A nem mindennapok

Főként olyan gondolatokat írok, amik foglalkoztatnak. Kérdéseket, amikre választ keresek. Ezek lehetnek művészeti, oktatási, de szociális, esetleg politikai kérdések is.

2010.10.13. 09:10 nagytomsky

A 21.

A Berényi Műhely XXI. Őszi tárlatán jártam hétfőn. Nem csak, hogy jártam, de videóztam is. De ez mindegy is.
Már máskor is írtam a Berényi Műhelyről - a tavalyi jubileumi kiállítás kapcsán. Az évek során sokasodtak az egyre jobb képek a kiállításokon és csökkentek a rossz(abb) munkák. A 21.-re már meglehetősen kis százalákban voltak ilyenek.

Az idei kiállítást az a Győrfi Sándor nyitotta meg, ekinek két műve látható Jászberény közteületein is. A régebbi, a II. Világháborús emlékmű nagyon közel is van hozzánk. Sokat fotóztam is, nagyon tetszik.
A másik munkája pár éve lett kiállítva a főtéren. Egy sok méter magas Jász kapitányt ábrázol magasba emelt kürttel. Nem rossz ez sem, bár nekem jobban bejön az első.
Összességében elmondható, hogy a kortárs műemlék gyár egyik legnagyobb alakjáról van szó. Nagyon tisztelem a munkáit, nagyon örülök, hogy személyesen is megismerhettem.
Roppant szerény, okos ember, akiben ott munkálkodik a nemzetért való tenni vágyás. Ez nem csak szavaiban, hanem munkáiban is megmutatkozik.

Ő karcagi, tehát kun. Sőt! Azt hiszem pár éve kunkapitánynak is megválasztották. Sok kötelékkel kapcsolódik a Jászsághoz, kapcsolódik a Berényi Műhelyhez is. A Műhely tagjai (köztük édesanyám) még alig végezték el a gimnázimot, már jártak akkor nagyon avantgárdnak számító művésztelepekre. Itt találkozhattak pl. Szemadám Györggyel, Papi Lajossal, Jankovics Marcellel vagy épp Győrfi Sándorral. Biztos vagyok benne, hogy ezek az élmények meghatározók voltak számukra.

A megnyitón említette a Győrfi Sándor, hogy egy beszélgetés kapcsán a Papi Lajos bácsi (akit mesterének vallott) mondta neki, hogy nem kell lenézni azt, hogy ők csak egy magyar kisvárosban élnek és dolgoznak (Karcag 25.000 fős település), mert az ókori Athén lakossága is csak 5-6000 fő lehetett, mégis olyan kultúrát teremtettek, amelyből az egész világ azóta táplálkozik. Ez olyan erőt ad a kisvárosi alkotónak, hogy szinte szárnyakat ad a munkához.
Elgondolkodtató! Gondolkodjunk!
 

Szólj hozzá!

Címkék: kiállítás festészet szobrászat karcag jászberény berényi műhely győrfi sándor


A bejegyzés trackback címe:

https://nagytomsky.blog.hu/api/trackback/id/tr342367352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása