A nem mindennapok

Valahogy nem lehet lazsálni, nyugodtan eldolgozgatni; ez nem az a munkahely. Október közepéig biztos nem az. Ha lyukas órám is van, akkor is nyomni kell a gázt. Most épp a nyomdában voltam színt nézni. A pedagógus erre is jó. A pedagógus mindenre jó.

A pedagógus utcanév táblát is fest. Valami b*szott nagy kőre. Hááát, ez kemény. Minden feladattal megtalálnak, én meg bólogatójánosként mindent megcsinálok. Nem is lehet nemet mondani. Ez nem az a világ.

Néha történnek csodák. Olyan helyről jön az áldás, ahonnan az ember nem is számít rá. Ez a tegnapi, hogy ingyenn színházjegyet kapok az egész évadra... hát ez felemelő! Most már "csak" el kell menni ezekre az előadásokra. Csak nehogy ilyeneken nyavalyogjak, mert az már igazán nem lenne szép tőlem.

Megy az adok-kapok. Tulajdonképpen ha ilyesformán nézem, kiegyenlített ez a küzdelem. Nincs ok a panaszra. A Jóisten kitalálta ezt fenn rendesen. Én meg persze telhetetlen vagyok és csak tátom a szám a sültgalambnak. Mint pl. ez a bérlet is...

Szeretném azt hinni és gondolni, hogy a festészettel adok. Nem tudom, hogy ez így van-e. Nem tudom, hogy lehetek-e olyan beképzelt, hogy azt képzeljem magamról, hogy amit csinálok, az hasznos az emberek számára (ne adj Isten az emberiség számára). Kíváncsi vagyok, hogy más, neves és elismert festők ezzel hogy vannak. Van-e határ, hogy eddig öncélú örömszerzés magamnak - bár ez sem igaz teljesen -, és innentől meg szolgálat az embereknek. Vagy ez mitől függ? Úgy érzem, hogy pl. édesanyám festészete már inkább szolgálat. Egyrészt azért, mert hihetetlenül jól csinálja, amit csinál, másrészt azért, mert a TÉMA, amin dolgozik, nagyon hálás. Az embereknek tetszik és veszik is szerencsére. Itt a tájképre, csendéletre gondolok, mint műfajra.
Amit én nyomok az nem ilyen. Az emberek megmosolyogják, hogy de érdekes, de nem tennék ki a falra. Nem is lehet sokukkal együtt élni. Akkor ez most nem szolgálat?
Én magam sem így élem meg. Amire az előbb is utaltam, a festészet nekem egyrészt igaz, hogy kikapcsolódás, de elég fájdalmas útja annak. Persze nekem ezek eszerint ez kell. Sok kínnal születik a kép, na persze ez lehet, hog összefüggésben áll technikai tökéletlenségemmel, nem biztos rajztudásommal, stb... Akinek fölényes rajztudása van, az nem szenvedhet annyit?!

Ez egy komoly dilemma, emiatt kísérletezek mostanság az absztrakttal is. Ott ugyanis elfedhető a rajztudás hiánya. Az anatómiaié egész biztos. Na de ez a műfaj sem egyszerűbb. Az ilyen képeket is napokig festem. Mert ide kell még egy kis ez, egy kis az... nem jó így, mert... aztán általában végül kiforrja magát és olyan lesz, amilyet akarok, ezzel nincs is baj.