A nem mindennapok

Telítődtem a hóval, ma már nem érdekelt. Azaz egy kicsit mégis. Sütött a nap, gyönyörű fények és árnyékok ugrabugráltak amerre néztem. Ilyenkor nagyon szép a város. MA kellett volna mennem fotózni, na persze ma dolgoztam és emiatt nem tudtam ennek a belső kényszernek eleget tenni.

Igyekszem nem nagyon felhúzni magam a diákok agy nélküli viselkedésén. Természetesen ma is, mint minden nap, próbára tettek. Nem érdekel; nem akarom, hogy emiatt menjen tönkre a napom.

A rajzszakkör az jó. Ma külön azért is jó volt, mert a kedvenc témám, a színtan került előtérbe. Nagyon szeretek a színekről beszélni, sőt, azokat használni.
A szakkörösökkel először megfestettem a 6 tagú színkört, majd festettek egy (vagy több) világossági- és egy telítettségi sort. Így láthatóvá vált, hogy a sötétítés nem a fekete szín hozzáadásával történik. Azaz nem csak azzal történhet.
Utána az akvarell festék értékeit domborítottuk ki; rájöttek, hogy nem fehérrel, hanem vízzel kell világosítani. Ezt követően egy nagyobb színhangzatot festettek a saját száj-ízük szerint, amit nagyon élveztek. Sokkal jobban, mint gondoltam.
Fontos ez, hiszen mire ide kerülnek középiskolába, már nagyon megutálnak festeni. Azt mondják, hogy "nem tudnak". Ezt szépen el is hiszik (és el is hitetik velük) és maguktól nem nyúlnak ecsetért.
Itt most az volt a lényeg, hogy kellő képpen felszabaduljanak és örömből dolgozzanak, minden féle kötöttség, és erőszak nélkül. A szabad festés kiteljesít és felemel. Úgy érzem, most ezt a pár emberkét is felemelte. Hallelúja!

Na, írtam mindezt azért is, mert engem is felemel. Tegnap az utolsó simításokat is elvégeztem két (nem túl nagy) képemen. Majd ha nem lesz más mondandóm, töltelékként írok róluk is.