A nem mindennapok

Nem gondolom, hogy a korral jár az a magatartás, hogy távolt tartom magam és utálom a petárdákat és tüzijátékokat. Először olyan 15 lehettem, de lehet, hogy 14, mikor a szomszéd Rudi gyerek megmutatta, mi ez a "játék". Kinn a hóba dobálta el azokat a zöld rudakat, amelyek nagyot pukkantak pár másodperc múlva. Már akkor sem értettem, hogy miért képesek némelyek ezért még pénzt is kiadni. Miért jó az a kis lelküknek, hogy valami durran?!

Pár évvel később már szilveszteri party animálként lett volna lehetőségem durrogtatni, de valahogy nem vitt rá a lélek. Keménykötésű barátaim bezzeg a városközpontba vezető utat végig durrogtatták. Sajnos (?) jó ideje velük sem tartom a kapcsolatot.

A tüzijáték egy minimálisan más kategória, mert ott jó esetben láthatunk valamit, úgy 10 másodpercig. De nagyon gyenge mutatvány az, ami az átlagember zsebéhez van méretezve. Nekem az augusztus 20.-i Pesti tüzijáték sem tartozik életem élményei közé, pedig az sok percig tart. Ezek a gagyi utánzatok meg maximum szánakozásra adnak okot.

Rájöttem, hogy csak bizonyos embertípus leli ebben örömét. Többnyire az alsóbb néptömegek, akik tanulatlanok és tapasztalatlanok. Nem láttak még igazán SZÉPet, vagy nem ismerik fel azt. Ezzel a mű-élménnyel tuningolják magukat.
Művelt, értelmes ember nem megy ki durrogni éjszaka, maximum fújja részegen a trombitáját. (Na, annak is borzasztó hangja van...)
Na nem mintha én a kultúrember mintapéldánya lennék - bár nyilvánvalóan közelebb állok ehhez a fentebb említetteknél.

És mondom; ez az "antiszociális" magatartás nem korral jár. Még mindig csak 30 vagyok és gyűlölöm. Régen is gyűlöltem!
Nem beszélve arról, hogy kisleánykám aludt gyanútlanul az ágyában és erre az éjszaka közepén elkezdenek durrogni ezek az izék... Hát gratulálok...