Van egy olyan osztályterem a suliban, ami nem is tanterem igazából, hanem kultúrteremnek készült. Tábát is csak hevenyészve vittek be pár éve, az asztalok sem emlékeztetnek iskola padra. Négyzet alakú, X lábú és tömör. Egymás mellé pakolva kitesznek legalább öt métert. És van ilyen sor legalább négy avgy öt.
Kaptam rajzolási célra sok guriga tapétát (üres fehéret). Ezeket végig gurítottam az asztalokon és a diákok erre rajzolják az egyiptomi ihletésű munkáikat. Így a "szalagszerű kompozíciókra" tipikus, kánon szerint készített, hieroglifákkal tarkított munkák kerülnek.
Segítség képpen kiadtam fénymásolt papírokon valós egyiptomi rajzokat is. Persze vannak olyanok, akik kevésbé tehetségesek, olyanok is, akik nagyon ügyesek, így a végeredmény sem lehet tökéletes, de olyan lesz, amilyenek ők maguk. Sok mindent elárul majd ez a munka a csoportosulásról. Még csak egy órát dolgoztak rajta a diákok, de már most megmutatkozik a végleges arcból valami.
Szeretek ilyen csoportmunkát csináltatni velük.
Egy másik osztállyal ikont festünk. Olyat, mint a bizánci ikonok voltak, csak éppen igazodunk a XXI. század témáihoz. Nem Krisztus vagy Mária lett az ikonok főszereplője, hanem Michael Jackson, Avril Lavigne, Kiszel Tünde, Kenny és Cartman (a South Parkból) avgy éppen Zámbó Jimmy.
Így nagyobb kedvvel dolgoznak és a munka végeredménye is érdekesebb lesz annál, mintsem, hogy lemásolnánk egy szimpla ikont.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.