A nem mindennapok

Keddenként van az érettségi előkészítő foglalkozásom, két tanórában. Annyira szeretném, ha elég lenne, és azt, hogy mindent át tudjak adni, de erre kevés az idő.
Nem szeretem rabolni az idejüket órán túl, de sajnos ez sokszor előfordul.
Muszáj is nyüstölni őket, mert az ismétlő kérdéseim is rendre dugába dőlnek, vagy a jobbik eset, mikor mindig ugyan az az egy-két ember tudja (sejti) a választ.

Minden esetre dolgozom az ügyön, hogy hatékonyabban dolgozzunk.

Ma a klasszicizmust vettük. Nem éppen a kedvencem, de erről a témáról is órákat lehet mesélni; pláne, ha rengeteg képanyag áll a rendelkezésünkre. Nehéz "nem szétfolyni". Pláne nekem, aki túl sokat is tud beszélni. :)
 

Telítődtem a hóval, ma már nem érdekelt. Azaz egy kicsit mégis. Sütött a nap, gyönyörű fények és árnyékok ugrabugráltak amerre néztem. Ilyenkor nagyon szép a város. MA kellett volna mennem fotózni, na persze ma dolgoztam és emiatt nem tudtam ennek a belső kényszernek eleget tenni.

Igyekszem nem nagyon felhúzni magam a diákok agy nélküli viselkedésén. Természetesen ma is, mint minden nap, próbára tettek. Nem érdekel; nem akarom, hogy emiatt menjen tönkre a napom.

A rajzszakkör az jó. Ma külön azért is jó volt, mert a kedvenc témám, a színtan került előtérbe. Nagyon szeretek a színekről beszélni, sőt, azokat használni.
A szakkörösökkel először megfestettem a 6 tagú színkört, majd festettek egy (vagy több) világossági- és egy telítettségi sort. Így láthatóvá vált, hogy a sötétítés nem a fekete szín hozzáadásával történik. Azaz nem csak azzal történhet.
Utána az akvarell festék értékeit domborítottuk ki; rájöttek, hogy nem fehérrel, hanem vízzel kell világosítani. Ezt követően egy nagyobb színhangzatot festettek a saját száj-ízük szerint, amit nagyon élveztek. Sokkal jobban, mint gondoltam.
Fontos ez, hiszen mire ide kerülnek középiskolába, már nagyon megutálnak festeni. Azt mondják, hogy "nem tudnak". Ezt szépen el is hiszik (és el is hitetik velük) és maguktól nem nyúlnak ecsetért.
Itt most az volt a lényeg, hogy kellő képpen felszabaduljanak és örömből dolgozzanak, minden féle kötöttség, és erőszak nélkül. A szabad festés kiteljesít és felemel. Úgy érzem, most ezt a pár emberkét is felemelte. Hallelúja!

Na, írtam mindezt azért is, mert engem is felemel. Tegnap az utolsó simításokat is elvégeztem két (nem túl nagy) képemen. Majd ha nem lesz más mondandóm, töltelékként írok róluk is.
 

Vasárnap délután van. Olyan fáradt vagyok, hogy a hamut is mamunak mondom. Már legalább háromszor (vagy négyszer??) öltöztem be hóembernek, hogy azt a tömény hórengeteget eltakarítsam a házunk elől. Meg a szomszéd háza elől is, ha már így benne vagyok. Mint ahogy írtam, ezt már tegnap is megtettem. Mindannyiszor átázott gatyaszárral és jól átfázva léptem be.

Evelinnek ma kibővítettem a hóvárát, ha már ennyi utánpótlás anyag érkezett. Nem rajongott érte, többet vártam. :) Na, ezért izmolhattam. :)

Voltun szánkózni, kutyát sétáltatni és fotózni és mindezt egyszerre. De többször. Nagyon szép most minden. Azaz nagyon más most minden. Ha mindig ilyen lenne, nyilván nem tetszene ennyire. A téli "képekben" az a nagyszerű, hogy nem lehet őket megszokni, mert csak ritkán látja az ember így az utakat, tereket. Kattogtattam a géppel, lett is közte jó, de még az utómunkák hátra vannak. Konkrétan a photoshopra gondolok.

A hétvégén két képet is festettem, de most nincs hangulatom erről írni, annyira leköt a hó. Talán egy-két órát szünetelt a hóesés, többet biztos nem; folyamatosan, egész nap (azaz két nap) esett.
Az egy dolog, hogy kifáraszt, tán nem is fizikailag, inkább lelkileg (szemileg), de ha arra gondolok, hogy ez a rettenetes mennyiség egyszer majd elolvad, akkor már előre félek, mi lesz itt tavasszal. Áradások mindenhol. Majd tele lesz a Híradó zsákokat pakoló legényekkel, értékeik elvesztésétől félő kisnyugdíjasokkal. Ma meg lehet "gyönyörködni" a széééép hóesésben. Olyan romantikus...

Nem értem az embereket. Miért alakulhatott ki ez a nagy romantika a hóval kapcsolatban? Nincs túl sok pozitív hatása... Tán, hogy a földeken jó, mert betakarja a növényeket (azaz a magokat). Meglennének azok hó nélkül is szerintem.

Lehet én vagyok ünneprontó, meg nem úgy látom a dolgokat, mint mások, de nekem a "fehér karácsony" sem élmény. Én akkor is arra gondolok, hogy örülök, hogy most van a szeretet ünnepe, de PONT egy ilyen szép ünnepnapon nem vágyok kimenni a hóba-fagyba sziszifuszi munkát végezni. Olyan munkát, ami nem is feltétlenül kellene, hogy legyen. Nekem bosszantó, ha pl. karácsonykor ilyenekkel kell foglalkoznom. De bosszant most is. Azt a pár órát, amit ma kint lapátolással foglalkoztam, egész nyugodtan tölthettem volna mással is.
Hát, egy dolog van, ami miatt nem haragszom a hóra: Evelin örül neki. Imád szánkózni és játszani. Ez feledteti velem az összes fenn említett bosszúságot.
Ez jó végszó volt?!
 

Ma kétszer duráltam neki a nagymennyiségű hó eltakarításának. Mindkétszer azt hittem (azt hiszem), hogy ennyi; nem fog több esni. Első esetben tuti tévedtem, de most láttam az Indexen a vezér cikket, hogy este újabb havazás jön nem kevés hóval. Nagyon unom.

