A nem mindennapok

Főként olyan gondolatokat írok, amik foglalkoztatnak. Kérdéseket, amikre választ keresek. Ezek lehetnek művészeti, oktatási, de szociális, esetleg politikai kérdések is.

2010.02.26. 16:10 nagytomsky

Vesevirág

Volt egy nyári kiállításunk - MAGYARázat címmel. A központi témánk a névből adódóan a magyarság volt. Erre a kiállításra én a népművészetet hívtam segítségül. Több képet is festettem erre az alkalomra, ebből mutatom most be a Vesevirág címűt.

Sokat gondolkodtam, mitől magyar a magyar, mitől vagyunk miazok, akik. Sőt, tovább mennék: mitől vagyunk mi jászok magyarok? Mi határozhatja meg a jász identitásunkat a magyarságon belül. EGyáltalán a jászok magyarok-e és ha azok, akkor miért és mióta. Először is elgondolkodtam ezekről az alap kérdésekről. Olyan kérdések ezek, amelyek tán meg sem fogalmazódnak bennünk a mindennapi lót-futiban, de így, egy adott téma kapcsán felszínre kerülnek.

Én a népművészetben kerestem a választ. Ez tán a leg egyértelműbb "helyszín", ahol el lehet kezdeni a kutatást:
A könyv úgy tudom, tavaly jelent meg, de ezek a lapok már évekkel korábban hozzáférhetők voltak számomra.
Az itt látott minták felhasználásával indultam neki a kép elkészítésének. Célom az volt, hogy a modern festészet találkozhasson a népművészettel. Utólag olvastam, hogy ennek már neve is van (bár ezt magamtól is kikövetkeztethettem volna): Neofolklorizmus.

A kompozícióm úgy alkottam meg, hogy az a bizonytalanság, ne adj' Isten az esetlegesség képzetét keltse. Emiatt nem pont középre helyeztem, és emiatt nem szimmetrikus a kompozícióm.
A színválasztást tulajdonképpen nem indokolta semmi, egy nem túl harsány, visszafogott színharmóniát képzeltem el hozzá.
A méret az, ami miatt tiszteletet parancsol a motívum. Talán e miatt lehet az a képzetünk, hogy a népművészet egy fölöttünk álló, meghatározó elem az életünkben még akkor is, ha nap mint nap nem foglalkozunk a kérdéssel.

Az apropóját, hogy pont ma választottam témának ezt a képet az adja, hogy ma jártam a Hamza Múzeumban. Ott pedig megláttam az egy hónappal ezelőtti Szolnok Megyei Néplap Jászsági Civil Kurázsi című mellékletét. Ennek címlapján fedeztem fel ezen festményemet... kissé meglepett, de örülök neki.
 

Szólj hozzá!

Címkék: népművészet képzőművészet festészet jászság vesevirág


A bejegyzés trackback címe:

https://nagytomsky.blog.hu/api/trackback/id/tr731792580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása