Nem olyan megerőltető tanárnak lenni, mint eddig gondoltam. Most tök jó, minden idétlenkedés ellenére is. Nehéz elérni a fegyelmet, na de itthon gyereket nevelni még sokkal-sokkal nehezebb. És ennek oroszlánrésze szegény anyukára hárul. Egyrészt sajnálom, másrészt nem is tehet mást a "másik fél"- az apa, hiszen a családban valakinek dolgoznia kell. Eddig az volt a baj, hogy a suli túl fárasztó, lehúz, mire hazaérek. Amióta a leányom már nem egyhelyben mocorog, hanem konkrétan tud "rossz" is lenni, azóta a munkahelyi gondok semmivé foszlottak. Ez a rosszaság persze nem valódi, kitervelt rosszaság. Ez "csak" a korból fakad. Szegény nem nagyon tud még magának parancsolni. (Csak nekünk! :))
Nagyon nyugisra vettem a héten a napjaimat. Ez egyrészt az időjárásból fakadó semmire sem alkalmas időnek tudható be, másrészt meg az ugyan ebből adódó fáradtságnak. Mikor hazaérek, már aznap mást nem is csinálok. Micsoda nyugalom. Hát igen, ebbe csak a kistündér-leányka tud beleszólni. Érdekes, ébredés után olyan nyafka vagy két-három órát. Aztán 7 körül megnyugszik és tök jókat lehet vele játszani. De addig bármit teszek/teszünk, csak nyafogás rá a válasz. Kedves pszichomókusok! Ez miért van? Rosszul csinálunk valamit?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.