Természetesen még mindig Róma hatása alatt állunk. Próbáljuk az élményeinket feldolgozni. Ez persze nem egyszerű a tegnap leírtak miatt sem.
Az élet meg megy tovább. Közeleg a halottak napja. Virág vásárlás, temetőbe kiszaladás... Tavaly teljesen könnyű dolgunk volt. Evelint csak beraktuk a bébihordóba és már száguldottunk is végig a sorok között. Ma már nagy lány. Nem lehetne belegyömöszölni sem. Meg akaratos. Kíváncsi vagyok, hogy tudjuk végigrángatni két temetőn.
A virág árak, ha lehet, még drágábbak, mint tavaly voltak. Csak tudnám, mi kerül ennyibe rajta?! Hát mi, hát a szükség! Ha szükség van, akkor megvesszük; ilyen pofon egyszerű. Fura, hogy alakulhatott így a világ kereke... Még a halálból is üzletet csinálnak. Na persze ez már régi nóta.
Most úgy lenne kedvem elmélkedni a halálon... honnan-hová... de ez nagyon messzire visz. Most úgy érzem, hogy nem is haltak meg a szeretteim, csak nem találkoztunk egy ideje. Valahol tényleg tudom, hogy fogunk még. Tehát: halál nem is létezik.
Valahogy úgy alakult, hogy gyerekkoromban vagy féltem a temetőtől, vagy illetlenül végigröhögtük a "menetet". Szép kis család. valahol mindkettő egyfajta menekülés. Vagy "tudomásul nem vétel". Ez a helyes kifejezés. Nem veszek tudomást a halálról. Pedig itt jár körülöttünk. A héten két általam ismert ember ment el...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.