győződve, hogy érdemes megnézni őket. Persze, ha tudtok, segíthettek és küldhettek nekem filmelemzéseket... Vagy szempontokat is; az sem árt, ha gazdagodik. Na meg további filmötleteket!
 

Én szeretek tanítani. Egyetlen bajom vele, hogy rengeteg a kötelező óraszám. Tiszta őrület. Rohanok egyik osztályból a másikba, feladatok feladatok hátán, amiket itthon ellenőrzök, olvasok, javítok. Olyan sokat, hogy csak kutyafuttában tudok pár megjegyzést hozzáfűzni a dolgokhoz. Mennyivel jobb lenne, ha napi max 4 órám lenne és mindenre lenne időm. Az összesen 20 óra lenne. Most 22 van. Emlékszem régen 18, meg 20 óra volt a heti kötelező. A régi szép idők... Húú, ezek szerint már fiatal sem vagyok. Na pafff... szép dolog mondhatom.

Most a "gyerekekkel" filmet elemzünk, ami nem egyszerű feladat úgy, hogy nagyon nincs lehetőségünk együtt megnézni egy filmet. Így kábé mindenkinek ötöst kell adnom, aki energiát fektetett a munkába. Ami persze nem baj, de nem tudom, mennyire lépünk így előre. Kézzel kell írniuk, ennyi a "követelmény", de higgyétek el, hogy már ez is követelménynek számít 2010-ben! Más világ ez már.
Vannak egy páran, akik már leadtak az elemzésnek szánt mondanivalójukat. Csak az a baj, hogy mind; egytől egyig az internetről van leszedve... Rá is írtam a dolgozatokra, hogy az egyik a port.hu-ról, a másiké a wikiről van szedve... Nem bonyolították túl... Természetesen ezt nem fogadom el!

A félévhez közeledünk, de nagyon, így zárogatom le a jegyeket. Nem egyszerű jeggyel osztályozni. Igazságtalannak tartom és mindenki utálja. Na mindegy, valószínűleg nem én - vagy bárki más, aki TANÍT fogja megváltoztatni a világot. Azoknak nincs rá idejük. Akik viszont változtatgatnak, azoknak meg eszük (és rálátásuk) nincs hozzá. Idétlen világ ez.

...hogy ennyi hét kihagyás után újra munkába kellett állni. És ma hétfő van és természetesen exxxxtra kemény napom van!

Tegnap este 11-re értünk haza a színházból. Még sosem voltam a Tháliában. Az valami pazar és gyönyörű! Az ország tán legszebb színháza. Az előadásra hivatalos volt a Vasas Stars jégkorongcsapat egy része, meg még egy pár idegenlégiós más csapatokból. Nagyon meglepő. Azt gondolná az ember, hogy az ilyen korongosok izomagyú bunkó társaság és közben kiderül, hogy nem is. Nagyon kedvesek, barátságosak. Meg hát az az ötlet, hogy eljönnek színházba... az is meg kellett, hogy fogalmazódjon a fejükben... :) Pozitív csalódás!

Az előadás nagyon jó volt. Szerednyey Bélát nem kell bemutatni senkinek. Pusztaszeri Kornél, aki Pumukli magyar hangja szintén ismert. Kökényesy Ági, Jennifer Aniston magyar hangja is játszott (nagyon jól) és nem utolsó sorban Cseke Péter és Dunai Tamás. Csupa nagy név.

Este 11-12 körül értünk haza. Én 6.30-kor keltem. Nem könnyen. Délután négyig-fél ötig voltam benn, itthon meg Evelin várt nagyon hangosan sírva. Nagyon klassz napom volt! :)

Viszont nagyon el tud lazítani az a különleges Guns N' Roses album, amit Chile-ből kaptunk. Pont ugyan azt nem találtam meg, de egy hasonlót igen. Hallgassátok és ámuljatok, bámuljatok! Ez létezik ám nagyon sok változatban. Metallica, Aerosmith, Nirvana... minden van "áthangszerelve" babáknak. Komolyan mondom, hogy tetszik! Sőt! Van olyan, ami így keltette fel újra az érdeklődésemet.

Már megint a hó... Mindig rosszkor jön... Mint ahogy már a jó multkor is írtam, csak az szereti a havat, aki még életében sem lapátolt.

A múltkori nagy havazást nem bírtam végig ülni a meleg szobában és kimentem a legnagyobb zuháréban lapátolni. Elhánytam még a közútról is. Aztán még egyszer és még egyszer, mert mikor végeztem, kezdhettem előlről, annyira szakadt. Most nem akarok ugyan ebbe a hibába esni, bár már nagyon nehezen tudok a seggemen maradni.

Elméletileg ma este hétkor kezdődik a Thália Színházban a Madách Színház vendégjátékában a Pletyka című színdarab. Ez nekünk minumum 80 kilóméter (oda), azaz még több, mert a városban még keringenünk kell. Eddig csodaszép száraz, autózásra kiválóan alkalmas időnk volt, most, hogy mennünk kell (ez az egyik karácsonyi ajándékunk), most megint bonyolódik a helyzet. Kinek hiányzik ez? Ráadásul a feleségem sem teljesen egészséges. Van valami hülye vírus, ami kering felettünk és még szegénynek nagyon fáj a torka, de szerencsére láza nincs.
Evike ma este előre láthatólag a mamánál alszik. Már nagyon várják.
 

Ma különleges vendégeink voltak: Mágus barátom és egykori esküvői tanúm, valamint barátnője, a chilei származású Evelyn Castro Espinoza. Vele még sosem találkoztunk, de már mindannyian nagyon vártuk a pillanatot. Azt kell, hogy mondjam, sokkal szimpatikusabb, mint gondoltam, pedig alapból azt gondoltam, hogy az lesz. Már csak azért is, mert ő is Evelin, csak ő épp y-onal írja a nevét.

Már az ajtóban a nyakamba ugrott és nagyon örült, hogy találkoztunk, utána megpillantva a "little Evelin"-t, még jobban a szívünkbe lopta magát. Táncolt, pörgött-forgott a két Evelin, mi pedig szívrepesve néztük a produkciókat.

Érezhetően más közegből érkezett. Ennyi pozitív energia egy egész városban nincs Magyarországon, mint ebben az egy leányban. Mágus mesélte, hogy reggelente összepuszilgatja az egész családját, így köszöntve őket. Itt ez szokatlan, de nagyon kedves gesztus.
Miben rejtőzhet ez a számunkra idegen habitus? Gondolom a chilei nép is szenvedhetett eleget, mert innen mi csak a diktátort, Pinochet-et ismerjük. Biztos nem volt egy leányálom ott sem élni évtizedekig...
Azért erre hivatkozok, mert itthon megszokhattuk, hogy a magyar nép elnyomott, nyomorgatott és hányatott sorsával szokták magyarázni az állandó nyavajgásainkat. Mintha más nép nem szenvedett volna...

Kaptunk tőle egy chilei gyümölcsös kenyeret, ami jó és egy babáknak íródott Guns n' roses cd-t... Ez nagyon kemény. Jó pár GNR sláger és nem sláger van átírva akusztikus gitárra, furulyára és egyéb lágy hangszerelésre. Nyugtató és meglepő. És nem utolsó sorban szépen a helyes út felé böködi a gyanútlan babákat! :)

Remélem Mágus benősül ebbe a családba... még ha nehéz is lesz asszimilálódnia. :)

Nem gondolom, hogy a korral jár az a magatartás, hogy távolt tartom magam és utálom a petárdákat és tüzijátékokat. Először olyan 15 lehettem, de lehet, hogy 14, mikor a szomszéd Rudi gyerek megmutatta, mi ez a "játék". Kinn a hóba dobálta el azokat a zöld rudakat, amelyek nagyot pukkantak pár másodperc múlva. Már akkor sem értettem, hogy miért képesek némelyek ezért még pénzt is kiadni. Miért jó az a kis lelküknek, hogy valami durran?!

Pár évvel később már szilveszteri party animálként lett volna lehetőségem durrogtatni, de valahogy nem vitt rá a lélek. Keménykötésű barátaim bezzeg a városközpontba vezető utat végig durrogtatták. Sajnos (?) jó ideje velük sem tartom a kapcsolatot.

A tüzijáték egy minimálisan más kategória, mert ott jó esetben láthatunk valamit, úgy 10 másodpercig. De nagyon gyenge mutatvány az, ami az átlagember zsebéhez van méretezve. Nekem az augusztus 20.-i Pesti tüzijáték sem tartozik életem élményei közé, pedig az sok percig tart. Ezek a gagyi utánzatok meg maximum szánakozásra adnak okot.

Rájöttem, hogy csak bizonyos embertípus leli ebben örömét. Többnyire az alsóbb néptömegek, akik tanulatlanok és tapasztalatlanok. Nem láttak még igazán SZÉPet, vagy nem ismerik fel azt. Ezzel a mű-élménnyel tuningolják magukat.
Művelt, értelmes ember nem megy ki durrogni éjszaka, maximum fújja részegen a trombitáját. (Na, annak is borzasztó hangja van...)
Na nem mintha én a kultúrember mintapéldánya lennék - bár nyilvánvalóan közelebb állok ehhez a fentebb említetteknél.

És mondom; ez az "antiszociális" magatartás nem korral jár. Még mindig csak 30 vagyok és gyűlölöm. Régen is gyűlöltem!
Nem beszélve arról, hogy kisleánykám aludt gyanútlanul az ágyában és erre az éjszaka közepén elkezdenek durrogni ezek az izék... Hát gratulálok...
 

... mi más...

A mi szilveszterünk nem AZ a szilveszter, amit másoknak jelent. Évek óta nem voltunk sehol, de eddig fogadtunk vendégeket. Idén még ez sem történik meg. Pláne nem megyünk sehová.

Ennek oka főleg az, hogy ifjabb korunkban már kimulattuk magunkat, sőt, a magam nevében mondhatom, hogy imitt-amott még túlzásba is vittem.
Most, hogy itt van nekünk a másfél éves kisleánykánk, már olyan holtfáradtak vagyunk, hogy nincs erőnk egy újabb vendégsereg fogadására. Mostanában ugyanis kicsit elszaladt a ló a kis hercegnőnkkel. Vendég érkezésekor nem hallgat a nevére, nem csinálja, amit mondunk, ellenben szétdobál mindent és azt csinálja, amit nem szabad. Persze a látogatók előtt nem üvöltözhetünk vele - na meg amúgy sem szokásunk. Tehát jó gyerek módjára igyekszik minden módon magára vonni a figyelmet. Sikerül is...

Az, hogy mi elmenjünk vele bárhová, szinte kizárt, mert nem tudhatjuk idegen terepen, hogy mit talál meg, mit dönt fel, stb... Itthon azért már ismerős terepen mozgunk. Nem tudom, meddig lehet ezt csinálni.

