A beregszászi Illyés Gyula Színház már nem először vendégszerepel Jászberényben a színházunk alig több, mint fél éves történelmében. Akkor Trill Zsolték kápráztattak el bennüónket az egyfelvonásosokkal.
Tegnap Gogol Háztűznézőjét vitték színre nálunk. Természetesen telt ház volt. Tán egy-két üres széket véltem felfedezni a nagy tömegben, de ez gyakorlatilag elhanyagolható.
A szereposztás a következő volt:
Agafija Tyihonovna - Béres Ildikó
Arina Pantyelejmonovna - Vass Magdolna
Fjokla Ivanovna - Orosz Ibolya
Podkoljoszin - Ivaskovics Viktor
Kocskarjov - Kacsur András
Tojasov - Szabó Imre
Anucskin - Ferenci Attila
Zsevakin - Sőtér István
Dunyása - Orosz Melinda
Számomra ismeretlen színészek adták elő a darabot, bár időnként voltak kétségeim Béres Ildikó kilétét illetően. Oly' annyira hasonlít Oroszlán Szonjára, hogy időnként eldöntöttem magamban, hogy ő nem is lehet más. Aztán más pillanatokban meg ellent mondtam magamnak.
Ha összességében kellene értékelnem a darabot, akkor azt mondhatom, hogy "jó volt, szórakoztató volt". Ennyi elég is a rohanó hétköznapokban. Meg-meg akasztja a monotonitást egy ilyen előadás, pláne, hogy a berényiek jórészt még nincsenek is tudatában annak, hogy micsoda kincs van a birtokukban.
Nekem olyan szerencsém van, hogy már az első előadásoktól kezdve rendszeres látogatója vagyok a színháznak. Olyan előadásokat is láthattam, amely célzottan egy bizonyos korosztálynak, vagy érdeklődő rétegnek volt "kitalálva". Röpke fél év alatt kezdek (!) értő közönséggé felnőni.
Pont ebből kifolyólag nem élveztem annyira ezt az előadást, mint amennyire vártam. A múlt heti sepsiszentgyörgyi Osonó színház produkciója jár még mindig a fejemben, elhomályosít mindent, ami ez után történt. Talán miattuk - nem tudom - de nem tudtam eljes átéléssel tapsolni az előadás után.
Érdekelt a történet, voltak nekem tetsző szinészi alakítások is, de messze nem volt olyan színvonal, mint ott, vagy akár a múltkori Trill Zsolt produkció.
Ez persze nem egy általános vélemény. Ahogy elnéztem a körülöttem ülőket, remekül szórakozott mindenki - hangos nevetgélés követte a (170 éves) poénok döntő többségét. És ez így van jól. Ahogy kezdtem az egészet: én is jól éreztem magam, bár a katarzis részemről ez alkalmommal elmaradt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.