Az első havazás után egy baromi nagy hóembert építettem Evelinnek, aki nem igazán mozdult rá a témára. Pedig mindent beleadtam. A kezébe adtam egy fűkapirgáló gereblyét, a fejére egy lyukas vödröt, az orra is répából van... Ja, a szeme-szája meg az ősszel lemetszett galyak átmérőjéből. (Ez érthető vajon?)

A második hóesés után pedig hókunyhót építettem. Olyat, amibe be is lehet menni. Na, erre végre már rákattant a kishölgy. Beguggolt elé és pózolt a fényképezőgépnek.

Voltunk ma szánkózni is. Úgy néz ki, ez is a kedvenc szórakozásai közé fog tartozni. Nagyon vigyorog menetközben. És kapaszkodik; nagyon biztos a "nyeregben".

Szóba került, hogy holnap elmenjünk-e a Mátrába szánkózni. Nagyon jó az ötlet, de ha ilyen sűrű hóesés lesz holnap is, akkor megint csak nem mernénk elindulni.
Úgy volt, hogy ma fotózni megyünk családostól a gödöllői Grassalkovich kastélyba. Hát, szerintem nem sokan voltak az eseményen...ja, mert hogy ma ilyen nyílt nap volt; oda is be lehetett menni, ahová egyébként nem engednek látogatót. Kihagytuk...
 

Vannak pillanatok, mikor azt hiszem, tudok angolul. De legalább is jól megy a tanulás. Nem tartanak sokáig ezek a pillanatok, de legalább vannak.

A legutóbbi Life-Lines házifeladat viszont betette a kaput. Első ránézésre egy primitív feladatról van szó. Adott egy olvasmány (Body Clock), ami viszonylag könnyen érthető, pár új szóval (ami nem árt). Adott hozzá egy feladat, amelyben "csak" szavakat kell behelyettesíteni. Hát én azzal úgy megizzadtam... Kb. 20-30 szóról lehetett szó, ebből mintegy 5-8 szót nem ismertem. Egész héten, majd' minden este belefogtam, nyüstöltem, de ma délutánra is maradt kb 3 szó, amit az Istennek se sikerült bepasszítani. Pedig azt már majdnem találomra is sikerülhetett volna. Ilyenkor száll el a maradék önbizalmam is.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem úgy igyekszem a feladatot megoldani, hogy kimásolom a szövegből és bepasszintom a helyére, hanem úgy nyúlok a feladathoz, mint egy idegen anyaghoz. Így, minta nélkül igyekszem kistilabizálni a helyes válaszokat. Nem tudom, mennyire járok jó úton, vagy mennyire nem; minden esetre magammal kitolok. :)

Lement a helyi tv-ben a Magyar Kultúra Napja ünnepség anyaga is. Feltettem a youtube-ra, ha valakit érdekel, belepilloghat.

A múlt héten "összevesztem" egy osztállyal. Azaz bunkóztak velem és ezt a csodálatos tulajdonságukat ma sem hagyták abba.

Mindegy, ma úgy is dolgozatot írtunk volna, ha bunkóznak, ha nem. A füzetüket is beszedtem volna mindenképp - kifejezetten a múlt heti produkciójuk után. Most divat, hogy azzal kérkednek, hogy nincs füzetük. Na, ennek kell elejét venni. Már a második osztály ők, akiknek beszedem. Sajnos, akinek van, azok sem jegyzetel szinte semmit.

Volt egy 13 kérdéses primitív kérdéssor, amire azt hittek, azért ilyen sok, mert a múlt héten úgy viselkedtek, ahogy. De ez nem így van, mindenkinek ezeket a kérdéseket szoktam feltenni... Nem sikerültek olyan hely-de nagyon rosszul, na persze ez alól kivételt képeznek a "hangadók". Nem is vártam ezt másképp.

Két részre szakadt az osztály: Egy szűk réteg tud csak profitálni abból, hogy két hét alatt négy jegyet szedtek össze, a másik felében van olyan, akinek mind a négy jegye karó... Úgy is áll az órákhoz. Sajnos ebbe a szűkebb rétegbe tagozódnak azok is, akik nem idióták, de képtelenek haladni, mert ezek lehúzzák őket. Őket sajnálom legjobban. Mi lesz itt év végén?

Nem tudom, az elmúlt 10-15 évben mi változott meg (azaz nagyon is tudom), de a 90-es években még inkább lapítottunk, ha nem tudtunk semmit, nem kezdtünk el óbégatni, hogy ránk terelődjön a figyelem. "Ezek a mai fiatalok" annyira tökkelütöttek, hogy ezt fel sem fogják. Ha próbálok erre célozgatni, olyan ostobaságokkal "vágnak vissza", amelyből süt a butaság és a tájékozatlanság. Konkrétan én vagyok a hibás, hogy van rajz óra és még dolgozni is kell benne... Hihetetlen!

Tegnap már nem tudtam itthon a fenekemen ülni az egymást követő négy lyukasórámban és bekopogtattam a Polgármesteri Hivatal építésügyi osztályára (ha van ilyen).

A Hamza Studio 2010 évi programjához kértem javaslatokat. Tervünk az, hogy egy köztéri falat festünk meg egy adott témában. Önkormányzati falra volt szükségünk.
Meg is kaptuk a helyi víztorony személyében.

Már régi tervem volt, hogy jó lenne, ha megszépülne ez a többre hivatott épület. Most össze van firkálva, rugdosva a Margit-szigeten álló monstrum.
Régi terv, hogy oda éttermet rendeznek be. Végre civilizálódna a környezet, ha betenné a lábát oda egy vállalkozó.

Természetesen az egészet nem tudjuk kifesteni, mert hihetetlen méretekkel rendelkezik; valahol olvastam, hogy mikor készült - tán a 60-as évek végén (?) - akkor az ország három legnagyobb ilyen épületének egyike volt.

...és megkaptuk! A nyár folyamán, még mielőtt a nagy rendezvények elkezdődnek, be kellene fejezni, hogy a városba látogatók egy új látványosságként tekintsenek rá.

A tervezés hamarosan beindul. Már van is egy-két ötlet, amit így hevenyészve feldobtunk. Ha lesznek konkrétabb, kézzelfoghatóbb látványtervek, megosztom.
 

A ma reggel meglepetése: Egy a művészetek iránt eddig nem túl nagy lelkesedést mutató negyedikes nagyrészt fiú osztály egy hang nélkül nézte (félig)meg Hamza D. Ákos Külvárosi őrszoba című filmjét.
Sok mindenre számítottam, de erre nem. Általában az a felállás ilyen filmnézős esetben, hogy a fél osztály alszik, 4-5 ember figyel és másik 5-6 azzal tölti az időt, hogy lehetne belerondítani az órába. Persze, láttam, hogy most is többen elpilledtek (első óra), de még a padon fekve is figyeltek.

A film a negyvenes évek elején játszódik Budapest egyik külvárosi szegénynegyedében. Lehet, hogy Karády Katalin, lehet, hogy a történet, de valami lekötötte ezeket a kölyköket.
Persze szerintem is alapból jó ez a film; ezért is választottam nekik.

Nagyon jó lenne, ha rendszeresen sok filmet tudnánk a gyerekekkel megnézni és ezeket elemezni, mert értékes filmet alig látnak. Az meg, hogy ez egy fekete-fehér film, tán számukra is kuriózum. Biztos nem sok ilyet láttak eddig.

A filmről összeszedtem egy csomó infót és felraktam a wikire. Kellemes ismerkedést.
 

Gondolkoztam, írjak-e ma egyáltalán. Sok érdemleges nem történt, de viszont bizonyos dolgok gondolkodásra késztettek.

Volt rajzszakkör, amire jött két új lány. Voltak ugyan már az elmúlt év félben is tán egszer vagy kétszer, de semmi maradandót nem alkottak. Ma pedig olyan klassz teáskannás-órás csendéletet rittyentettek, hogy a régóta rendszeresen járók is megirigyelték. Nagyon fiatalok még és nagyon tehetségesek. Bízom benne, hogy a mai dícséreteimet elraktározták és rendszeresen fognak járni ezután. Mivel még csak most másodikosok, lesz még idejük nagyokat alkotni. A csendélet megy nekik, ez biztos.

Lassan el kell gondolkodnom azon is, kiket viszek a megyei rajzversenyre. Három embert lehet vinni, de már most túl sok jelöltem van. Persze addig jó, míg van kikből válogatni. Tehetséges gyerekek mindig vannak. Volt egy-két év, amkor gyengébb volt az eresztés, de most megint vannak ügyesek. Sajnos nehezen kapnak észbe és nem nagyon hiszik el, hogy lenne keresnivalójuk a szakmában. Nem is hiszik el, hogy ez egy szakma. Nem tudják, mire lehet használni az itt megszerzett tudásukat, ne adj' Isten tehetségüket.Azt hiszik, ez az egész "annyi, hogy szépen tudok rajzolni" és kész. Pedig, ha tudnák...

Egy végzős srác volt az Educatio kiállításon és megrettent attól, hogy a BME-n milyen komoly rajztudás szükségeltetik, nameg, hogy milyen rengeteget is kell azt alkalmazni. Nagyon ügyes pediglen, mégis eltántorították a helyi erők. Azzal kezdik, hogy kell előkészítőre járni - ami jó sok zsé - mert küönben esélye sem lesz a felvételin. Ez pedig ebben a formában nem igaz. Gyakorlatilag lehet, hogy mégis így van, már csak a mundér becsülete miatt is. Na persze nem lekicsinyíteni akarom az ottani előkészítő hatékonyságát, mert egyértelmű, hogy hasznos. De nem kéne azt hírdetni, hogy ez az egyedüli üdvözítő út, máshogy oda se merd tolni a képed. Sok tehetséges gyerek van!

Ja, én is a BME-n végeztem. Legalábbis a második diplomám onnan van. A falakon lévő rajzok tényleg elrettentőek (annyira jók), de nem kell annyira beszarni. A tanárokat is ismerem, rendes fazonok.

A MOL Ligában egy új szabályt fogadtak el. A legjobb négy csapat kerül a rájátszásba, ahol a legjobb csapat rendezi a tornát. Ez esetben a dunaújvárosi DAB Dolcer.
Az első helyezett a negyedikkel játszik, a második meg a harmadikkal.
Így az első helyezett Dunaújvárosiak tegnap a Starsal játszottak és meglepetésre (?) kikaptak tőlük. Dávid a háromból két gólt szerzett, kábé egy percen belül. De lehet, hogy kettő... Ezzel szemben az Őjváros csak kettőt nyomott összesen.

A másik vonalon az Újpest a Csíkszeredával játszott, ahol nyert.
Ennek megfelelően ma a harmadik-negyedik helyért a két vesztes, az első két helyért pedig a két győztes játszik.

Tegnap este is extázisban szurkoltunk a számítógép előtt Dávidéknak, de ma este mindezt megduplázva fogjuk megtenni. Hajrá Stars!

Nagyon fura a Stars helyzete. Végig kínlódták az alapszakaszt, utolsóként jutottak a legjobb négy közé. Mindenki leasajnálta őket, holott papíron ez a csapat a egerősebb. Rengeteg válogatott - de lassan-lassan kiöregedő SZTÁRjátékos alkotja. Akik kábé semmit nem mutattak a tudásukból egész évben. Most, az utolsó pillanatokban viszont feltámadtak és nevükhöz mélóan játszottak.
Nem tudom, ez taktika volt-e azedző részéről, de nagyon bejött. Már csak egy meccset kell megnyerni és övék a bajnoki cím!

Ezzel szemben az Újváros végig magabiztosan uralta az alapszakaszt és az utolsó előtti pillanatban bukott el. Természetesen megérdemelten! :)
Sajnálom őket, mert szerintem a tegnapi meccsnek kellett volna lennie a döntőnek. Hát, ez most így sikerült (nekik).
 

Ma zajlik országszerte a nyolcadikosok középiskolai felvételie. Így nálunk is.
Mi tanárok, háromnegyed 10-kor kapjuk kézhez a felvételi dolgozatokat és a tanulók pontban 10-kor kezdhetik el a munkát.
Én jól kezdtem a napot; már rám kellett telefonálni, mert csak 9.50-re értem be a suliba. EGyszerűen nem lehet kibírni, hogy ha reggel Evelinke rám mászik, hogy ne nyomkodjam meg egy kicsit. Tényleg csak egy kicsit, de ez az idő is épp elég arra, hogy késsek.
Szerencsére még a tűrésmezőn belül értem célba, bár rajtam kívül az összes kolléga már a nyolcadikosoknál tartózkodott.

Még a héten kiszúrtam ezt a csoportot, akikkel voltam. Minden más teremben 18-20 ember írt, de a 17-es teremben csak tíz. Nem mintha bármit számítana, hányan vannak, de gondoltam, elég nekem 10 telegatyás nyolcadikosra "vigyáznom". Mint még az tegnap kiderült, azért más ez a csoport, mert ők a "diszesek"; azaz nem tudnak rendesen írni-olvasni-számolni-mittoménmégmitcsinálni. Azaz lehet, hogy tudnak, de tovább tart nekik. Régebben ebből nem csináltak nagy ügyet, őket hívták úgy, hogy "hülyegyerek", vagy "gyengeképességű"; "B-csoportos". Nem hívták diszlexiásnak, diszgráfiásnak, stb... őket. Nálunkis volt ilyen, nem egy. Ők kaptak kettest nyelvtanból, középiskolában ők buktak meg nyelvekből (beleértve a magyart is) és az ő írásuk volt az olvashatatlan.

Alapjában nem butábbak ők a többiektől, de tény, hogy nehezebben megy nekik ez-az. Emiatt a 17-es terem vendégei háromnegyed óra helyett 68 percig írhattak egy-egy dolgozatot. Az én olvasatomban ez azt jelentette, hogy majd' egy órával tovább kellett bennmaradnom dolgozni, mint a többieknek. Jó, nem estem kétségbe, volt nekem is mit csinálni. Közben sutyiban angoloztam, meg rajzolgattam. Hol őket, hol a következő Hamza Studio kiállítás témáját boncolgattam. Kitöltöttem az időt.

Hozzátenném, a diszesek 80%-a simán megírhatta volna "rendesen" is a felvételit; alig egy-egy használta ki a rendelkezésre álló 68 percet. Volt, aki fél óra alatt kész volt a magyarral. A matek nehezebb volt, de azt is sikerült volna befejezniük időre.

Hamarosan útra kelek és ellátogatok a jászberényi Művelődési Központ dísztermébe, ahol a Magyar Kultúra Napja eseményein belül kap díjat lelkes kis festő csoportunk, a Hamza Studio.

Többet nem tudok egyenlőre, de azért szépen kicsinoskodok, nehogy már a polgárjenőt alulmúljam! :)

Hogy miért is kaptuk? A csoport 10 éves. Évek óta kapunk ilyen-olyan támogatást a hivataltól, amivel sosem éltünk vissza. Nagyon pöpecül megrendezgettük a kiállításainkat. Az érdeklődést is igyekeztünk emelni, azt lehet mondani, hogy igen nagyszámú közönséget szoktunk évről-évre megmozgatni összességében.
Na meg hát, ha már "sok" pénzzel támogat az önkormányzat évenként, akkor már önigazolásként is jól jön, hogy mi kapjuk a díjat. :)

Nem is kell ezzel foglalkozni, inkább már azzal kell  törődnünk, hogy a díjjal járó (nem túl nagy) összeget mire fordítsuk. Nyáron tuti, hogy lesz egy nagyobb szabású tárlat - lehetőleg szabad téren - ami vélhetően széles tömegeket fog vonzani. Úgy kell megcsinálni, hogy sok embert vonzzon! :) Na meg, hogy ne kelljen elbontani az este végeztével; a "rombolás", az időjárás ne ártson a munkáknak. Ezt kell ma(jd) még átgondolnunk.

A csoportról bővebb infót kaphattok innen.
 

Ma összevesztem egy harmadikos osztállyal. Azaz pár droiddal. Pedig velem (szerintem) nem könnyű ezt produkálni.

A sztori a következő:
Az osztálynak a rajz órát megelőző órája lyukas volt. Ezt onnan tudom, hogy a szünetben sok tanár panaszkodott, hogy mi lehetett a 11.a-ban, mert órát sem lehetett tartani, akkora hanggal voltak.
A szünetben is benézett hozzájuk egy kolléga és azt látta, hogy tv-znek (nem lehet a suliban) úgy, hogy valahogy az ablakon keresztül lógattak ki valami vezetéket.

Ez után mentem be én hozzájuk. Betyárosan próbáltam közelíteni: ha lyukas órájuk van, azt próbálják úgy kihasználni, hogy más ne vegye észre. Ha tv-znek, ne hangosan tegyék, mert nyilvánvaló a lebukás.
Ezt ők inkább támadásnak vették, mintsem tanácsnak. Ilyen butaságokat vágtak a fejemhez, hogy "mert így spórol az iskola a villanyszámlán" és társai.

Miután láttam, hogy a tanácsot nem hogy nem akarják betartani, de felfogni sem voltak képesek (pedig jószándékból beszéltem velük), elkezdtem az órát. A téma: Egyiptom festészete. Hoztam nekik pár papirusz tekercset, amit Egyiptomból pár hete hoztak apósomék. Ennek fogadtatása is elég primitív volt. Szagolgatták, fújjoltak, benyögték, hogy "minek kellett ezt behozni"... Ekkor szakadt el a cérna, és írattam velük egy gyors kis dolgozatot. Nem vette el a kedvüket... A "jobbak" puskázni próbáltak a füzetből, bár gyorsan lebuktak. A rosszabb féle ezt meg sem próbálta, tekintve, hogy füzetük sincs.
Na ez a másik. Mikor kezdtük az órát, kértem, hogy vegyék elő a füzetet és írják le, amit mondok, tekintve, hogy nincs tankönyvük (drága). Erre az inteligens társaság nagyrésze vihogva, hátradőlve közölte, hogy nincs füzetük.
Elmeséltem neki, hogy én is ide jártam, nekem sem volt mindig, de ezzel nem, hogy nem vagánykodtam, de kifejezetten titkoltam. Úgy csináltam, mintha lenne.
 

Van egy olyan osztályterem a suliban, ami nem is tanterem igazából, hanem kultúrteremnek készült. Tábát is csak hevenyészve vittek be pár éve, az asztalok sem emlékeztetnek iskola padra. Négyzet alakú, X lábú és tömör. Egymás mellé pakolva kitesznek legalább öt métert. És van ilyen sor legalább négy avgy öt.

Kaptam rajzolási célra sok guriga tapétát (üres fehéret). Ezeket végig gurítottam az asztalokon és a diákok erre rajzolják az egyiptomi ihletésű munkáikat. Így a "szalagszerű kompozíciókra" tipikus, kánon szerint készített, hieroglifákkal tarkított munkák kerülnek.

Segítség képpen kiadtam fénymásolt papírokon valós egyiptomi rajzokat is. Persze vannak olyanok, akik kevésbé tehetségesek, olyanok is, akik nagyon ügyesek, így a végeredmény sem lehet tökéletes, de olyan lesz, amilyenek ők maguk. Sok mindent elárul majd ez a munka a csoportosulásról. Még csak egy órát dolgoztak rajta a diákok, de már most megmutatkozik a végleges arcból valami.

Szeretek ilyen csoportmunkát csináltatni velük.
Egy másik osztállyal ikont festünk. Olyat, mint a bizánci ikonok voltak, csak éppen igazodunk a XXI. század témáihoz. Nem Krisztus vagy Mária lett az ikonok főszereplője, hanem Michael Jackson, Avril Lavigne, Kiszel Tünde, Kenny és Cartman (a South Parkból) avgy éppen Zámbó Jimmy.
Így nagyobb kedvvel dolgoznak és a munka végeredménye is érdekesebb lesz annál, mintsem, hogy lemásolnánk egy szimpla ikont.
 

Kisautónk október vége óta várja, hogy elvigyük szervízbe. Lelkesen számolja a napokat, hogy hánynapja kellett volna elvinni. Ma jár 109-nél.

Azt gondoltuk, hogy egy rutinszervíz lesz. Egy kis zárproblémánk ugyan volt, de a szakik azt mondták, hogy megoldható.

Ehhez képest jött délután a telefon, hogy a munkadíjat nem számolva is már száz fölött járnak, én mag majdnem leestem a biciklimről.

Este mehettem a kocsiért úgy, hogy még minden nem volt megoldva rajta, mert a szakik még kitalálták, hogy van még rajta mit javítani, mert a következő szerívzig már nem zötyög el az autó. Így hát félkészen elhoztam. És a héten még egyszer viszem!

Leraboltak úgy, hogy én semmit sem vettem észre a problémákból. Mi lenne, ha betegen vinném az autót?

Nos hát; végre először sikerült olyan jégkorongmeccsen részt vennem, ahol nyert a Stars! Nem azért van ez, mert a sógorék ennyire bénák, hanem mert sosem akkor nyernek, mikor mi ott vagyunk. Mi pedig csak ritkán vagyunk, és akkor is "csak" az Ice Centerbe megyünk. Az a legmegközelíthetőbb nekünk innen J.berényből.

A Mol Liga leggyengébb csapata, a Miskolci Jegesmedvék látogattak el a nevezett helyre, ahol is a Stars végre azt a játékot játszhatta, amelyiket akarta, nem nagyon tudtak beleszólni a borsodiak. Ettől függetlenül én nagyon szimpatizálok a Miskolccal. Olyan kis szimpatikus, lelkes csapat. Szerintem főként amatőrökből áll, de a szó jó értelmében vett amatőrökből. Akik lelkesedésből, önszorgalomból jutottak oda, ahol most vannak. És a tavaly szereplésükhöz képest idén már látványosan sokkal jobbak. Idén már megkeserítették néhány nagynevű csapat dolgát is. Lehet, hogy még pontot is szereztek.

Most négy nullra kikapta, ebből a 2-3-4. gólukat a második harmadban három perc leforgása alatt kapták be. A Mikolc le is hozta a kapusát és az új kapus már nem kapott több gólt.

Sógor is jegyzett egy gólpaszt és elég sok kapura ütése is volt. Egyre jobb a srác, remélem ezt elfogultsá nélkül más is láthatja. Ő nem az a hatalmas kigyúrt állat fajta, aki bárkit felken a palánkra, ő az a jó időben jó helyen lévő figura, aki a szemfüles gólokat jegyzi. Sokat!
A Stars most sem volt hibátlan, sokszor hagytak magára embert, és ha ez az ember nem miskolci, akkor abból gyanúsan sok gól született volna.

A végén csokieső zúdult a pályára. Nekem sikerül egyszer a bírót fejen nyomnom egy 3bit-tel, kétszer Dávidot egy-egy mogyorós csokival, de ezeket nem vette észre... Mikor már az öltözőbe tartott, na akkor izomból megküldtem egy mogyoróssal, amit végre észrevett. Ennyit a sportszerűségemről! :)

Jó ez, ha fél hatkor kezdődik a meccs, mert még időben hazaérünk és a mai hajnali kelés sem annyira visel meg. De azért nem jó...
Evelin hercegnő is velünk volt; tán egyre nyugodtabban viseli a három harmad megpróbáltatásait is.

Volt még egy "celeb" vendég is , akit én nem vettem észre, csak konkrétan majdnem fellöktem - a feleségem elmesélése alapján. Ganxta Zolinak úgy kellett kitérnie az utamból! :) Neeem, nem vagyok ilyen kemény, inkább csak ennyire figyelmetlen!
 

Azt hiszem MOST elkészültem a legújabb festményemmel, a Szentkúti térrel. Jól végzett munka után édes a pihenés. Ezért írok most.

Tegnap délután vendégeink voltak; Bence jött hozzánk; az a kisfiú, aki 4 nappal fiatalabb csak Evelinnél. Tehát ő is 21 hónapos lesz hamarosan.
Egy-másfél hónapja találkoztunk utoljára, amikor még teljesen kommunikáció hiányos volt szegény, semmit nem mondott és semmire nem hallgatott. Evelinnel sem működött együtt (persze tán emiatt ő sem vele) és kiszámíthatatlanul vagdalózott. Hozzátenném, szerintem ez teljesen normális egy 20 hónaposnál.
Tegnap viszont az első pillanattól kezdve kommunikált mindenkivel, ráadásul elvonultak a lányommal "szobára" és együtt játszottak egész estig. Nagyon rájuk sem kellett szólni. Néha befutottak ketten (!) a nappaliba, ott tettek egy kört és vissza szaladtak. Először fordult velünk elő ezer éves ismeretségünk alatt - na jó, amióta megvannak a gyerekek - hogy nem végig a gyerekeket követtük szemmel minden másodpercben, hanem tudtunk beszélgetni és vihorászni úgy, ahogy azt normálisnak gondolom. Felemelő érzés volt. Hiába na, nőnek a gyerekek.

Ma délután is extra programmal szórakoztatjuk a kis hercegnőt. Ébredés után indulunk Káposztásmegyerre, az Ice Centerbe, ahol a leendő keresztapu üti a korongot a Miskolci Medvék hálójába. Legalábbis remélem! Hajrá Stars!
 

Ahogy azt már jeleztem, tegnap Grandpierre Attila, "Fehérlófia" című előadásán voltam. (Igaz, kicsit késtem.)

Volt pár homályos emlékem erreől az emberről, mert úgy tizenvalahány évesen találkoztam a zenéjével. Akkor még a Vágtázó Halottkémek zenekar énekeseként tevékenykedett. Mivel nem voltam még akkoriban elég érett a magyar népzenéhez és a szövegeihez, ezért nagyjából elmentem mellette. Egy dalt találtam érdekesnek, ez pedig így hangzott: "Baszd meg baszd meg baszd meg, akkor is csak baszd meg..." Hát, ez egy 14 éves kis srác fülének igen csak szokatlan. Persze a VHK nem is erről szólt, ez csak egy egyszeri és megismételhetetlen daluk volt, gondolom a lázadásról. De már akkor filozófikusabb volt, csak mint írtam, ezt még akkor nem értettem.

Mostanában hallottam, hogy a zenekar "feltámadt" Vágtázó Csodaszarvas néven. Első sorban a magyarság tudattal foglalkoznak. Erős népzenei és sámán hatások vannak a zenében, mindenféle "baszdmegelés" nélkül. De nem is illik már ebbe a miliőbe. Meg különben is. Eltelt "azóta" vagy 15 év...

Tehát a Fehérlófia c. mesét dolgozta fel a csillagászat szemszögéből. Az érdekes előadáson rávilágított arra, hogy a Nap igazából a Fehér Ló. A magyarság egyik ikonikus szent állata. A Fehér Ló fiai pedig mi vagyunk, a magyarok. A bronzkor idején a történészek legújabb kutatásai alapján a magyarság az akkori világ legerősebb népe volt. A "Nagymagyarországon" kívül szálláshelyeink egészen Koreáig elértek. Erre bizonyítékként az egységes régészeti leleteket hozta fel. Mivel erről az utóbbi időben egyre többet hallani, én is hajlok rá, hogy legalább a felét elhiggyem. Már az is olyan sok infó, ami alatt igen csak meggörnyedek. Igyekszek nyitott lenni és feldolgozni mindazt a tudást, amit tőlem sokkal okosabb emberektől hallok. 

Egy két szimbólumot elmesélnék:
A Napfogyatkozás idején a nap koronája és sogarai az emberi szem számára is láthatóak és mozognak. Tehát ÉL! A Nap él! Őseink ebben egy lovat láthattak (bár nekem inkább madárnak tűnt, de akár ló is lehet, ha sokat mondják...). A Nap, mivel "fogyatkozóban van", legyengült. Emiatt etetni kell, hogy újra erős legyen. A mesében parázzsal etetik, hogy előre kapjon. Az emberek télen - mikor gyenge a nap - tüzet gyújtanak, hogy "bátorítsák" a napot, hogy megtáltosodjon (!).

Mivel a magyarok táplálják a napot és a ló szent állatuk, ezáltal egy kicsit mi magunk is napok vagyunk; azaz olyanok vagyunk, mint a parázzsal táplált ló: tüzesek. Mi vagyunk a fehér ló fiai. A legerősebb nép, mivel a Nap a legerősebb égitest. Ők a napra nem mint csillagra, hanem mint erőközpontra tekintettek.
Az is érdekes, hogy a NAP és a NÉP szó közt elég nagy a hasonlóság (bár a SUN és a SON közt is...).

Mesélt egy wallesben (Uffington) található mészkőből "készült" fehér lóról is, amit a helyiek érdekes módon úgy tartanak, hogy parázzsal kell táplálni. A walles-iek eleve úgy tartják, hogy a világ első nyelve az övék...
Stonehenge elég közel van ehhez a helyhez. Stonehenge mellett nem messze nyugszik egyik uralkodójuk az "Íjász király". Feltételezhetően köze van a cromlench építéséhez. Nos, a király fogazatából kiderítették, hogy életének jelentős részét Közép-Európában töltötte, mert csak itt a Duna ezen szakaszán van "mittomén" milyen anyag, ami ezt okozza maradandóan a fogban. Érdekes...

Mindenképpen figyelemre méltó és tényekkel alátámasztott előadás volt. Nem a "magyarkodás" volt a cél, hanem pont az volt a mondanivaló lényege, hogy ahogy a Fehérlófia is alászáll a poklok legmélyebbikébe, összefogva másokkal (Fanyűvő, Kőmorcsoló, Sziklaevő) sikerülhet kilábalni egy Főnixmadár segítségével. (Tehát megint egy Nap jelkép...) A szövetségesek ugyan cserbenhagynak minket és nekünk is áldozatot kell hozni (A főnixmadarat a saját combjából kihasított darabból etette), de megéri, hogy kijussunk újra a napfényre.

Tehát az ÖSSZEFOGÁS a kulcsszó. Nekünk, magyaroknak is össze kell fogni egymással és a környező népekkel is össze kell fognunk, hogy sikeresebb nép legyünk (ismét).
Hát akkor hajrá!
 

Alakulóban egy szép együttműködés köztünk - berényi festők, és egy panzió (vagy már inkább szálloda) között.

A jászberényi Sólyom Panzió kibővítése mostanság fejeződik be, ami által hatalmas belső terek és nagy falfelületek alakultak ki. A belső építészük javasolta, hogy ne vásároljanak festményt a tulajdonosok, hanem rotálódjonak azok, így a környék festői is szóhoz juthatnak. Kialakítottak színpadot is, ezáltal a zenés megnyitónak is méltó helye lesz.

Most voltam "terepszemlén", merthogy a tulajok még nem igazán tudják, hogy is kellene mindezt elindítani. Ajánlottam nekik a galériasín megoldást, ami által nem kell falakat furkálni és szögelni minden egyes kiállítás kapcsán. Úgy néz ki működni fog a dolog és hamarosan az első kiállítás is megnyílhat. Aztán meg a többi. Remélhetőleg hamarosan az enyém is. Még úgy sem volt önálló, habár nem is nagyon van olyan teljes anyagom, ami okot adott volna erre.

Ma is belekezdtem egybe. A Szentkúti tér keresztjét és harangját festem. Ez egy télies, deres kép; most még elég vad állapotban. Kicsit makays, emiatt tetszik ebben az állapotában is. Azt tervezem, hogy nem is nagyon fogom részletezni. Mindig azzal rontom el. Legalábbis a saját szememben. Mások meg inkább azt mondják, hogy nem aprólékos... de magasról nem érdekel. :)

Este voltam egy Grandpierre Attila előadáson... na de erről majd inkább holnap.