Így szépen az lesz, mint más napokon; letesszük a gyermeket úgy 9 körül és beülünk kettes hangerőn másfél méterről tévét nézni, hogy fel ne ébresszük. Szuper! Nem is biztos, hogy éjfélig kibírjuk. Vagy ha igen, akkor magunkkal tolunk ki, mert Evelin ettől függetlenül normálisan, reggel fel fog kelni, mi pedig K.O.-k leszünk, ha sokáig "mulatunk".

Mindezekkel együtt azt kell mondanom, hogy még mindig ez a legjobb megoldás, ami szóba jöhet. Tekintve, hogy ma este még a mamákhoz sem tudjuk lepasszolni, mert az egyik oldalon nincsenek az országban sem, a másik oldalon meg várják másnapra a családot, elő szülinapot tartani. Gondolom ilyenkor főzés, sütés van ezerrel. Na meg úgy ők sem tudnának pihenni(, mi pedig nem valószínű, hogy Evi nélkül bárhová is mennénk).

Így hát ilyen lesz a BOLDOG új év! Legyen az! "Mindenkinek, aki szereti"!
 

Egy lusta nap... ez lehetne a címe a mai napnak. Ami ugye nem igaz, tekintve, hogy rólam van szó és természetesen ma is képtelen vagyok a tévé előtt ülve tököt vakarászni.

A reggeli kicsit későbbre tolódott a szokásosnál, kicsit utalva a kezdő mondat miértjére, de onnan már nem volt megállás. Egy rövid állapot-felmérés Evelinről... na igen, ma is csúcsformában van, mint szerencsére mindig (ha épp nem beteg). Ébredésétől kezdve folyamatosan táncolt a nappaliban, amelybe minket is bevont. Láttam, hogy ez így nem mehet, ezért fogtam és elvittem sétálni.

Közel van egy templom és nagyon érdekli. Pár hete voltunk vele egy koncerten odabenn, ahol barátaink is énekeltek. Nagyon tetszett neki, nem is akart eljönni. Alapból nagyon muzikális leányka. Na de gondolom minden gyerek még ebben a korban. (20 hónapos, mint az már nem győzöm hangsúlyozni posztról posztra.)
Nem felejtette el az ott ért élményeket. Naponta emlegeti, hogy a nénik meg a bácsik énekeltek a templomban. Ő meg táncolhat is rá. Na, ezt nem ilyen összetett mondatban közli, hanem félszavakkal, mutogatással, de mégértjük: Mutat a templomra, mondja hozzá, hogy "bim-bam", majd mondja, hogy "néni, bá..." és elkezd táncolni. Közben húz a templom felé.
Ma délelőtt is ez történt, mi pedig elsétáltunk oda. Beléptünk és már mutogatott is az oltár felé, hogy "néni, bá..." és már rugózott is a térde. Nehéz volt kiráncigálni, úgy látom szeret ott lenni.
Na meg hát látott karácsonyfát. Az is tetszett és hangos "Ka!" felindulással vadul csápolt fel.
Tetszenek neki a jézusos, máriás képek is. Rájuk is mondja, hogy "néni, bá..." Meg a keresztre is a templom előtt.

Alapjába véve örülök, hogy nem fél a templomban. Én sosem voltam különösképpen vallásos, bár a bibliai történetek mindig érdekeltek és tán ismerem is őket. Hellyel-közzel. Fontos is ez a művészeti szakmában, így kénytelen is voltam megtanulni. Peersze ez a kényszer nem erőltetett kényszer. Itt kell megjegyeznem, hogy ugyan ennyire érdekel a hindu, muszlim és minden más törzsi és nem törzsi vallás és azok hiedelmei.
Evelinnek sem árt, ha hamar megismerkedik ezekkel a "tudományokkal". Attól még nem lett senki bűnöző, hogy templomba jár... Ennek ellenkezőjére viszont számtalan példát ismerünk.

Jó, ezen a ponton bújkál bennem a kisördög, hogy viszont hány "gyilkos pápa" uralkodott ezen a földön és hány és hány gyilkosságot, háborút követtek el Isten nevében... Ez egy klasszikus ellenvetés. Csak itt azt felejtik el, hogy minderről Isten nem tehet. Szegény, biztos fogja a fejét, hogy milyen baromságokat követnek el az emberek az Ő nevében. Mert hát az emberi természet olyan, hogy amikor a hatalommal találkozik, a gyengébbek igen csak el tudnak korcsosulni. Minden vallás esetében így van ez, nincs kivétel. Ettől még az alap tanítás, a Tízparancsolat jó és mindenki számára alapként kellene, hogy szolgáljon.
Ebbe nagyon sok minden belefér. A Tízparancsolattól mi még élhetünk boldog életet. Sőt! Nem tiltja a törvény a bulit és a hangos rock & rollt! :)
 

Eltelt pár nap úgy, hogy nem jöttek vendégek és mi sem mentünk dehová. Kivéve ugye a tegnapi temetést. Mit mondjak... Jó volt. Kellett egy kis csend. Bár lehet, csak én vagyok ennyire antiszociális.
Ma viszont két adag vendégség is várható. Az egyik a szűk család, aki ebédre érkezik egy rövid "telelésből", a másik pedig a barátaink. Mindkettő jó és üdítő program. Egy baj van csak, hogy egymás után érkeznek. Nyilván fárasztó lesz, de hát... ezért van téli szünet. Jobban bírom én is.

Szerettem volna ma is festeni, ugyan is tegnap már elég jól haladtam a képpel, de úgy néz ki, ez tolódik. Még idén bízom benne, hogy elkészül. Nem pont ugyan olyan lesz, mint amit már pár gondolattal lentebb bemutattam, de avatatlan szemlélő nem fog észrevenni semmit. Remélem. Vannak a közepén kisebb-nagyobb térbeli négyzetlapok. Na, azokat nem volt türelmem egy az egyben pontosan megfestegetni. Ott lesz a kis csalás.

Evelin kishercegnőmön (aki már 20 hónapos) észrevettem, hogy amióta itthon vagyok téli szüneten (mert hát aki nem tudná, tanár vagyok), sokkal jobban ragaszkodik hozzám. Bújik, mászik, keres. Hangosan kiabálja, hogy "APA!" Ez azért is klassz, mert eddig csak "PA" voltam, esetleg "AP". Anya is csk "A"! Szegény, most elég szomorú, hogy neki nem mondja ki az "anya"-t. De hát majd idővel. Pedig tud "ny" betűt mondani, mert régebben még kimondta, hogy "NYA". De hát türelem... az meg van.
 

Múlt hét szerdán meghalt anyámék (így az én egykori) szomszédja. Jutja 38 éves volt, a fia meg alig valamivel fiatalabb nálam. Tehát sokat grundoltunk annó.
Nem volt különösképpen szimpatikus, vagy kedves velem, azaz én nem úgy ismertem. De másokkal, vagy akik jobban ismerték, biztos az volt.
Még diák koromban dolgoztam vele egy hónapot a helyi műanyag üzemben. Akkor nagyon kedves volt és barátságos. Gondolom ez lehetett az igazi arca. Amúgy, ahogy jött-ment, mindig olyan pofákat vágott, mint akit mindjárt szét vet az ideg.

A halál oka: rák. Tüdőrák.
Nem volt különösképpen iskolázott nő, ezért is dolgozhatott fél életében a műanyag gyárban. Aki évtizedekig műanyagot szív a tüdejébe naponta 8 (vagy 12) órában, az szerintem ne is nagyon számítson másra. Jó lenne, ha a nagyokosok ezt belátnák és az életerős nőket és férfiakat nem ítélnék lassú kínhalálra. Valamilyen biztonsági megoldást kitalálhatnának erre a problémára, mert hiszen nem ő lehetett az első és nem is az utolsó áldozata ennek a műanyagosdinak. Miért kell azt megvárni, hogy családok tragédiája legyen a munkahely?

Még sosem voltam Jehova Tanúi temetésen. Sőt! Hogy igaz legyek, azt sem tudtam róla, hogy oda tartozik. Mint a temetésen kiderült, már öt éve. Érdekes a szertartás is. Nem nagyon vigasztalja a híveket, inkább a Bibliából idézget, hogy a halál után nincs semmi, de majd feltámadunk. Nincs kántálás, meg recitálás, hanem még az imákat is "normális" hanglejtéssel, hangsúlyozva mondja el. Énekelnek is, együtt a hívekkel. Minden Jehova Tanúnál volt egy kis énekes könyv és a "pap" felhívta a figyelmet, hogy most a "128.-dik dalt énekeljük el!". Bár ne tették volna. A gyász miatt-e, vagy genetikai okokra visszavezethetőleg nem állt másból a dal, mint idegesítő cincogásból. Szerintem kínos volt a családnak is...
Ez után jött a már előre jelzett "beszéd", amelyet már jellemeztem, majd az utolsó útra kísérés. Itt menet közben nem volt dalolászás.
A sírbatétel előtt még rövid bibliai idézgetés következett, majd a "ceremónia mester" felszólította a "temetői dolgozókat", hogy segítsenek...
A család összetört... Szegények sírtak, szipogtak. Nagyon megható volt, mivel elég népes családról van szó.
Aztán jöttek a részvétnyílvánítások. Szerintem minden temetés leginkább hanyagolandó része. Nem hiszem, hogy erre oly' nagy szüksége van a gyászolóknak. Mindegy, a család nevében én is megtettem a kötelességem. Amúgy én is meghatódtam
 

Ez már a vég. Tegnap déllután már odáig sülyedtem, hogy leheveredtem a tv elé és elkezdtem nézni a "Mi a manó?" című filmet. Ez még mind semmi, de nem is volt kedvem felállni onnan. Nagyon beteg "műalkotás", nem ajánlom, hogy józanul bárki is belekezdjen a megtekintésébe.
Még szerencse, hogy a film első húsz perce után halaszthatatlanul családi programon kellett részt vennünk és így végetért az agyzsibbasztásom.

Ma már nagyon jó. Végre semmi kötelező program; mind két mamáék több napos programon vesznek részt, így nem várható újabb családi program. AMi önmagában nem rossz dolog, de már nagyon hiányzott, hogy egy kicsit a magunk urai legyünk. Hogy KELLjen sehová menni, hanem itthon élvezhessük a játékok örömeit.

Tegnap nekiálltam egy újabb képnek. Ez is Hamza D. Ákos festményének másolata, vagy inkább feldolgozása. Ez pediglen a Római udvar című. Azon túl, hogy szerintem szuper jó kép, még lesz is olyan, aki örülni fog neki. :)
Íme az eredeti:

A karácsony klasszikus eset forog fenn. Halálra zabáltuk magunkat. Tegnap nem is tudtam írni egy sort sem, annyira el voltunk telve a sok-sok kajával, ajándékkal, SZERETETTEL, hogy élni se volt már kedvem az este folyamán.

Lassan azt érzem, hogy a mosoly kezd ráragadni a fejemre. Mi lesz velem később?? Mi lesz, ha tényleg nem jön le??

Egy szavam sem lehet. Mindenki tényleg kedves és jószándékú. Mindenki ajándékokkal kedveskedik és enni ad. Miért is panaszkodnék? Ígykéne egész évben!

Mielőtt bármit is szólnék:

Remélem mindenkinek úgy telik majd a szentestéje, ahogy azt megálmodta magának.
Ez nem olyan egyszerű! Amíg nem volt baba a családban, addig loholtunk egyik helyről a másikra, de sosem volt jó, mert az egyik helyen az volt a baj, hogy miért megyünk el olyan hamar, a másik családnál az volt a baj, hogy miért jöttünk ilyen későn. Nem lehet senkinek épelméjű magyarázatot adni.
Két éve az volt a hadicsel, hogy a kismamaságra hivatkozva nem mentünk sehová, ellenben hozzánk jött mindkét család, fűszerezve a dédikkel. Nagyon kemény!

Elméletileg tavaly is és idén is megfogadtuk, hogy nem megyünk sehová a szentnek nevezett estén. De ez egyszerűen kivitelezhetetlen. A nagyszülők megőrülnének unoka nélkül. Tehát ma is az lesz, hogy mikor felébred a Kis Kincs, útrakelünk és addig meg sem állunk, amíg degeszre nem ettük magunkat legalább két helyen. Na meg addig sem, amíg a kocsi tele nem lesz ajándékkal. Evelin már nagyon várja! :)
 

Már nem is emlékszem, mikor néztem először Forma 1-et. De az tuti, hogy 86-90 között lehetett. Emlékszem és szurkoltam Piquet-nek és kevésbé szurkoltam mindenki másnak. Néha még eszembe jut néhány egykori kevésbé ismert pilóta neve is, de rajtuk már inkább csak nevetek. Tudjátok, akik csak úgy bevásárolták magukat a F1-be.

Aztán itt van ez a Michael gyerek. Emlékszem az első versenyére is, amikor pár kör után ki kellett állnia. Tán gumifalba vezette a járgányt, vagy valami ilyesmi. De már akkor is jól nyomta. Először még szurkoltam neki, mert fiatal és gyors, ráadásul benettonos...

Aztán ahogy teltek-múltak az évek, úgy szerettem egyre kevésbé. Az ok egyértelmű: nézhetetlenné tette a futamokat. Más nem is nyerhetett, csak ő. Nem is kevéssel. Dög unalom. Hozzá az a gumi arca... Kész katasztrófa. Akkor már rendesen gyűlöltem, mikor az öccsét is behozta versenyezni és már két "sumahert" kellett néznem.
Emlékszem, csak azért néztem az utolsó években, hogy ne maradjak le arról a versenyről, amikor nagyot bukik, vagy jól megverik, vagy beleszállnak... stb... Erre is volt példa. Az tetszett legjobban, mikor Monaco-ban a felvezető autó alatt úgy jött ki az alagútból, hogy maga alatt volt. A kereke. Na, azon mosolyogtam. Azt hiszem akkor Trulli nyert. Azóta sem fordult ez vele sokat elő...

Mikor kiszállt, fellélegeztem. Újra autóversenyt láthatunk. Izgalmas évek is voltak, nem tagadom. Tetszett, ahogy az ifjú tutánok egymást hergelik. De! De volt egy nagy űr, volt egy nagy kérdőjel, hogy mi lenne, ha itt lenne még "Sumi"?! Akkor is nyílt lenne a küzdelem? Vajon le tudná győzni Hamilton? Mit tenne egy Kubica a mellőle rajtoló Sumival? Azt hittem, ezekre a kérdésekre már sosem kapok választ.

Őszintén szólva, most örülök, hogy visszatér. Most is azért fogok szurkolni, hogy legyőzzék, mert ő egy ikon. És ikonokat legyőzni az valami más, mint egymás orra alá borsot törni.
Nekem kicsit csalódás, hogy három évre írt alá. Miért nem csak egyre?! Nem lesz megint tömény a Sumi effekt?

Eddig csak Sumi miatt nem szurkoltam a Ferrárinak, pedig szép autójuk van. Inkább a Merci felé húzott a szívem. Mi lesz most? Megzavarodik a világ?! Átállt az ellenfélhez és ezt egyfajta árulásként veszem. Lehet, hogy a Ferrarinak fogok szurkolni? Óóó.

De az is lehet, hogy kinőttem már ebből az egész szurkolósdiból és majd szépen elnyúlok a díványon és majd csak lesek ki a fejemből, ha a kisleányom ezt hagyja!
 

Gondolom természetes, hogy így a karácsony közeledtével egyre inkább szorul össze a gyomrom, hogy vajon megfelelő ajándékot vettem-e a szeretteimnek. Ma még mentem egy utolsó utáni kört, hogy biztos legyek a dolgomban és egy pár apró semmire kellő hülyeséggel még gazdagítsam a szerencsére amúgy sem szűkölködő rokonságot.

Úgy érzem, nagyobb kockázatot vállaltam pusztán azzal, hogy kimerészkedtem kocsival a városba, mint azzal, hogy ne lenne elég jó az ajándék.
Mert még ma is csúszik. Most a latyak csúszik jobban, különösen a parkolókban. Most azok a legveszélyesebb helyek, ugyanis ezeket nem takarítják.

Jaaaj, már alig bírom magamban tartani, hogy ki mit fog kapni.
Az én ajándékom viszont ma megérkezett. Egy-egy nagyobb tégelyt kértem a Jézuskától festékből, hogy el lehessek vele egy darabig. Bízom benne, hogy ez lendületet ad majd a munkához. Ahogy azt már írtam is a múltkor, már benne vagyok egy nagyobb méretű téli képben. Tán már nincs olyan sok hátra belőle. Majd leközlöm.
 

Ma Gyöngyösre kellett autókáznaom, a fotózáskor ottfelejtett "éneklő hóemberek" ügyében. A délelőtti mínusz 12 fok miatt túl nagy kedvem  nem volt a túrához, de éreztem benne a kihívást. A majd' 50 kilóméteres szakaszt átlagban olyan 47 km/h sebességgel tettem meg. Nagyon durva. A 31-es út jószerivel egybefüggő letaposott, hólepte erdei ösvényre emlékeztetett. Különösen Atkát és Vámosgyörk útjait járva jutott ez eszembe. Itt még az aszfaltból sem letszott egy négyzetcenti sem. De Gyöngyös sem büszkélkedhet azzal, hogy náluk már szépen le van takarítva az úttest. A buszmegállónál csak lépésben lehet közlekedni. Köszönhető ez a forgalomnak is, de ha egy lélek sem járna az úton, akkor sem mernék kettesből nagyon felkapcsolni.

Hazafelé majdhogynem gyökeresen megváltozott a helyzet. A kocsi hőmérőjének tanulsága szeint melegedett az idő olyan másfél-két fokot. Még így is mínusz 10 alatt vagyunk, ha kiszámolod! A Heves-megyei szakaszon hazafelé már itt-ott kikandikált az aszfaltből egy darabka. Átlépve a megyehatárt meg már láttam száraz (!!) aszfaltfelületet is. Mondjuk úgy két-három méternyit. De legalább majdnem mindenhol a kocsik nyomvonalában aszfalton pörögtünk hó helyett.

Összafoglalva elmondhatom, hogy ilyen csigalassan még nem tettem meg ezt a távolságot.

Az éneklő hóembert a fotós Józsi vissza szolgáltatta, és az elem sem merült le nagyon. Nem azért, mert olvassa ő is az oldalt, de azért elmondom, hogy mindenkinek ajánlom a munkáit, mert olyan embernek ismertem meg, aki megpróbálja mindig a maximumot kihozni az adott szituációból (fotós szituból) és a képekből. Ízelítőül egy hóemberes kép tőle:

Tegnap este hétkor nem bírtam tovább cérnával és beöltözködve kimentem a ház elé lapátolni. Magamtól ki se mentem volna, de egy jó pár házzal arrébb lakó barátom felhívott és közölte, hogy ő épp most lapátol és emiatt úgy döntöttem, hogy ha másnak is elmehet az esze, akkor az enyém miért maradjon a helyén?!

Iszonyú nagy mennyiség hullott le. Konkrétan egy perc alatt is mérhető volt a mennyiség. Amit ellapátoltam, az pár perc múlva újra termelődött. Csinos kis hegyet képeztem a járdák mentén, valamint az autót is kiszabadítottam a hó fogságából. Természetesen ez is pünkösdi királyságnak bizonyult. Sajnos nincs garázsunk, így ezt a játékot minden télen el kell játszanunk. Gépjárművűnk keményen állja a sarat. Azaz eddig minden rendben volt... de ma éjszaka jön a tél leghidegebb éjszakája!

Tehát keményen lapátoltam! A szemben lakó apósomék portáját is becsülettel lelapátoltam, sőt! A köztünk lévő közúti úttestet is! A nap hősének is érezhettem volna magam, ha nem kezdhettem volna előlről az akciót annak befejezése után közvetlenül. Kerek (?) két órát megállás nélkül lapátoltam...

Reggel már félve húztam fel a redőnyt. Igen, az a látvány fogadott, amire számítottam: mintha a tegnap éjszakai külön műszakom meg sem történt volna. Minden szomszéd előtt vigyorgott rám a beton színe, de mi előtünk ott csúfoskodott 20 centi hó.
Mérgemben ma reggel is kapirgáltam vagy egy órát... De mostmár le is sóztam. Ez a só egy olyan fájin anyag, hogy az eddig leküzdhetetlen akadályt képező vastag jégpáncélt is 10 perc alatt szánalmas pocsolyává és latyakká változtatta.

Nem tudom, ki meri azt mondani, hogy szereti a havat. Azok az emberek csak olyanok lehetnek, akik HELYETT lapátolják el a havat valakik, akik utálják a havat.

A hó nálam hosszútávon még vakságot is okoz. Emlékszem, mikor legutóbb vagy hét éve ekkor a hó volt, áprilisig megmaradt és rosszul voltam, ha fehérre kellett néznem. Kialakulóban van valami hasonló.
Ettől függetlenül most egy téli képet festek, a szokásostól eltérő módon nem absztraktot, nem elvontat, sima, normál, kicsit ködös, kicsit havas tájképet. Azaz városképet. De gyorsan be kell fejeznem, nehogy idő előtt megutáljam!
 

Van egy klassz kis szokás nálunk a suliban. Az utolsó tanítási nap délutánján a vezetőség mindenkit meghív egy kis ebédre. Ez most már lassan kiszámítható is, hogy töltött káposzta lesz... Természetesen idén is az volt. Nálam meg az képes furcsa bélpanaszokat kivál

Bekövetkezett az, amitől titokban rettegtem, amióta ledöntött a kórság (de már jól vagyok). A kisleányom is elkapott valamit... valószínűleg tőlem.

