A nem mindennapok

Ma nyugodtabb napom volt. Szép-nyugodt... csak egy órán kellett ordibálnom. Azon se végig. Az már jónak számít? Nálunk annak.

Nem is érdekel, mert végre itthon vagyok és vár a hétvége. (Mert ugye pénteken nem dolgozom.) Ma van a "Torkos csütörtök", ami azt jelenti, hogy a kijelölt éttermekben fél áron lehet enni. Ez azt jelenti az én olvasatomban, hogy reális áron - azaz az átlag ember pénztárcájához mérten - lehet büntetlenül étkezni.
Szeretem az ilyet. Szeretek étteremben enni. Nem kell utána elpakolni, mosogatni; előtte nem kell boltba menni, órákat tölteni a kaja elkészítésével, a család férfitagjának pedig nem kell megakadályozni a gyermeket abban, hogy abajgassa a család főzős tagját. Kevesebb harccal jár!
Ahogy ezeket írom, kezd is megkordulni a gyomrom. Az ebéd ma kritikán aluli volt. Na nem a feleségem követte el (ő nemis tud rosszat), hanem a suli menzája kotyvasztott valami furát. Marhapörköltnek nevezték el a kreálmányt. Nem akarom őket bántani, tudom, hogy nem azért olyan a kaja, amilyen, mert nem tudnak főzni, hanem azért, mert a lehető legminimálisabb pénzből kell kihozniuk a legmaimálisabb ételeket napról napra. Gondolom kénytelenek a legolcsóbb (és legsilányabb) alapanyagokból "válogatni". Az egyszeri ember is csak annyit tudna ehhez hozzáfűzni, hogy "szarból nem lehet várat építeni". Hát én is így gondolom.

Mi este a Steak House-ba megyünk. Már vagy 3-4 éve nem voltam ott. Akkor ugyan nem főztek rosszul, de nagyon sokat kellett várni a kajára és keveset is adtak. Úgy tudom, azóta sok minden megváltozott náluk, és tán elsősorban az olasz konyhára cuppantak rá. Hát ebben bízva várom az este hat órát.