Nnna végre; a mai délutánt vártam, mint a megváltót! Még az utolsó utáni pillanatokban is van igény a javításra. Olyan is van, aki annyit mond, hogy ő ugyan rajzolt, de nem elég jó, és így inkább be se hozta a munkát... De hát Istenem... a semmire nem lehet jegyet adni... Szívás.

Aztán olyan eset is akadt, mikor szinte nekem kellett könyörögni azért, hogy "ugyan ne adjak már 3-ast" félévkor. Legalábbis a fiatalság ezt várta (volna).

Aztán olyan is akadt, akit meg kellett buktatni. Rajzból!! Ezt hogy lehet összehozni? Pláne nálam... Hát egész évben majdhogynem kihagyta a dolgozatokat; összesen két jeggyel büszkélkedhetett, mikor a többiek 4-5 darabbal. Az a kettő is egy egyes és egy kettes volt. Mikor a múlt héten erre felhívtam a figyelmét, akkor mondta, hogy a jövő hétre hoz "valamit", de nem hozott. Ezek után egy felmérést írattam volna vel, de nem volt erre sem hajlandó. Hát akkor mit lehet tenni? Csak ezt.

Két-három éve buktattam utoljára. Az az eset még ennél is durvább volt. A srácnak több jegye volt, mint bárki másnak, csak az mind egyes volt. Főleg abból jött az neki össze, hogy idétlenkedésért - kvázi büntetésként írattam vele a dolgozatokat. De majd' minden órán kiprovokálta. Aztán a második félévre ő is ráérzett, hogy nem ez a helyes irány és javított.  Jobb is az úgy mindenkinek.

Na, de lényeg a lényeg, vége a minden napos délutáni túlóráimnak; mikor rendezgettem a rajzokat, javítgattam a dolgozatokat és az átlagokat számoltam.

Érdekes ez az osztályozás. Egyrészt van egy órarendi rajz óra, és van, aki ezen felül még emelt óraszámban is tanulja, mert másként nem menne az érettségi. AKár emelt szinten is indulhatnának, bár idén csak egy versenyző bonyolódik ilyenbe. Ezen az emelt órán is kapnak jegyet. Nem is keveset. Elméletileg a két rajz óra átlaga adja a félévi (és majd az év végi) jegyet.
Nálam, ha az egyik ötös, a másik hármas, akkor félévkor négyest kap az illető. Ma "rámszólt" az osztályfőnök, hogy az emelt órával ne rontsam le a félévi jegyeket. Nem lehetett neki megmagyarázni az okát... Nekem "mindegy" én felsőbb nyomásra és a békesség kedvéért beírtam az ötöst, de nehéz lesz így atöbbiek szemébe nézni. Akik ugyan ebben a cipőben járnak. Mi lehet a megoldás?
 

Már-már az elviselhetetlen fázisba ér a félévi hajsza. Minden diák órákkal a félév lezárása előtt akar javítani; elhalmozzák az asztalomat sajnos nem minden esetben megfelelő minőségű alkotásaikkal. Nem az a baj, ha valaki nem tud rajzolni, hanem ha azt hiszi, hogy a rossz munkával is elérhet eredményeket. Azt gondolják, hogy mindegy, mit adnak le, úgyis majd csak azt nézem, hogy darabszámra megvan a munka és kész. Hát nem! Összecsapott kriksz-krakszra nem vagyok hajlandó ötöst adni. Így is levittem az igényszintem a béka feneke alá... de ezt sem képesek átugrani.

Persze tisztelet a kivételnek, mrt van olyan, aki valóban értékes, munkás feladatot hoz bemutatni. Belőlük van kevesebb.

Sok olyan tanuló is van, aki egyáltalán nem áll kétesre, de behoz - többnyire egy sz*r - munkát és azt várja, hogy majd hasra esek és megadom a jobb jegyet. Aztán persze felteszi a nagy kérdést, hogy - "de miért?" - nem kap jó jegyet. Évközben meg lazulás van.

De már csak egy munkás nap és zárunk. Utána megint csend lesz egy darabig...

A másik nagy "hír", hogy januártól megszűnik az "adható" étkezési támogatás teszkós két-ezer forintos utalványunk. Megmarad viszont a melegétkeztetéses hat-ezer forint. Eddig úgy volt, hogy vagy ezt, vagy azt lehetett igénybe venni.
Ezzel a lépéssel arra lettünk kényszerítve, hogy vegyük igénybe az iskola konyháját. Nem egy nagy élmény a menza... gondolhatjátok. A lényeg az, hogy havonta 11 napot etet a suli. Majd kiderül, mi sül ki belőle; pénteken kezdem a hozzátáplálást.
 

Még sosem voltam talpmasszázson a mait megelőzően. Ma volt szerencsém. AZt nem sejtettem, hogy ez ennyire fáj... Nem az a simogatós, ellazulós fajta masszázs volt, hanem az a "majdmeghalokannyirafáj" forma.
A masszőr Erzsike szerint csak ennek a fajtának van gyógyászati értelemben értéke. Ennek megfelelően akkor sem váltott, mikor már az életemért könyörögtem a fotelben.

A talpon minden pont megfeleltethető a testünk más pontjának az idegvégződések okán. Így lehet stimulálni a szerveket. Ha valamelyik pont jobban fáj a többinél; vagy pattog, az jelezhet bizonyos betegségeket, hiányokat (vitamin) és más rendellenességeket is.

Konkrétan nekem a halántékomnál fájt nagyon-nagyon, amelynek pontja valahol a nagylábujj mellett van. De iszonyatos volt a bélrendszerem és az agyam (helye) is. Bár tulajdonképpen szinte mindenhol fájt. Mint egy tatának... Ja, a derekam is elég extra volt.

Állítólag az első két alkalom az, ami ilyen iszonyatos fájdalommal jár, utána már tompul a fájdalom és javul a közérzet. Hát, ha lesz még ilyen alkalom, akkor nagyon ajánlom, hogy jobb legyen. Na persze ennél már nem nehéz.

Őszintén?! Nem ajánlom senkinek ezt a masszázst. Csak mazohistáknak és azoknak, akiknek nincs fájdalomérzetük.
A feleségem alapvetően jól tűri az ilyen fizikai megpróbáltatásokat - eddig konkrétan azt hittem, hogy neki nincsenek olyan idegsejtjei (vagy milyei), amelyek a fájdalomért felelnek. De most kiderült, hogy van neki olyan. Vagy legalábbis mind a talpában összpontosult. Ő nem bírta a kiképzést. El lehet képzelni azt a fájdalom adagot. Nagyon durva!
 

AHogy tegnap írtam is, sikerült ismét kijutni Káposztásmegyerre, hogy szurkolhassunk a sógornak: Dávidnak. Jött velünk a kislányom is - 90-es, Stars mezben, ahogy illik.
Sajnos (?) a meccs helyett inkább vele kellett foglalatoskodnom, így pont lemaradtam Dávid góljáról... Meg a Rogerérő is...
Az UTE négy góljából is csak 2-őt láttam ugyan ezen okok miatt.

Szeretek meccsre járni, mert így egy rövid időre is, de kiszakadok a hétköznapokból. A meccs a közepétől kezdve egész jó volt, azaz azt mondják az volt.
Amit érzékeltem, az a két kapott gól utáni akarás, a jég felszántása és a küzdelem. De kikaptak. Sajnos...
Észrevehető, hogy a nagy nevek nem tudnak lépést tartani a meccsel. Lehet azért, mert már tényleg nem mai gyerekek és már nem akarnak "elfáradni" egy szimpla magyar bajnokin. Ez persze gáz. A csapat itta meg ennek a levét. Jó, egy dolog a sebesség; jól is kell helyezkedni. Ettől függetlenül a "sztárok" eltűntek a mezőnyben. Roger klassz volt - ha őt a sztárok közé sorolom - iszonyú gyors az a srác.
Dávid is most játszott a legjobban azon meccsek közül, amelyeket láttam. (Ez persze csak 3-4 mecc egyenlőre.) Pedig egy két és fél hónapos sérülésből tért vissza ezen a héten. Eltört a kulcs csontja... Kemény...

Voltak szervezési problémák... Nagyon körülményes a beléptetés, még ennél is körülményesebb a "büféztetés". A hot-dog árus néninél lassabban már nem lehet hot-dogot gyártani. DE! Nála emberségesebb és kedvesebb hot-dog árussal sem találkoztam még. A kislányomnak készített egy fél hot-dogot és teát is hozott neki. Ilyennel még nem találkoztam! Nagyon kedves volt tőle.

A szurkolók pedig... még ennyien nem voltak meccsen, mint most a Stars szektorban. Sokat jelentett, hogy felvették a Vasas nevet. Persze még így is töredéke a tábor a nagymúltú csapatokhoz képest, de még csak két éves a klub! Ez a nem mindegy!

Nem vagyok egy vérmes szurkoló, pedig annó Lehel meccsekre rendszeresen jártam, és ott a Fradi gyűlölet igen erősen jelen volt, sőt, hogy őszinte legyek, azóta nem is szeretem a Fradit. De egy most születő klubot szerintem nem lehet utálni. Mégis, a jégkorong blogon meglepően sok Stars-t szidó bejegyzést olvastam. Mire jó ez? Minek járnak ezek meccsekre? Gyűlölködni? Ahhoz elég, ha otthon marad.
Persze baromból minden hová tojt az Isten. Itt is megtörtént, hogy egy Staff felíratú emberke átment az UTE szektorba szidni a lilákat... Elmebeteg...

Találhattok még objektív elemzést az Icehockey.hu oldalon is.
 

A mai semmitmondó és semmit sem tartogató reggel után délre kiderült: Pestre megyünk kis családommal Stars jégkorong meccsre. Kisleányom kapott egy ráméretezett mezt a leendő keresztapjától - aki a csapat egyik játékosa. Most ebben fogunk virítani. Igyekszem képeket is készíteni majd. Természetesen bemutatom!

A meccs viszonyleg korán kezdődik Káposztásmegyeren, így nekünk legkésőbb 4 óra, fél öt magasságában el kell indulnunk. Szeretem ezt a programot; elég felemelő sporteseményt látogatni. Kicsit kihúz a hétköznapokból.

A másik "kihúzó" ez egyértelműen a festészet. Az elmúlt napokban le voltam fáradva, majd össze estem, a szemem kimartam és alig bírtam nyitva tartani. Tegnap délután viszont pár hét kihagyás után megint elkezdtem egy vásznat. A vakrámát mág a múzeumtól kaptam; egy Hamza kép volt rajta, de le kellett róla venni restaurációs okonnál fogva. Nem is volt túl jó állapotban; most is van benne egy görbület, de kicsit felturbóztam és most feszül rajta az új vászon.
A kép, ami rajta lesz, szintén a Hamza Múzeumból való. Annó találtam ott egy vázlatot, ami egy talán el nem készült kép terve lehetett. Ezt lefénymásoltam és ebből hozok össze valamit.
Megyek is, mert dolgom van vele! :)
 

Napok óta nem alszom ki magam. Pedig nem túl későn fekszek, és hát töredelmesen bevallom, hogy nem is olyan nagyon korán ébredek. Azaz ébresztenek. Ma fél 8-kor sikerült. Szeretnék tovább, legalább hétvégén. De hát... a kishölgy napi ritmusa jelenleg ezt nem teszi lehetővé. Hulla fáradt vagyok. Ő meg nem eléggé.

Ma délelőtt egy másfél-két órás sétát tettünk a játszótérre, ebbőlkábé fél óra volta  szomszéd ház előtti könyörgésem, hogy jöjjön tovább, az ajtóban ugató kutya nem tud kijönni; még csak látni sem fogja.
Miután egyszer az ajtón, egyszer az ablakban is megjelent a házigazda, úgy döntöttem, hogy egy "repüléssel" teszek pontot az ügy végére és így "megmenekültünk" az ugató ölebtől.
Ez az eset pár házzal odébb megismétlődött. Már nem vártam ennyit...

Később már elővigyázatosabb volt. Mikor általa gyanúsnak értékelt ház elé érkeztünk, elengedte a kezem és mutogatott, hesegetett, hogy menjek előre. Így letesztelhette, hogy van-e a háznál ugatós kutya. Mikor látta (azaz hallotta), hogy nincs veszély, utánam szaladt.

Azért nem értem ezt a viselkedést, mert nekünk is van egy kutyánk, aki nem is olyan kicsi és ugatni is szokott. És szereti, a tenyeréből eteti. Szó szerint.
Biztos lelki okai vannak; egyszer tán megijedhetett egy kutyaugatástól? Erre ébredhetett? Van egy másik szomszédnál két idióta kutya, akik őrült módon tudnak ugatni, ha kislisszannak az ajtón... ezt tudnám egyedül felhozni magyarázatként.

Mire a 100 méterre lévő játszótérre érünk, már felszabadul. Vidáman taposgálja a havat és lovagol a falovon...