A sok hó miatt úgy ézem, elpocsékoltam az egész hétvégét. Ilyenkor semmi értelmes feladat nem juthat osztályrészül Havat lapátolni sok órát és ennyi. Evelinnel sem lehet szaladgálni, mert latyak van, vagy csúszik az út. Ilyenkor marad a szánkózás. Ami tulajdonképpen mi is? Evelin egy óra hosszat ül egy fa lapon mozdulatlanul, én meg cél nélkül fel s alá sétálok vele az utcákon. Én elfáradok, ő nem.
Ami jó, az az, amikor hazaérünk és kinn a hóban "mozoghat". A nagy kabáttól persze olyan nagyon nem képes nagyobb volumenű mozgásokra, és ami keveset is tud, azt meg én határolom be. A hó alól keresgéli ki a kutyakakit. Na hát... ez nem túl jó. Nem egyszerű nekem sem összegyűjteni úgy, hogy nem látszanak. Persze ma, a hóember építési munkálatainak közepette előbukkantak. Volt olyan, amelyik a hóemberben ragadt. De hát... ilyenek vagyunk mi emberek. Néha beragad... :)
Érdekes, hogy végül elfárad a leány. Nem nagyon értem, hogy miben. Talán a jó levegő nyomja el. Tetszik neki kinn, én is csak ezért vállalom az ilyen túrákat.
De mennyivel jobb lenne, ha már sétálhatnánk együtt a városba... mehetnénk megint a piacra, elsétálhatnánk a mamához... Már nagyon várom ennek a hosszú és hideg télnek a végét.
Ez a sok fölösleges lapátolás elveszi az időt a festéstől. A héten még nem is volt időm festeni. Pedig az elmúlt két hónapban nagyon bele lendültem. Ezt a lendületet szeretném érezni egész életemben. Jól érzem magam tőle. A minőséget nem tudom megítélni, tán nem is az én tisztem, de tény, hogy nekem semmi más nem okoz ilyen örömöt, mint ez a tevékenység. Nem számítva persze Evelin gyűrkészése, nyomkodása... mert hát annál jobb nem is létezhet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.