Tegnap este nagy télapójárás volt nálunk. Mamák-papák, keresztanyu és (leendő)keresztapu ugrálta körbe piciny hercegnőnket. Ő meg keményen állta a sarat, mindent kipróbált, amit ilyen esetben ki lehet. Volt földre parancsolás, papákon-mamákon mászás, vad autózás a szobák között, a chips újboli felfedezése és körbekínálás.
Ez nekünk - szülőknek egyet jelent a minden apró részletre való odafigyeléssel, mikor mit önt a fejére, mikor indul rá az üvegpoharakra és mikor kezd el dobálózni aakármilyen játékával.
Most ettől többnyire megkímélt bennünket a kistündér, de lehet, hogy egy alvás után már csak az emlékek szépültek meg és különben is, már fel sem tűnnek az apróbb "csínyek".
Tatáék unszolására fel kellett akasztani egy télapót az ereszcsatornára is, de eddig még nem reagálta le a változásokat a kis hölgy. Én konkrétan az ilyen giccsparádéknak nagyon ellene vagyok, még akkor is, ha ez "nem nekem van, hanem Evelinnek." Akkorpláne ellene vagyok, mert engem már nem lehet megvezetni, de őt még nagyon is. Azért lesznek olyan elb*szottak a felnövekvő generációk, mert ilyenekkel tömik meg őket már kiskorukban. És egyre inkább ez megy. Legalább egy rajztanár felvehetné e jelenség ellen a harcot, de hát nem lehet... a család hatalma erősebb...
A mi kis télapós ajándékozási szokásaink normalizálódtak. Konkrétan arról van szó, hogy mindketten utáljuk a csokikat, édességeket, így eldöntöttük, hogy fölöslegesen nem költünk olyanra, amire nincs szükségünk. Így lett a mikulás csomagomban sör, a feleségemében sonka. Így mindenki jól járt. A sonka egy részét vacsorára eltüntettük.
Éljen tehát a télapó!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.