Nagyon érdekes az a dolog, ami ma történt velem.
Felhívott a sajtkészítő lány, hogy szeretné, ha kifesteném a kis bódéját, amelyben már a jövő hét végén szeretné árusítani a portékáit a Magyarok Vásárán.
Cserben hagyta őt egy "festő", aki megígérte neki, hogy kifesti; már a festéket és egy könyvet is vetetett, hogy miből, milyen minták alapján fogja megcsinálni a munkát. Aztán ma lemondta.
Emiatt el is jön értem, hogy szemrevételezzem a bódét, csak csináljam meg. Mondtam az utca ház számot és kiderült, hogy ő pont ezt az egy házat "ismeri", mert ebben laktak a nagymamájáék.
A vicc az egészben az, hogy az én nagymamám testvére is ebben a házban lakott annak előtte.
Anyósomék vagy tíz évvel ezelőtt (vagy tizenöt?) vették meg ezt a romos parasztházat. Mi hét éve költöztünk be. Az azóta lebontott ház folyamatosan meséli el a történetét. Három éve kibővítettük, akkor egy kutat találtunk meg. Sőt; kiderült, hogy a ház alatt pince is volt - csak sok-sok éve valamelyik lakó feltöltötte építési hulladékkal.
Az első pillanattól kezdve érzem ennek a háznak a meleg, családi hangulatát, a jó kisugárzását. Fel tudok tőltődni, el tudok "bújni", ki tudok teljesedni. Kíváncsi lennék egy ilyen "botos ember" miket mérne itt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.