A nem mindennapok

Így, csupa nagy betűvel!
Fél 7 körül érkeztünk meg szomszédom-barátom-régi zenésztársam társaságában a koncertre, hiszen a három évvel ezelőtti esetből okulva (a helyszínen derült ki, hogy elmarad a koncert) nem vettük meg elővételben. Túl sokan nem várakoztak; úgy 40-50 ember lézengett hét óráig a kapuk előtt. Akkor viszont beengedtek.

Még sosem voltam a Petőfi Csarnokban, így meglepett, hogy ez nem is olyan nagy hely. Így is féltem, hogy fél ház sem lesz és az nagyon égő lesz ránk nézve a zenekar szemszögéből. Három éve 4000 eladandó jegyről beszéltek, aminek ha a fele elment volna elővételben, akkor lesz koncert. Nem ment el. Úgy fél 8 - három-negyed 8-ig most is meg volt az a félelmem, hogy két ezer ember sem lesz most sem. Vagy éppen csak.
Ettől függetlenül rögvest beálltunk a meglehetősen hosszúra nyúlt barátommal az első sorba és vártuk, amire várnunk kellett.
(Érdekesség képpen megemlíteném, hogy az a miskolci illetőségű Szabi állt mellettem, aki három éve a Guns N' Roses kocerten is pont mellettem ült. Azt hiszem a Megasztár második (?) szériájában elsőként esett ki.)

Ahogy telt múlt az idő és 8 óra is már jócskán elmúlt, hírtelen zsúfolásig megtelt a Csarnok. Nekem gyanús, hogy minden jegy elkelt. Úgy három negyed órával a kiírt kezdést követően megindult a zenekar. Minden féle előzenekarozás és sallang nélkül kezdtek a Dirt album egyik legpszichodelikusabb "számával" az Intronak is nevezett Iron Gland-el. Ez még csak egy nyitó effekt volt, nem konkrét dal. A setlist Budapestena következő volt:

1. Rain When I Die
2. Them Bones
3. Dam That River
4. Again
5. Your Decision
6. Check My Brain
7. Love, Hate, Love
8. It Ain't Like That
9. A Looking In View
10. Nutshell
11. We Die Young
12. Sludge Factory
13. Acid Bubble
14. God Am
15. Angry Chair
16. Sickman
17. Man In the Box
Ráadás:
18. Would?
19. Rooster
**. Búcsú
(A listát folyamatosan frissítem, ahogy érkeznek a youtube a videók.)

Akár én is válogathattam volna a dalokat, oly' annyira teli találat volt részükről. Azt hiszem mindenki megelégedésére szolgált. Volt is nagy zúzás. Főleg mögöttünk, bár mi, az első sorban csak a palánknak való nyomást érzékeltük.
A dalok alatt vizuális elemekkel dúsították az élményt - a zenéhez illeszkedő deprsszív, nyomasztó képsorozatok hullámoztak egymás után. Egy dal, egy képi világ. Volt hosszú pince folyosó (Angry Chair), volt vízbe hulló vér csepp (Would?) és minden féle sejt osztódás, vírusok, stb... Remekül alátámasztotta a mondanivalót.
Érdekes volt, hogy ehhez képest a zenekar maximálisan feldobott, felpörgetett, jókedvű emberek gyülekezete volt. Mi Mike Inez előtt álltunk közvetlenül, de hát ő végig nevetgélte az egész estét. A dobos - Sean Kinney - is ki-ki vigyorgott a dobok mögül. Néha felállt a dobogóra és élvezte a show-t.
Jobban is örülök, hogy ilyenek voltak, mintsem, hogy 20 éve a cipőjüket bámulják. A dalok egy-egy pillanatnak a lenyomatai. Ez a pillanat esetenként már 18-20 éve elmúlt, ma viszont jól érezték magukat.
Tán Jerry volt egy kissé döglött hal a többiekhez képest. Látszott, hogy jobban koncentrál, mint a többiek - ő az AGY a zenekarban.

Poénban sem volt hiány. Mike úgy kezdte a pengető osztogatást, hogy az árokban előtte fényképezgető kopasz fotós fejére helyezett egy pengetőt és így küldte oda hozzánk. Rögtön legalább hat tenyér csattant a kopasz felületen, amin láthatólag ő is jól szórakozott. Innentől kezdve nem volt megállás. Számolatlanul szórta a pengetőket szám közben és között is. Hosszúkezű barátom, Csaba meg kihasználva helyzeti előnyét jó párat lenyúlt belőle, sőt, már soztogatott is a körülötte állóknak. A lányok folyamatosan kérlelték, hogy nekik is adjon. :)

Az ereklye szerzés itt nem állt le. Csaba lekommunikálta műsor közben Mike-al, hogy a felesége kismama és szeretne neki egy pólót. Mr. Inez pedig a roadtól kért pólót és egy alkalmas pillanatban lenyújtotta neki azt! Ilyen tán nincs is, vagy esetleg csak a mesékben...

A dobverővel is szerencsénk volt. A koncert végén Sean odajött az első sorokhoz és nyújtotta az ütőjét. Mint már említettem, a környéken Csabának voltak a leghosszabb végtagjai és rögtön lecsapott rá. Ezzel a lendülettel át is nyújtotta nekem - mind "dobosnak". Igazán kedves volt tőle! Kevesen tették volna meg ezt azt hiszem. Hála érte!

A műsor végeztével még legalább 100 pengetőt kioasztott a zenekar. Nekem kettő, Csabának három jutott. Ezek a pengetők mind dedikáltak és "Alice" felirattal rendelkezők voltak. Ja, a dobverő is. Igaz, hogy nyomtatásban, de nem zavar. Ez egy általa használt ütő és kész! :) Ereklye!

Azt hiszem összesen négy dobverő került a közönséghez és egy pergő bőr, amit a zenekar tagjai dedikáltak. Ez frizbiként repült a tömeg közepébe. Na, még az is kellett volna a gyűjteményembe. De neeeem...; nem lehetek telhetetlen. Ennyi tárgyiasult élmény és 15 év várakozás után...

Összességében azt kell mondanom, hogy a zenekar kiválóan, profi módon teljesített. Egy hamis hang, egy félre fogott akkord, egy bizonytalan ütés nélkül zajlott le az egy és három negyed órás műsor. Mindenki azt kapta, ami miatt jött. Az új énekes hangja professzionális, semmiben nem marad el szerintem Layne-től. Karizmatikusságában talán. Amíg a többiek ikonként csillogtak, ő "csak" egy jó torkú tökéletes segéd erő volt a csapatban. De mondom még egyszer, kiválóan, mindent beleadva teljesített.

Nem sok olyan zenekar van, amelyre kiadnék majd' 10 ezer forintot. Olyan, amelyik működik, olyan meg tán nincs is másik. De megérte!

(Jó, talán a Pearl Jam.)