Ma kis szatyorban bevittem a suliba az összes cinemet. (Ez az a cintányér, ami a dob tartozéka.) Sőt! Az egyiket ki is szidoloztam. Még szoknom kell a fényes felületet. :) Jó retkes az összes. Szerintem még sosem voltak megtisztogatva. Ezek kábé 30-30 éves csehszlovák Amati cinek. Jó volt ez még annó... na persze nincsenek egy súlycsoportban a Sabian, Zilijan, Paiste és más hasonló kaliberű eszközekkel.
Összeraktam egy lyukas órában a szerkót és még ütöttem is egy-két taktust. Jaaajjj, hát olyan jó ez. A saját cuccommal, nem kölcsönkért anyaggal... De jól szól! Nem is mondtam, ez egy keletnémet Tacton márkájú cucc. Jó rég, a 90-es évek közepe, eleje táján még egy helyi rockfesztiválnak is "dolgozott". Nagy Attiláé volt, aki sajnos már nincs az élők sorában. Az egyik legjobb dobos volt a környéken.
A nagyszünetben is "le kellett" mennem a pincebeli próbaterembe próbálkozni. Nem sokra rá lejött igazgató nő is, meg majd' az egész vezetőség. Főnökasszonyt beültettem a dobok mögé bohóckodni. Nagyon tetszett neki! :)
Profi lesz a helyiség. Majd még lefedjük textilekkel a falakat, megoldjuk, hogy ne gerjedjen a cucc. Már várom az első próbát. Egy problémám van csak ezzel; a családtól veszi el az időt. Jó lenne, ha megértő fülekre találnánk.
Igaza van a feleségemnek abban, hogy ha nincs programom, dolgom, akkor találok magamnakrövid időn belül. Valahogy vonzom. Nem direkt csinálom, de szükségem van a "munkára", csak ígyérzem jól magam. Biztos ez ilyen lelki eredetű dolog. Szomjazom azt az érzést, hogy érezzem, hogy fontos vagyok és ezt úgy nem tudom magamnak előállítani, hogy ölbetett kézzel nézem a tv-t. Akkor már inkább festek! :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.