Én komoly nagy betegségektől mentes szoktam lenni, ám kisebb nyavalyák rendszeresen kínoznak. Nátha, tüsszögés, allergiás "rohamok", stb... Tény, hogy fizikailag nem igazán vagyok terhelhető kritikus időszakokban. Sajnos ilyen kritikus időszak nem korlátozódik évi egy-két hétre. Elsősorban az asztmám miatt. Szerintem. Ilyenkor hajlamosabb vagyok minden kis sz*r betegséget magamra kapni, amik ugyan megfelelő "ellátás" mellett gyors lefolyásúak, de ezt az egy-két napot illene betartanom. De nem lehet.
Szerencsére a feleségem ilyenkor óva int minden nemű külön elfoglaltságtól, sőt, a havat is ő lapátolta el a minap, ami nem volt kevés áldozat tőle, a mennyiséget tekintve.

Na de ezen a plusz melón kívül akad elég sok más is. A legédesebb melók Evelinünk körül vannak. Szerencsére ebből is ki lehet vennem a részem. Sőt! Ki kell!! De most nem volt épp szerencsés vele játszadozni, ugrálni, vagy épp fürödni. Tudom én ezt legbelül, de azt nem bírnám ki, hogy semmit nem csinálok itthon, miközben az asszonyság meg az összeesés szélén áll...

Így történt most is, és nem meglepő módon tegnap estére a csepp hercegnőnek hőemelkedése lett. Az itthon egy éve meglévő Panadol szuszpenzió már gyengének bizonyult hosszú távra, mert reggel 7-kor már ébresztett a kiskincs - a megszokott fél 9-es ébredése helyett. Szegénykém egész nap nyomott volt. Ilyenkor a láz lelassítja. Hoztam neki Nurofent, mert azt olvastuk a neten, hogy az abban található hatóanyag a legjobb a babának. Mindent elhiszeünk! Nem lett szemmel látható eredmény ettől sem.
Még a délelőtt folyamán a doktornéni is megnézte a kisleányt, aki ettől orbitális ordítási kényszerbe menekült. Annyit azért sikerült megállapítania - mivel a hölgyemény szája az ordítás következtében nyitva volt - hogy afta van a torkán, ami amúgy még piros is és ez egyértelműen egy jelenleg divatos betegség jele, a vírusos torokgyulladásé. Kapott bónuszbe még gyogyókat, cseppeket, ami megintcsak nem arra volt hivatott, hogy felpörögjön Evike.

A nap vége felé már csak támaszkodott és nézte a mesét... Egy hang nélkül.
Ilyenkor döbben rá az ember, hogy mennyivel jobb még az is, ha pörög ezerrel, mint egy kisördög és mindent tönkretesz, ami az útjába kerül, annál, amit most csinál. Azaz nem csinál. Gondolom ez egy közhely volt. :)

 

Nem lehetett már tovább húzni, ma el kellett mennem a doktornénihez. Tegnap már a világomat sem tuttam. Fájt a szemgödröm és az összes izületem. Már egy egyszerű kézemelés is nehezemre esett. Kifulladtam attól, hogy kimentem wc-re. Lázam nem volt... de úgy éreztem magam.
Viszonylag korán már sikerült vízszintbe kerülnöm abban bízva, hogy máramár kutya bajom sem lesz. A mai napban is volt egy biztos támpontom, miszerint csak három órát kell megtartanom és rohanhatok gyógyszert íratni. Az első órán még kóvályogtam, olyan voltam, mint egy belassult robot. De aztán belejöttem és kisbiciklimmel gyorsan a rendelőben találtam magam.
A kifulladásomra írattam Seritide-et, ami egy diszkosz formájú lila csoda. Ez iszonyú drága recept nélkül. De receptet meg nem kaphatok, csak, ha a tüdőgondozóba megyek érte. Elméletileg fél- vagy egy évre adhatnak ott egy papírt, amivel mehetek a háziorvoshoz is, hogy felírathassa azt a gyógyszert, ami által talán nem fulladok meg. Tiszta vicc.
Én augusztus végén voltam utoljára a tüdősöknél, tehát még jár nekem "a gyógyszer felíratásának joga". De ehhez 20 perc telefonálgatás szükségeltetett és egy szavam sem lehet, mert kedvesek voltak, hogy ezt elintézték nekem.
Ezek után is még csak egy receptet kaptam! Az igazoló lapot még elő kell bányásznom - fogalmam sincs honnan - és utólag be kell mutatnom a rendelőben. Ha 80 éves lennék, a jelenlegi egészségügyi törvények miatt nyugodtan elpatkolhatnék.
Miért nem írathatok normálisan, egyszerűen a háziorvosomnál gyógyszert??
Na most én "regisztrált asztmás" és allergiás vagyok. Ilyen módón az is egy megoldás lehetne, hogy mikor elfogy a gyógyszerem, besétálhatnék egy patikába és megvehetném magamnak vény nélkül, vényes áron. De ez már túl bonyolult a minisztereknek... így meg futhatok újabb és újabb köröket, hátráltatva az orvosok munkáját és idegesítve a valóban orvosi segítségre szorulókat a váróteremben.
 

Kezd borulni a rend a suliban. Most folynak a tablófotózás munkálatai, ez azt jelenti, hogy végzős osztályban tanítani tegnap és ma nem lehetett. Mindenki öltönyben szaladgál a terme és a fotós műterme között. Aztán váltás. Lehetetlen követni, ki, mikor hová megy.
Aztán mesélnek, hogy mit és hogyan kellett csinálniuk. Lehet, csak én idegenkedek az állfogdosós póztól, de a fotósuk ilyet is csináltat velük. Szerintem erőltetett, életidegen és még csak nem is tablóra való. Na nem mintha a tablófotók a valóságot lennének hivatottak rögzíteni. A csajokon három centi vastag púder réteg... szegények nagyon eltorzulnak ilyenkor. Még az is, aki nem szokott.
Az én tablófotóm se éppen az, amelyikre büszke lehetek. Nagyon lázadó akartam lenni és kiengedett, hosszú hajjal ültem a gép elé, halálra váró arccal. Na, az nem is véletlen, hogy ez sosem volt kinn nálunk se a tv tetején, se a polcon. (Én sem engedtem.)
Való igaz, hogy ennek a képnek olyannak kell(ene) lennie, amelyet még az unoka is csodálva nézegethet. Döntő fontosságú. Életünk során nem sokszor megyünk fotóshoz.

Amiről eddig nem sok szót ejtettem, hogy a szalagavatón én is fotóztam. Egyrészt a magam kedvére, másrészt meg lojalitásból, hogy olyanok is kaphassanak jó felvételt, akik egyébként nem fizethetik meg a "hivatalos" fotóst. 2-300 képek készítettem, amelyeket kiválogatva adok át az ez iránt érdeklődő diákoknak. Nagy érte a kereslet és sokan összetévesztették a "hivatásos" fotóséval. Ez jól esett.

Ma is dolgoztam a "mellékállásomban". Egy osztály kért meg, hogy készítsek róluk képeket. Kilencedikes osztályról van szó, akik csivitelnek, mennek a saját fejük után, nem hallgatnak meg és lassan haladunk e miatt. EGyik mai feladatom, hogy ezeket a képeket is rendbe vágjam, ha ez szükségeltetik.
A diákok szeretik, ha én fotózom őket, mert egyrészt harmad annyiból kihozom az anyagot, mint a "hivatásos", másrészt a gép előtt olyanokat is megcsinálnak- bohóckodnak, amit egy idegen előtt nem biztos. Emiatt lesznek lazák, életszagúak a felvételek. (Legalább is ebben bízok.)

Ma nem vagyok nagyon a toppon. Leesett a hó, ami engem nyomaszt, nem is tudtam e miatt mindent elintézni, amit szerettem volna. Lehet, hogy most lefekszek aludni.
 

Tegnap írtam, hogy nem nagyon van időm a hírekre, erre tessék... mára is jutott egy olyan, ami hihetetlen módon megrázott.
Ez a salgótarjáni kettős gyilkosság. Egy csomó kérdést felvet. A legfontosabb és legégetőbb kérdés számomra az, hogy mikor veszi már észre a társadalom, hogy a pszichopaták köztünk járnak az orvosaink (társadalom) jóváhagyásával. Nem kell messzire menni, most volt alig pár hete a pécsi lövöldözős baromarcú esete. Szintén gyogyós volt. Mit keres az ilyen egyetemen? Az értékes helyeket veszik el a nem gyogyósoktól. Pláne a gyógyszer iparban mit keres? Azaz csak keresett volna. Az nem tűnt fel senkinek, hogy egy orvosi esetet küldenek a mérgek közelébe??
Meg a mostani esetből is kiderült, hogy a tarjáni fickó a helyi polgármesteri hivatalban volt valaki. Olyan valaki, akit szinte mindenki ismert. De ha évek óta orvosi esetként diagnosztizálták, sőt, 9 nappal korábban jött haza egy kórházból hasonló problémák miatt, akkor egy ilyen "embert" hogy vehetnek fel fontos pozícióba?? Nem probléma? Más, normális emberek, akiknek szintén végzettség van a zsebükben, meg mennek szalagra... Fura dolgok ezek.

Ami miatt még a kelleténél jobban rázott meg a dolog, az az, hogy gyerek koromban sokat jártam, játszottam a Pécskő utcában. Rokonaink laktak ott, felismertem a helyszínt. Borzasztó. Na meg, hogy a rokonaim még mindig ott élnek és esetleg ismerhették az áldozatokat és az elkövetőt is. Így még közelibb a baj.

Hú, még a tegnapra visszatérve. Jót röhögtem azon a mai híren, miszerint a Milánói Dóm makettjeit a Berlusconi eset óta viszik, mint a cukrot. Bárcsak ilyet kapnék karira... :) Vicces emberek ezek az olaszok...
 

Szerencsére ma nem sok időm volt híreket nézni és elemezgetni, merthogy hétfő lévén sokáig dolgozom, utána meg mindeddig kisleányommal játszottunk kukuccsosat. Van egy kiürült liberós doboz és ebbe kell őt berakni, amiből ő egy kis lyukon kikukuccsol. Imádja.

Viszont érdekes ez a Berlusconi támadás. Ez milyen stílusos... a Milánói Dóm modelljét... Ilyet még akkor sem lehetett volna stílusosabban elkövetni, ha egy mentálisan ép ember követi el.

Adott egy ember, aki luxusprostikkal "partyzik" egy olyan országban, amelynek a főváros Róma. A Vatikán! Rögtön beugrik a "Ne paráználkodj!" dogma, amit ugye mondanom sem kell, hogy egy párszor megszegett az úr... És sok egyéb más dogmát is valószínűleg.
Erre a római katolikus egyház egyik legszebb helyi épületét nyomják a pofikájába úgy, hogy eltörik az orra és kitörik két foga. Azaz beletört a foga, otthagyta a fogát... stb... Micsoda magasröptű gondolat...

Én azon csodálkozom, hogy nálunk, itt Magyarországon még nem volt ilyenre példa. Tán a Demszky megdobálása tojással hasonló kaliber. Na de Gyurcsikát csodálom, hogy nem dobták meg semmivel. Nem kívánom és senkinek a halálát, de annyit ő is megérdemelt volna, hogy maradandóan emlékezzen a "kiskirálykodására".

(Ui.: Nem vagyok elkötelezett egyik párt irányában sem...)