A nem mindennapok

Főként olyan gondolatokat írok, amik foglalkoztatnak. Kérdéseket, amikre választ keresek. Ezek lehetnek művészeti, oktatási, de szociális, esetleg politikai kérdések is.

2010.02.20. 21:23 nagytomsky

Lehel-Fradi

Már a címmel is tévedek, de az életérzés miatt ezt kell írnom. Igazábol a Jászberény HC mérkőzött meg a Skate Trek Masters csapatával.
Miért is adtam akkor ezt a címet a posztnak? A Lehel HC számításaim szerint 1996-ban lehelte ki lelkét, ami abból adódott, hogy a privatizált cég új vezetői (Electrolux) nem voltak hajlandók koloncként felvállalni egy jégkorongcsapat működtetését. Azaz ennél árnyaltabb a helyzet. Abban az időben született egy szabály az OB1-ben, miszerint bajnoki mérkőzéseket csak fedett pályán lehet lebonyolítani. Jászberényben nem volt ilyen, de hajlam mutatkozott volna a lefedésre. Pénz viszont nem. Ezért hát, mint tudjuk, a csapat is szép lassan feloszlott. A játékosaink zöme a Dunaferrbe igazolt, ahol nyertek bajnoki címet Dunaújvárosnak is.
A berényi csapat igazi adu ásza az ukrán sor volt. Ők vagy hazamentek és ott is megállták a helyüket, vagy a már fentebb említett klubban folytatták. Bár azt hiszem, csak Pavel Mihonyik (a kapus) tett ilyet.

A Skate Trek Masters pedig az "öregfiúk" csapata. Az öreg válogatott. A korosztály igen változatos; a 40 évestől a hatvan valahány évesig sok mindenki játszott benne. Miért is írtam, akkor hogy ez a "Fradi"? Mert a csapat fele oda való. Pindák, Szajlai, Hudák... Nem voltak valami népszerűek Berényben. Most viszont minden ős-szurker epedve várta őket.

A berényi csapat nem kifejezetten öregfiú csapat volt. Egy-két régi arc ugyan volt benne, de többségében azokból a harmincas srácokból áll, akik vagy épp-csak kaptak játék lehetőséget annó 95-96 táján, vagy már épp csak lecsúsztak róla. Na meg még fiatalabbak, akik "csupán" lelkesek és persze egy-két ötvehez közelítő lelkes apuka alkotja a csapatot. Tehát szögezzük le: ez a csapat igazából nem "A" Lehel HC volt.
Nem edzenek naponta, mert a jég bérleti joga nem olcsó. Az edzőnek úgy dobják össze a kétszáz forintot fejenként alkalmanként. Tudják, hogy ők már nem lehetnek válogatottak, hogy ez csak hobbi, de azért hajtanak.

A meccs úgy indult, hogy az először jégkorongmeccsen járó haveromat az érkezésünket követő harminc másodpercben vállon lőtte Hudák egy koronggal. Aztán odajött elnézést kérni, valamint azt mondta, hogy jobb, ha odébb megyünk. Kezdetnek nem rossz; legalább bemelegedtünk.
Aztán elkezdődött a mérkőzés. Majdnem pont olyan volt minden körülmény, mint '96-ban. Fáztunk a palánk mellett; az emberek forralt bort és teát szürcsöltek. Egy bácsika rendületlenül üvöltötte, hogy "Hülye vagy Hudák!" - aki erre kikacsintott az öregre... Tehát minden a helyén volt. (Ezután még odaszúrta, hogy "Még mindig hülye vagy Hudák!")

Az első gólra maximum perceket kellett várni. Aztán ezek igen nagy sűrűséggel követték egymást... 8-0-as állásnál a lelkes "Lehel" szurkerek azt kezdték skandálni, hogy "csak szopatunk!", bár ezt ők sem gondolhatták teljesen komolyan. Csak a megszokás... Én még egy "Alamizsna"-t is megkockáztattam úgy a tizedik táján... szintén csak úgy megszokásból.
A végeredményre már nem mernék fogadni, annyira nem volt "közvetítés" vagy kommentár. De azt tudom, hogy tíz körül lőtt az "ellen" és egyet lőttünk mi. De annál a gólnál volt olyan szurkolás-üdvrivalgás, mint régen. A szurkolással sosem állt hadilábon a csapat. Nagyon erős a hagyomány, nagyon sok "Lehel induló" létezik, amelyeket nagyon sokan ma is tudnak. Erre bizonyítékként szolgált ez az este is.

A mérkőzés majdnem teljes mértékben fair-play volt. Természetesen kiállítottak egy játékost a "Fradiból" sportszerűtlen játékért, amit a közönség nagyon jó néven vett. Meg akarták őt ölni... Az iram persze nem az volt, amit egy jégkorongmeccsen megszokhat az ember. Tudom, hogy a 90-es évekre az "álló hoki" volt jellemző a magyar csapatokra, de ez a lassúság az én szememnek már bántó volt. Messze még az OB1 srácok, de mi töretlenül szurkolunk!!

2 komment

Címkék: jégkorong ferencváros fradi lehel jászberény


A bejegyzés trackback címe:

https://nagytomsky.blog.hu/api/trackback/id/tr241776812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FRee · http://www.amatorhoki.hu 2010.02.21. 14:23:41

Lesz ez még így se :) szoros meccsen elöbb utóbb alul maradnak :) az idő nekünk dolgozik, és persze nem így kéne felmennünk a jégre , ahogy tettük. Szét kell őket korizni ami előbb utóbb összejön , de remélem nem akkor amikor már járokerettel szállnak le a buszról :)

üdv : B.F

nagytomsky · http://nagytomsky.blog.hu 2010.02.21. 19:28:05

Miért gondoltam, hogy Te leszel az első kommentes?! :)
Én is bízok a jobb folytatásban, már csak azért is, mert ennél rosszabb már nem lehet! :)
süti beállítások módosítása