A nem mindennapok

Főként olyan gondolatokat írok, amik foglalkoztatnak. Kérdéseket, amikre választ keresek. Ezek lehetnek művészeti, oktatási, de szociális, esetleg politikai kérdések is.

2010.01.07. 17:01 nagytomsky

Félév felé közeledünk

Már megvannak az első jelek arra vonatkozólag, hogy közeleg a félév. Nagyon hamar van most féléves zárás, szinte még fel sem ocsúdtunk a karácsonyi nagy zabálásokból, már izomból kell haladni és számonkérni. Igyekeztem ezt nem kampányszerűen megoldani; a többség esetében ez működik is. Persze ilyenkor szokott kibukni az, hogy van, aki egész évben ellógta a dolgozatokat és a beadandókat, így most itt állnak jegy nélkül.

Na most már jönnek csőstől a javítási célzatú feladatok, na és annak megoldásai. nagyon nehéz otthonra feladatot adni. Nincs ott egy vigyázó értő szem, ami kontrolálná a munkát, így könnyen el tud csúszni a meló. Sokszor csak azért készül el valami, hogy elkészüljön, és ez a minőségen is meglátszik.
Az utóbbi években igyekeztem mind árnyaltabbá tenni a feladatokat, hogy mindenki találjon neki megfelelőt, izgalmasat. Bizakodok.

Sajnos az ifjúság sok esetben tévúton jár. Azt gondolja a többség, hogy ezeket a feladatokat azért eszelem ki, hogy nekik nehézséget okozzak. Pedig pont azért, hogy nekik könnyebb legyen. A semmire nem tudok jegyet adni, csak ha készül valami. Bármi. Bármi, csak jó legyen. Ennek megfelelően vannak összállítva a feladatok. (Az előző posztban láthatók.)

És hát az érettségizők... Ők sem földre szállt angyalok, ők is sokat lógtak most idén. Tisztelet a kivételnek. Van, aki az év eleje óta egy dolgozatot sem írt meg a tízből. Na, majd most lesz nemulass! :)
 

Szólj hozzá!

Címkék: dolgozat iskola jegy szakközépiskola gimnázium félév osztályzás


A bejegyzés trackback címe:

https://nagytomsky.blog.hu/api/trackback/id/tr51654500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása