A nem mindennapok

Múlt hét pénteken cirkuszban voltunk a családdal. Még ilyen ótvar cirkuszban sosem voltam; na nem mintha olyan sok cirkuszban lettem volna az elmúlt években. Most nyáron voltunk az Eötvös-ben, ami kiváló volt, és voltunk most a Picard-ban.

Az egy dolog, hogy október végén a felállított sátorban épp csak lézengtek a látogatók, de a minőség is olyan volt, hogy ha szólok pár havernak, hogy kést kéne dobálni, vagy a lovakat kéne körbekergetni 4×, akkor hozzuk a színvonalat.
Az artista négy golyót dobált, ami szerintem már házilag is megtanulható (vannak barátaim, akik minden erőfeszítés nélkül hármat tuti dobálnak, de lehet többet is), a bohóc nem volt vicces - senkit nem hallottam nevetgélni az osztálynyi közönségből, a légtornász felmászott három méterre, alulról meg megrángatták a kötelét... mit mondjak még?! Inkább semmit. Szánalmas volt. A lányom, aki két éves, azóta nem emlegeti a cirkuszt. Az Eötvös cirkusz után pedig hónapokig ez volt a téma. Ez is jelenthet valamit.

Kétszer háromnegyed órát fagyoskodtunk a sátorban (nem igaz, hogy nem lehetne egy kicsit fűteni) nagykabátban, pulcsiban. Ennek ellenére a végeredmény az, hogy ma már beszélni sem tudtam a náthától. Azaz nem tudom, az nátha-e, ha óriás zöldes-fekete galacsinok repkednek ki a torkomból. Köhögésem gyakorisága a szívverésem ritmusával vetekszik.
Nem vagyok jól... Előszür lelkileg, majd testileg húzott le a műsor.

Esküszöm, olyan depressziósan léptünk ki a sátorból, mintha saját szégyenünk lett volna kiplakátolva az utcákon. Szerintem ebbe betegedtem bele. Nem akarok többé cirkuszba menni!

A Berényi Műhely XXI. Őszi tárlatán jártam hétfőn. Nem csak, hogy jártam, de videóztam is. De ez mindegy is.
Már máskor is írtam a Berényi Műhelyről - a tavalyi jubileumi kiállítás kapcsán. Az évek során sokasodtak az egyre jobb képek a kiállításokon és csökkentek a rossz(abb) munkák. A 21.-re már meglehetősen kis százalákban voltak ilyenek.

Az idei kiállítást az a Győrfi Sándor nyitotta meg, ekinek két műve látható Jászberény közteületein is. A régebbi, a II. Világháborús emlékmű nagyon közel is van hozzánk. Sokat fotóztam is, nagyon tetszik.
A másik munkája pár éve lett kiállítva a főtéren. Egy sok méter magas Jász kapitányt ábrázol magasba emelt kürttel. Nem rossz ez sem, bár nekem jobban bejön az első.
Összességében elmondható, hogy a kortárs műemlék gyár egyik legnagyobb alakjáról van szó. Nagyon tisztelem a munkáit, nagyon örülök, hogy személyesen is megismerhettem.
Roppant szerény, okos ember, akiben ott munkálkodik a nemzetért való tenni vágyás. Ez nem csak szavaiban, hanem munkáiban is megmutatkozik.

Ő karcagi, tehát kun. Sőt! Azt hiszem pár éve kunkapitánynak is megválasztották. Sok kötelékkel kapcsolódik a Jászsághoz, kapcsolódik a Berényi Műhelyhez is. A Műhely tagjai (köztük édesanyám) még alig végezték el a gimnázimot, már jártak akkor nagyon avantgárdnak számító művésztelepekre. Itt találkozhattak pl. Szemadám Györggyel, Papi Lajossal, Jankovics Marcellel vagy épp Győrfi Sándorral. Biztos vagyok benne, hogy ezek az élmények meghatározók voltak számukra.

A megnyitón említette a Győrfi Sándor, hogy egy beszélgetés kapcsán a Papi Lajos bácsi (akit mesterének vallott) mondta neki, hogy nem kell lenézni azt, hogy ők csak egy magyar kisvárosban élnek és dolgoznak (Karcag 25.000 fős település), mert az ókori Athén lakossága is csak 5-6000 fő lehetett, mégis olyan kultúrát teremtettek, amelyből az egész világ azóta táplálkozik. Ez olyan erőt ad a kisvárosi alkotónak, hogy szinte szárnyakat ad a munkához.
Elgondolkodtató! Gondolkodjunk!
 

Az ugye nem volt kétséges senki előtt Magyarországon, hogy a Fidesz az önkormányzati választásokat is meg fogja nyerni. Talán az nem volt egyértelmű, hogy meg lesz-e a 2/3, vagy sem az egyes településeken.

Nagyon nem tudom, hogy az ország más részeiben mi a helyzet, de az nyilván való, hogy az egész ország narancs nagyhatalommá változott.

Különösen igaz ez Jászberényre. Magam sem hiszem el, hogy az ÖSSZES körzetben fideszes győzött. Alapvetően jobb oldali beálítottságú vagyok, így örülök is. Talán még jobban örültem volna, ha a Fidesznek nagyobb az "ellenzéke" az önkormányzatban, de nem balról, hanem a civilek részéről. Hiányolom a függetleneket a "parlamentünkből". A 14 fős testületből 10 fideszes... A maradék négyből egy jobbikos, egy emeszpés és egy-egy civil van.

Most nagyon nagyot szakíthat ez az új brigád, de innen magasról talán még nagyobbat eshet. Most nincs az, mint az előző ciklusban, hogy az mszp végig arról szónokolt, hogy azért nemlehet ezt, meg ezt csinálni, mert a fidesz (az eddigi ellenzék) ezt megakadályozta. Most nem lesz ellenzék. Az lesz, amit csak akarnak. Nagyon jól is elsülhet - ebben bízok, de nagyon rosszul is. A jászberényi Fidesz amúgy sem a legjobb hírű az országban. Nemrég fel kellett oszlatni, akkora volt a belháború. Most újjá alakult a választásokra (majdnem u.azon emberekből) - remélhetőleg félreteszik a személyes (és üzleti) sérelmeket.

Nem tudom, van-e még egy ilyen hasonló kaliberű város, ahol ez a 100%-os győzelem összejött a kormánypártnak. Remélem élnek a lehetőségekkel és nem bánja meg a város. Én szurkolok nekik.

A látszat ellenzék pedig remélem nem csupán azzal lesz elfoglalva, hogy borsot törjön a többség orra alá, hanem ha kell, akkor segít, ha épp úgy adódik, akkor beszól. Mert mást úgy sem tehet. Furcsa szituáció. Durvább, mint nagyban a Parlamentben.

Én most nagyon lelkes vagyok és alapvetően jól állok a dolgokhoz. Bízom a többség akaratában és remélem ez a bizalom megmarad legalább erre a négy évre.

Hajrá!

Tudtátok, hogy a vasat szeretik a baktériumok?

Ha vashiányos vagy, akkor levert vagy és gyenge, ha sok a vas a szervezetedben, akkor azt a bacik eszik meg és beteg leszel! Hogy lenne jó akkor?

Mindig tanul újat az ember...

Evelinkém kicsit beteges (immungyenge?) mostanság. Kapott vasat négy hete. Erre megtámadták a bacik és taknyos is lett. Most jó a vasa, ebből adódóan elszaporodtak a bacik is. Kis hercegnőmnek hogy lenne a legjobb? Nem értem én ezt!

Színházba járni jó! Mostanában az nálunk egy bevett szokásnak számít, hogy a családban nem a klasszikus ajándékozás van, hanem több személyre szóló színház jegyet kap az ünnepelt. Ez több szempontból jó:
1. Egy közös, családi programban vehetünk részt
2. Nem csak az ünnepelt örül, hanem az egész család
3. Nem jut eszembe, de biztos van...

Ez a jegy még augusztusi, de most jött el az ideje. Azaz a múlt hétvégén.
A Thália Színházban jártunk, a "Romantikus komédia" című színdarabon. Mivel én híresen nem ismerem fel a színészeket, így volt ez most is. Szervét Tibort még csak-csak sikerült beazonosítani, de sajnos a többi - főként hölgy szereplőt sajnos nem. Pedig az egyikük még valami Barátok Közt/Jóban Rosszban szappanopera szereplő is, de hát ez nekem semmit sem mond. Egy alapvetően szép szőke csajszi... Gondolom sokat nem segített... :)

A másik főszereplő hölgy, Tóth Ildikó (azt hiszem) nekem nagyon bejött. Alapvetően szimpatikus volt, nem tudom megmondani, hogy miért. Talán az a karakteres szem? Olan lefelé forduló mákoskifli szeme van... érdekesnek találtam; szerintem ezért is jegyeztem meg. Na persze a társaságom hölgy tagjai kikezdték a frizuráját (valóban kissé lestrapált) és emiatt náluk már ott kútba esett, mint színésznő.
Minden esetre engem nem zavart... Az első/második sor szélén ültünk a famíliával; talán a lehető legjobb helyen. Rám nagyon nagy hatással van, ha ilyen helyzetben vagyok; azaz látom még a legördülő izzadság cseppet is, látom, ahogy a kiabálásoknál frecseg a nyál... stb... Ettől olyan emberi. Így van értelme; a sokadik sorból csak a cselekményt látom, nem a szereplők személyiségét.

A színházon túl a másik érdekes vonulata az ilyen pesti látogatásoknak az, hogy kisleánykánk nélkül megyünk. Egyrészt minden féle szentimentalizmust félretéve kijelenthetem, hogy ilyenkor is hiányzik, hiszen ilyenkor a mamánál alszik. Másrészt kellenek is az ilyen külön programok, jót tesz az egyensúlynak. Nagyon örülök, hogy olyan a család, hogy ezek a dolgok megvalósíthatók ebben a formában.

Ő nagyon jól érezte magát. lassan két és fél éves lesz, de már nem az első éjszakája távol az otthontól. Úgy vettem észre, hogy egy éjszaka még buli neki; nem hiányzunk. Az ezt meghaladó éjszakákat viszont nagyon megviseli. Ezt nem mutatja akkor, ezt később "kapjuk vissza". Ilyen még csak egyszer volt, de utána nem lehetett "levakarni" rólunk, és a pisi is visszatért a bugyiba...

Mi hajnali fél egyre értünk haza Pestről. Nagyon klassz volt, mert a színház után még meg is vacsiztunk; én potrohosan tértem haza - nagy' megelégedve. Most, hogy tehettük, legalább 9-10 órát aludtunk egyhuzamra.

Azt hiszem, tényleg mindenki jól járt ezen a hétvégén!
 

Új év, új remények... Egy ideje már suliba járunk....

A nyáron nem sok időm volt ilyen fölösleges időtöltéssel foglalkozni, mint a blog írás, mert tanári pálya ide vagy oda, sosem lehet unatkozni.

Még véget sem ért a tanítás júniusban, már kiterveltem, hogy meinden korszakról művészet történeti powerpointot fogok gyártani.
Besokaltam a rengeteg képtől, ami a gépen van és néha alig találom meg az odavágót, pedig tudom hol kell keresni. Az ABC-vel vannak gondjaim. :)
Nem beszélve arról, hogy néha utalok másik korra, amit jó lenne azonnal megmutatni felelevenítés képpen, hogy tudják miről beszélek. Most ezzel ez meg lesz oldva.

Még mindig ezen dolgozom, bár már igazán nem sok van hátra. Még futóban van a posztimpresszionizmus, előttem a romantika (ez brutál nagy anyag) és pár kisebb; a kubizmus, a futurizmus, a dadaizmus és a szürrelaizmus. Ez utóbbi szintén elég összetett.

Lesz még dolgom, el tudom tölteni az időt. De ez legalább hasznos tevékenység.Csak iszonyú sok idő. Ha van két percem a gép előtt, ezt csinálgatom és emiatt nem a blogot. De mostmár, hogy benne vagyunk az évben, néha-néha ide is bekukucskálok, majd ahogy fogy a munka, úgy egyre többet.
 

Minden bizonnyal sikerült lerombolnom a rólam kialakított kedvező (?) imidszet a tegnapi Csángó Fesztivál záróakkordján.

Történt ugyan is, hogy egy nagyon kedves társasággal szórakoztunk a fesztivál ideje alatt. Jó barátom és az ő újdonsült "majdnemfelesége" - aki chilei hozott egy négytagú családot, melynek tagjai a következő képpen alakulnak: Anya: echte kolumbiai; Apa: echte új-zélandi; gyerekek, akik 3 és öt évesek: latin temperamentumú, európai kinézetű ördögfiókák. Ja, és a család Londonban él.

Az első sorok előtti betonplaccra ültünk le a gyerekekkel és a szülők egy részével. Természetesen nem teljesen fedte le a kicsik érdeklődését a műsor (bár bizonyos részek határozottan tetszettek nekik) és velem kezdtek el játszani.
Na jó, én vevő vagyok az ilyesmire, ha tényleg nagyon aranyos gyerekekről van szó. Végül már három gyerek csüngött rajtam és hangosa nyerítve, vihorászva vetették rám magukat. Nagyon élvezték. Egy darabig én is, bár aztán ár kezdtem fáradni.

A mélypont az volt, mikor hárman-négyen odajöttek hozzám és közölték, hogy ez nem helyén való viselkedés; "ezt hátul is lehetne csinálni" - ami persze nem igaz, mert miz kezdtem volna a tömegben két-három ovis korú gyermekkel, akik angolul és spanyolul beszélnek? Én meg alig-aalig anglul... de náluk mindenképpen kevésbé. Szülők nélkül meg pláne.
Volt egy "ismerős" néni, aki azt is közölte, hogy rosszabb vagyok, mint a gyerekek... :) Szegény, pedig egy (rég) kiszolgált pedagógus... :)))))))

Hát nem tudom... szerintem a gyerek a legfontosabb, bár tény, hogy a temperamentumukból kifolyólag valóban hangosabbak voltak annál, amit megszokhat egy jász polgár. Az én kislányom nem is vett nagyon részt ebben a produkcióban, nem olyan Ő. :)

Nem mondom, hogy bánom... mi nagyon jól éreztük magunkat. Ha valakit zavar, hogy a városban a gyerekek viháncolnak, szerinetm az szégyellje magát. Persze mindannyian mások vagyunk...

A történet utóélete annyi, hogy a szülők (akik mit sem értettek a sugdolózó nénik-bácsik kommentjeiből) a nap végén megköszönték a "foglalkozást" - nagyon aranyosak voltak.

A fesztivál is annyira bejött a társaságnak, hogy elhatározták, minen évben ellátogatnak majd Jászberénybe erre a fesztiválra, de hozzák a barátaikat is.
Azt hiszem szereztünk pár külföldi látogatót a jövőre nézve...
 

Két napja bénázok egy föld alatti locsoló lezárásán.
Van egy klassz kis locsolórendszerünk, amely néha működik, néha nem. Két köre van. AZ egyik egy szórófejes; ez locsolja a füvet-fákat-virágokat és egy kör slag. A slagnak két kimeneti lehetősége van, amelyből mindezidáig csak egyet használtunk azévek során. A másodikat csak kerülgetem a fűnyíróval.
A múlt hétig nem is volt ezzel gond, ám egy óvatlan pillanatban ráhajtottam és azóta kézzel kihúzható állapotban van. Ez nem zavarna különösképp, de azóta, ha slagolni akarok, ezen a lyukon jön a víz, nem a beszerelt helyszínen.

Elhatároztam, hogy ha már így alakult, véglegesen lezárom a csövet. El is mentem a közeli agro boltba, ahol közölték, hogy két féle szabvány cső méret van. Egyes és háromnegyedes. Nekik csak egyesük van. Ezt vittem el... Klasszul rá is ment a csőre, de hiába tekertem rá egy-két tekercsnyi tefál fóliát, egy tekercs szigetelő szalagot és pár hurok kötelet, a víz mindig megtalálta  a maga útját a külvilág felé. Emiatt az elmúlt két nap alatt olyan 6-8 alkalommal kuporodtam a csövem fölé. Az első 3-4 próbálkozásom a helyi őslakók miatt hiúsult meg. Pont egy giga hangyaboj közepében helyezkedik el a renitens csövem. Lehet, hogy eleve ők rágták el a sprickoló alját?! Én csak közel mentem és a lábamról, karomról, sőt, még a gatyámból is (!) hangyák másztak elő. Hangyák a gatyában?! Izgatottnak izgatott lettem, az tuti! Emiatt egy fél doboz Chemotox (vagy Domotox?) port szórtam a kis szemétládákra, amitől mára szép lassan feladták a búvóhelyüket.
Emiatt a kis incidens miatt végül is ma döbbentem rá, hogy lehet, hogy mégsem kellett volna elfogadnom az egyes méretre készült zárófejet?
Visszavittem hát, azóta sem lett nekik háromnegyedes... A nem sokkal mellettük lévő boltos is csak széttárta a kezét és végül a helyi "multi", Szathmáry tudott megfelelőt adni - a város másik végében. Szétizzadtam a biciklin, de megérte!

Hazaértem és rávetettem magam az X méretű csőre! Passzolt! De hisz ez egy HÁROMNEGYEDES csőőőőő! :)) Egy perc alatt végeztem a szereléssel, teflon fólia felhasználása nélkül!
Istenem, de jó szakember vagyok... :)
 

Evelin már egy nappal korábban érkezett a Balaton partjára, mint mi a szülei. Nagy próbatétel volt ez. Főleg nekünk. Nélkülünk tölt el a kislányunk egy napot. Tiszta fura. Volt már, hogy nem itthon aludt, de akkor még egy városban voltunk legalább.

Másnap mi is megérkeztünk Balatonfüredre. Evelinnek nam nagyon hiányoztunk - a mama elmondása szerint. Azért az ő kis pofikája sugárzott, ahogy meglátott minket... :)

A szállás egy méltán híres szállodában, a Flamingó Hotelben volt. Mint ahogy ezt a saját bőrünkön is tapasztaltuk, a szálloda a "celebek" egyik legkedveltebb nyaralóhelye. Rögtön az első órában majdnem elgázoltam a liftből kilépő Tillát, de voltak mások is. (Kósáné Kovács Magda, valami szappanopera szereplő és még ki tudja kik... nem vagyok képben celeb ügyben.)

A koncepció nagyon hasonlított a Velencei tó melletti szállodára: Otthonos, szép szobák, svédasztalos étkeztetés, medencék az épületen belül és kívül, valamint maga az élő víz. jelen esetben a Balaton. Benne kacsák és hattyúk. Pont, mint a Velencei tónál...

A víz nagyon kellemes, tiszta, öröm benne hemperegni. Talán még túl sok a vizinövény, de találtam olyan talpalatnyi helyeket, ahol nem simogatták a talpamat. :)

A medencékben öltöttük az időnk jelentős részét. Csúcsszuper... kissé hidegek ugyan, de ez a 30 fokban inkább előny volt, mint hátrány. Sok gyermekmedence van; igazából mind az, csak épp a felnőttek is bemehetnek.
Csúszdáztunk, úszógumiztunk, buborékba mentünk, halakat néztünk - mert a medencékben van akvárium is... Hihetetlen...

A kaja is jó volt, mert hát bolond az, aki nem talál a 100 féle kajából fogának megfelelőt. Volt külön grillterasz is, ahol "rendelni lehetett" és negyed óra múlva elkészültek a falatok.

A pihenés azért itt már magasabb fokon tudott megvalósulni, mint az eddig említett helyeken. Miért? nem amiatt, mert bármi magasabb szinvonalúbb lett volna, mert eddig is minden tuti volt. Inkább az, hogy többen voltunk a kisleány szórakoztatására. Így kényelmesebben tudtunk akár még napozni, vagy csak szimplán pihenni a parton.

Az evés itt is egy szerencsétlenkedés volt. Senkitől semmit sem fogadott el, mindenért sírt. A kajálást főként önmaga szereti megvalósítani. Azaz szeretné, mert egyenlőre több megy mellé, mint a szájába. Na persze már sokat alakult. Ha engedi, hogy etessük, egész szép mennyiséget elfogyaszt. De ez ritka.

Az alvás sem okozott gondot. Simán aludt reggel 7-ig, fél nyolcig. De ez a megszokott számára, úgyhogy nekünk is.
A délutáni alvás a neccesebb, de erre már kitértem a gyulai bejegyzésben is.

Szerettem volna megnézni Balatonfüred szememben egyetlen igazi kultúrális csemegéjét, a Vaszary Múzeumot, de a mellékelt ábra szerint még sem voltunk elegen ahhoz, hogy egy órára lelépjek végigrohanni a festő nyaralóját.
 

A prágai kirándulás másnapján (pénteken) délután Budapest felé vettük az irányt. Nagyon kipihent voltam, így már jól esett egy kis séta a bevásárló soron. :)

Minden esetre sikerült pár jó alkalmi vételre szert tennünk. A Decatlont például mindenkinek ajánlom. (Remélem ez után a reklám után felkeres a Decatlon vezér egy Nokiás dobozzal...)

A színházi program előtt volt időnk elmenni egy mexikói étterembe is, ahol számomra többnyire ismeretlen féle kaják közt válogathattam. Jó volt, bár szerintem még így sem a legtutibbat választottam. Rablóhúst ettem, mturmixolt babbal. :)

Az előadás a Gyaloggalopp című Monty Phyton film musical változata volt. Alapból tutira nem mentünk volna el musicalre, mert utálom, ha visítoznak a szinpadon, de ez más volt.

Egyrészt voltak kiemelkedő énekesi tehetségek, másrészt időnként a dalokon is lehetett mulatni. A "Sir Robin"-t mindig is bírtam.
Másrészt volt szöveges rész elég. Az meg hát ugye tudjuk milyen. Már aki ismeri a Gyalog galoppot. Én már legalább 8 éve nem láttam, így mindig újra és újra meglepődtem, hogy "Jéé, tényleg, ez is ebben van"...

A legjobb rész a végén a pap monológja. Mikor a "szet kézigránátot" áldja meg, azaz olvassa fel a használati utasítását. Hát ahogy az elő volt adva... sikítva röhögött a nézőtér.

Összességében elmondható, hogy ugyan már láttam ezt-azt, látványosabbnál-látványosabb előadásokat, de talán ezt még nem szárnyalta túl semmi. Eleve a Madáchban olyanok a díszletek, hogy mindig lemegyek hídba tőlük. Nem hiába a Kentaúr a tervezője. Egyszerűen zseni az a fazon. Egyszerre díszletek és képzőművészeti alkotások. Populáris, mégsem giccs.
A színészeket nem tudnám felsorolni névről, akit érdekel, megtalálja őket a Madách honlapján. Eleve nem ismerem fel a színészeket, a legnagyobbakat sem mindig, de így elmaszkírozva pláne nem.

Este 11 óra körül értünk haza. Evelin ezen a napon már a Balatonon volt a mamáékkal, így a holnapi programunk is már adott volt: Irány a Balcsi - Nyaralás IV!
 

A tavaszi szünet táján jött a hír a suliban, hogy tantestületi kirándulás lesz öt év után újra! Róma és Prága küzdött a kirándulás uticéljaként, majd különböző okokból kifolyólag Prága nyert.

Július 5-8-ig vettünk részt ezen az eseményen mindazon kollégákkal, akik vállalták az amúgy számunkra teljesen ingyenes megmérettetést.
Az utazás anyagi vonzatai ellenére (azaz annak hiánya miatt) sem telt meg a busz teljesen; én sem voltam biztos benne, hogy el kell mennem - tekintettel a kisleányomra. Volt is egy kis lelkiismeret furdalásom is emiatt, ennek ellenére úgy éreztem, nem szabad kihagyni egy ilyen lehetőséget.

Hétfő reggel hatkor indult a buszunk, két sofőr és egy szószátyár idegenvezető kíséretével. Én nagyon jól szórakoztam az idegenvezetésen, bár több kollégának okozott nehézséget a végighallgatása.

Kicsit túl sokszor sikerült megállnunk "pisilni", így nem túl gyorsan értük el a szállásunk. Előtte még megálltunk Kutna Horában, ahol a vele összenőtt falu (Sedlec) kápolnáját tekintettük meg. Nem akármi ez kérem. Egy helyi pap összegyűjtötte az ott évszázadok alatt felhalmozódott emberi csontokat és ezekkel díszítette fel a kis kápolnát. Itt emberi csontokból van a csillártól a feszületig minden. Voltak olyanok, akik egyszerűen ennyit fűztek a látványhoz: "Beteg!"
Van ebben némi igazság, de én nem osztozom ezzel a nézettel. Nem mondanám kiemelkedő művészeti értéknek sem, egyszerűen érdekes és kész. Abszolút illeszkedik a XIX. századi romantikus érzésvilághoz.

Miután megérkeztünk a szállásra, ledöbbentünk. Egy külvárosi gettóban, egy tizennyolc emeletes blokkház tizenhetedik emeletén aludtunk olyan szobákban, amelyek már harminc éve sem biztos, hogy megállták a helyüket. Időutazás volt! Gyorsan beleszoktunk, pár napra rá már semmi problémánk nem volt a körülményekkel. Olyan fáradtak voltunk.

A szállás elfoglalása után azonnal söröző és cseh kaja után néztünk. A szálloda mellett volt egy kis vendéglő, ahová a helyi srácok jártak inni és beszélgetni. Nem is könnyen találtunk magunknak helyet. A sör választás könnyen ment, mivel egy helyi sörröl, a Branik-ról nevezték el a helyet, ezt is kellett innunk. A kaja már meredekebb volt. Kértem tradícionális cseh kaját és kaptam rántott húst majonézes krumplival. Lehet ez utóbbi volt a tradícionális?! Minden esetre az egész apos szendvics zabálás után üdítőleg hatott a nem annyira tradícionális rántott hús is. A sör pedig egyenesen mennyei volt. Talán még nem ittam ilyen finom világos sört sem. Nagyon elégedett voltam a jó sorommal.

Majd' éjfélig tartott a szálloda folyosóján tartott rögtönzött hepaj sok sörrel és pálinkával. Ebből többnyire kimaradtam, hiszen már így is hulla fáradt voltam, másnap pedig jó korán kezdődött a program. Nyolckor már reggeli, háromnegyed kilenckor már túra.
Hogy mit láttunk az idegenvezetéssel, arra nem térnék ki nagyon részletesen; egy-egy érdekesebb helyszínt azért felvillantok. Mindent láttunk, ami az utikalauzokban megtalálható.
Én pl. a kilátó helyett egy tükörteremben idétlenkedtem két munkatársammal, ahol egy hatalmas csatajelenet festmény is látható volt - romantikus stílusban. Érdekes, de nem maradandó élményt nyújtva.

Láttunk olaszos (reneszánszos) építkezések nyomait sgrafittoval és láttunk temérdek gótikus épületet (főként templom) is. Mindközül a legklasszabb a vár területén álló Szent Vitus székesegyház volt. A baj csak az volt vele, hogy ezen a napon rengeteg eső hullott a nyakunkba egy kis széllel megbolondítva. Nem tudtam annyira átszellemülni, mint lehetett volna, bár így is lenyűgöző volt.

Láttunk őrségváltást és rengeteg szűk sikátort, kis sörözőt-nagy sörözőt és persze temérdek turista csalogató kacatot. Ilyen helyen mindent el lehet adni, ha rá van írva, hogy Prága. Azaz Praha.
Még ezen a napon átsétáltam a Károly-hídon, ahol sok-sok karikaturista, portré rajzoló, fotós és csecse-becse árus kínálta magát és portékáját. Nem vettem semmit!

Hajókirándulással zárult a nap, ami ugyan nem rossz dolog, de nekem nem olyan nagy élmény. Nem tudom miért. Pedig szólt csehül majd' minden nyolcvanas évek slágere is. Meglepő módon a Neoton Familia, "Sárkány éve" című slágere is. Természetesen csehül! Talán emiatt volt értelme felülni erre a hajóra.

Olyan kilenc felé meg is érkeztünk a szállásra, hol mindenki aktív meccsnézésbe fogott, szigorúan sörrel. Én is. Utána jártányi erőm sem volt, hogy kimenjek bulizni a többiekkel (a hangadókkal), így hát gyorsan elaludtam.

A harmadik nap már lazább volt. Alig volt kötelező program. AZ elsőn még részt vettem: Wallenstein gróf kertjét láttam a többiekkel, majd leléptem megnézni a Nemzeti Galéria kincseit. Még előző nap említettem az idegenvezetőnek, hogy nekem ilyen igényeim is lennének, így ő délelőtt tízkor elbocsátott a csapattól egy fénymásolt térképpel és azzal az iránymutatással, hogy hatkor találkozunk a Vencel téri lovas szobornál. A baj csak az, hogy én még sosem jártam ott és nem is tudtam, hogy hol van. Taán térképpel oda találtam volna...

Magam is meglepődtem, olyan gyorsan és egyszerűen megtalátam a cseh Nemzeti Galériát. Szépen, nyitásra értem oda. Rengeteg fontos anyag van itt a görögöktől a barokkig. Láttam Dürert, Rubens-t, Van Dyck-ot, Bronzinot és még ki tudja mennyi minden érdekességet. Lejártam a lábam (és a szemem), az tuti.
Kerestem a moderneket is, aztán végre valaki értet egy kicsit angolul és elmagyarázták, hogy a város másik végében van egy nagy épület, ott találok újabb képeket. Ráadásul délután háromtól pont ma ingyenes.

Dolgom végeztével elindultam a kiszemet irányba. Vágtattam át a Károly-hídon, mikor is "leszólított" egy általam akkor fel nem ismert hölgy- magyarul: "Hogy-hogy itt kell találkoznunk, de érdekes; pedig szomszédok vagyunk!" Jó, hát így már leesett a tantusz, csak ez akkor és ott olyan meglepő volt, hogy hirtelen azt se tudtam én ki vagyok.
Fura találkozásunk után újdonsült kisérőmmel róttuk a köröket Prága utcáin. Elvetődtünk egy helyi Tescoba is, ettünk "sós madzagot", amit ők korbácsnak hívnak s ami igazából egy sajt. Ilyet itthon is lehet kapni, de nem az az íze, mint amire emlékszem gyerek koromból. Akkoriban ugyanis sokat jártunk a Tátrába és a hegy lábánál árulták két koronáért ezt a finomságot. Sós léből halászták ki és... isteni!!
Nem is hztam haza mást, csak ilyen sajtot és sört. Mi mást lehetett volna? Ja ige, Kisvakondot! :) Kisleányom ilyen kirakót kapott. Tetszik neki.

Miután felkutattuk a "Csöcs"nek nevezett éttermet és ott jól beebédeltünk, nem maradt más hátra, mint megkeresni a Vencel teret. Itt elválltak útjaink. Ő ment taálkozni a férjével, én pedig elindultam megkeresni a múzeum modern részlegét.
Kurva messze volt... Megtaláltam! Sok időm nem volt szétnézni, mert hatkor nekem is randim volt a csoportommal, így aztán a leginkább hirdetett munkákat nem is láttam. Amit láttam, az a helyi Képzőművészeti Egyetem diplomakiállítása. Csúcsszuper volt! Már megérte!
Aztán az emeleten láttam még Mucha-t, Marisse-t, Picasso-t és sok-sok érdekes munkát, de ezek előtt csak elszaladta, mert hát várt a csoport.

A csoport elcsigázva ült fel aztán a buszra és vágott bele ismét az esti meccs megtekintésébe. Sörrel!

Az utolsó nap semmi érdemleges nem történt. Hasítottunk haza a busszal. Közben beragadtunk egy másfél órát az az autópályán Brno-nál... egy autót láttunk összegyűrődve...
 

Öt napra az ominózus gyulai látogatásunkra újabb kirándulásra szántuk rá magunkat: a Velencei tavat néztük ki ezúttal. Biztosra mentünk, hiszen apósomék már letesztelték a helyet és nagyon elégedettek voltak - nagyon gyermekbarát szállodát találtak.

Az is volt. A tó mellett kívül s belül medencék, amelyek pont kellemes hőfokkal várták az összes korosztályt; nem volt semmilyen tiltó tábla (tán egy eldugott gyógymedencét leszámítva), hogy 'kis hercegnőknek tilos a bemenet', vagy hasonló. Nagyon szimpatikus volt.
Evelin napközben nagyon jól érezte magát. Egész nap strandolt, egész nap vízben akart lenni, bár természetesen itt is felhangzott az idő előrehaladtával a "másik medencébe akarok menni!" című vezényszó. Ugrabugrált, "úszott", játékfókát simogatott, fagyit evett és mindent kipróbált, amit ki lehet egy ilyen kislánynak. Ja, és természetesen a tóban is fürdött!

A reggeli és a vacsora volt benne a szállás árában, valamint egy saláta ebéd, ami meglepő módon elégnek bizonyult. Egy svédasztalos rendszert kell elképzelni megszámlálhatatlan féle étekkel, köztük az utolsó reggelink favoritjával: a rántott rákollóval. Abból annyit ettem, hogy vacsizni sem nagyon bírtam.

A szállás maga is klassz volt, bár nem tudtam mire vélni, hogy két külön ágyunk volt a feleségemmel, és még az összetolásukban is akadályoztatva voltunk. Ezzel elérték, hogy egy árok került kettőnk közé, amelybe természetesen nem egyszer belezuhant a kisleánykánk. Ennek ugyan súlyos és maradandó külsérelmi nyomai nem voltak, viszont sikerült az éjszaánkat péppé zúznia az okos lakberendezőnek: Evelin egész éjjel sírt, hogy "fáj a fejem"... Valahol beütötte a kis buksiját... Köszönjük szépen!

Ennek következményeként természetesen nem aludtunk. Egyikünk sem, egy órát sem szerintem. Másnap hulla fáradtak voltunk, ami hát a kétéveseknél abban nyilvánul meg, hogy sírnak, nyöszörögnek, semmi sem jó nekik. Ezzel természetesen a mi energiáink kerültek kiütésre. Ez rá is nyomta a bélyegét a csúcszuper, kényelmes és minden igényt kielégítő szállodai nyaralásunkra.
A hazaúton azt éreztem, hogy a mi közös kirándulásaink rossz csillagzat alatt születtek. Ami eddig működött, az most valahogy nem. Ami mindenki másnak kényelem és pihenés, az nekünk kínszenvedés. Minden csupa kis apróságokon múlik és ha ezek az apróságok nem stimmelnek, máris dől a nap. Olyan ez, mint a "Pillangó hatás".

A Valence Resort & Spa szerintem Magyarország legszebb, legjobban felszerelt és legkényelmesebb szállodája. Olyan csoda, amilyet még eddigi utazásaim alatt sem láttam sehol. Nagyon szeretné(n)k még visszatérni ide, valamikor a nem olyan távoli jövőben, mikor a szálloda minden adottságát ki tudjuk majd használni.
 

Nem is emlékszem, mikor írtam utoljára, de higgyétek el, nem történt mindez ok nélkül.

Az elmúlt hónap a kirándulások, nyaralások jegyében telt, internet közelében sem nagyon tudtam tartózkodni, nemhogy élménybeszámolót írni.

Még javában tartott az érettségi időszak, mikor egy hétvégét szenteltünk egymásnak és Gyula városának. Ez utóbbi nem volt valami jó ötlet...
Ugyan már hetek óta meleg van és kánikula, a gyulai hétvégénk az esős évszak utolsó erőfitogtatásának ideje volt. Konkrétan minda a három nap esett.

Gyerekkel (két éves) mindez szinte megoldhatatlan feladat elé állítja a szülőket. Az volt a koncepciónk, hogy a Gyulai Várfürdő egyik legnagyobb attrakciója a "gyermek vizi paradicsom", ott a kis Evelin egész nap ellesz - a tavalyi kondíciókat figyelembe véve. Egészen biztos, így is lett volna, de a paradicso ezen a hétvégén az időjárásra tekintettel le volt fóliázva. Na, nem is nagyon voltak feldühödött szülők, akik az azonnali megnyitást követelték volna a júniusi 13 fokban...

A fedett részleget választottuk. Az is jó ám. Van sodrófolyosó, dögönyöző, buborékoló, a jacuzzi minden féle vállfaja. A medencék közül kettő családosan látogatható, egy kifejezetten babamedence és vannak termál medencék, ahová még én sem vágyom, nem hogy a kishölgy.

Reggel nagyon korán keltünk, úgy hat óra tájban már ébresztő volt. Reggel nyolcig a felkelést a Minimax segítségével el tudtuk tolni, de aztánmenthetetlenül sétálni kellett (az esőben). Gyula másik arcát is megtapasztalhattuk ezáltal. Üzletileg is jól felkészült városról van szó. Kedvencünk az Interspár! :) Lehet kapni sült császárszalonnát is!!

Reggel kilenc és délután 3-4 óráig egész jól eljátszottunk a vízben, semmilyen attrocitás nem történt, leszámítva, hogy találtam egy darab kakát a medence szélén... emiatt aztán arra a napra le is zárták (és le is engedték) a medencét.
Aztán ahogy kezdett a hölgy fáradni, ami egyet jelent a "másik medencébe akarok menni" felszólítás egyre gyakoribbá válásával. Ezt szinezi továbbá a folyamatos sírás is, ami a délután/este folyamán már-már az elviselhetetlenség határát is súrolja. Mit súrolja?! Átlépi!
A probléma egyszerű: le kell feküdnie a kisleánynk fél kettő tájban. De hogy lehet mindezt megoldani egy szakadó esős napon egy strandon? Ott lehetetlen pihenni a sok sikoltozás és kiabálás okán, hazamenni a szállásra lenne csak a megoldás, bár hármunk közül ezt egyikünk sem szerette volna igazán - tekintve a jegyárakat... Ilyenkor az is közrejátszik, hogy tudva tudjuk, hogy az új helyen ilyenkor semmi esély sincs a délutáni alvásra. Egy-két óra elvetélt próbálkozást (és végig sírást) követően újra öltözés és új program keresése a végső konklúzió. Na de akkor már strandra nem érdemes vissza menni, a városban szakad az eső (vagy szakadni fog)... mit lehet tenni?
Hát azt, amit tettük: Hagytuk végletesen elfáradni a leányzót ötig, majd hazatérve, kis séta után lefeküdtünk együtt aludni: NYOLC ÓRAkor, hulla fáradtan.

Úgy érzem, ez a "nyaralás" voltaképp a szállásadónkon kívül senki más épülését, pihenését vagy szórakozását nem szolgálta. Talán egy ilyen apartman+strand programhoz ő még túl kicsi. Azaz már túl nagy, hiszen tavaly még jól működött a dolog. Délután a babakocsiban eltologatva elaludt a leányka és kipihenten ébredt egy-két órával később. A program reggeltől estig tartó strandolás volt.

Ne gondoljátok, hogy mindent az időjárásra lehet fogni. A történet folytatódik...
 

A héten megkezdődtek a szóbeli érettségik. Közben folyt a "tanítás" a hét első két napján. Gondolom, azt egy fejes sem gondolta komolyan, hogy lehet úgy tanítani, hogy előtte már megtörtént az év végi jegyek lezárása, menet közben érettségik folynak. Aki ezt kitalálta... közelről még nem látott kamasz gyereket.

Minden esetre én csak a szóbelikre koncentráltam a héten. Nem foglalkoztam az alsóbb évfolyamosok óráival; pláne, hogy az átmeneti órarend figyelembe is vette az érettségiztető taárok más irányú kötelezettségét.

Milyen egy rajz érettségi? Azírásbelit már megbeszéltük: három óra alatt kell kitölteni egy tesztet, amelynek 75%-a művészet történet, a maradék 25% pedig IQ. El kell képzelni egy szobrot, hogy milyen lenne ez más oldalról nézve vagy beszélj a plakátról, mi célt szolgál, stb... De akit bővebben érdekel a téma, az nézze meg a www.om.hu oldal ide vágó passzusait és letöltheti magának az elmúlt öt év összes rajz írásbelijét.
Mindezen feladatsorra 75 pontot lehet kapni.

Másik 75 pont adható a szóbeli feleletre. Ez két részből áll: 60 pont adható a bemutatott nyolc munkára (amelyből egynek egy tárgynak kell lennie). Ezekre különböző szempontok szerint adhatom a pontot, mint pl: az eszköz megfelelő használata, vagy a probléma megoldó képessége, vagy épp a vizuális kommunikációja, stb... A maradék 15 pont a szóbeli megnyilatkozásaira jár a diáknak. Jól kell ismernie önmagát, jól kell érvelnie munkája mellett, szakkifejezésekkel kell kifejeznie magát és persze helyesen.

Ebből áll össze 150 pont (75+75). Az elért pontot átformáljuk százalékra és így határozzuk meg a jegyet a szokott módon. (100-80% az ötös; stb...)

Jelen esetben mindeddig három tanulóm érettségizett le közép szinten és egy emelt szinten. Az emelt szintes leány egy csoda. Nagyon okos és nagyon jó keze van. A közép szintesek sem rosszak, de kiemelkedők azért mégis csak azok, akik ötöst kapnak. A négyesek pedig vagy nagyon elcseszték az írásbelijüket (hármast írtak), vagy nincs kézügyességük=nem gyakoroltak eleget.
Eddig az elcseszett írásbelik vezetnek. Aki rajzból akar érettségizni, többnyire alapból nem fakezű. Szerencsére.

Szeretem, mikor a falakon vannak a munkák és egy egész osztály plusz bizottság (jó esetben) gyönyörködik bennük. Olyankor érzem, hogy érdemes volt velük foglalkozni. A termek ilyenkor új erőre kapnak. Ezt onnan lehet leszűrni, hogy a rajz érettségik napján mindenki olyan feldobódott, mikor lekerülnek a képek, akkor pedig szóvá is teszik, hogy mennyivel jobb volt, mikor fenn voltak. Mégis csak van értelme a művészetnek?! :)

Már ilyenkor leszűrhető, hogy kinek vannak a művészettel komolyabb céljai, és ki az, aki csak azért jelentkezett erre a tantárgyra, mert "könnyűnek gondolta". Ilyen is van minden évben, bár lassan belátják, hogy ez sem olyan egyszerű ám.

Nem készültem erre a napra, de tény, hogy jól esik kimondani: vége; nincs tovább (tanév)! Ez az egész hét (és nagyrészt a múlt hét is) arról szólt, hogy ki hogyan tud javítani, kit hogyan tudnék felhozni - legalább egy jeggyel. Esküszöm, néha olyan engedményeket tettem, hogy ennyi erővel szembe is köphettem volna magam. Nagyon affelé mentünkel, hogy a gyereknek adjunk olyan jegyet, amit ugyan nem érdemel meg, de elégedett lesz vele (a szülő). A rajz különösen ilyen tantárgy. Egyrészt megy a duma, hogy "engem a rajz nem érdekel, hülyeség", másrészt az elvárás nagy a jó jegy iránt. De ha nem érdekli, akor miért???

Ebben a pillanatban kaptam egy levelet egy kettesre álló sráctól, hogy "küldöm a kiadott feladatokat és remélem megkapom a négyest..."
Ezt hogy???

Minden év végén adok lehetőséget javítani. "Hozzatok be neves alkotók festményeinek másolatait. (Év elején mindenkit megkérek, hogy legyen meg az elvárt képanyag dvd-n, amit én állítok össze nekik.) Legyen színes és A/3-as méretű."
Ezzel szemben A/4-es, grafittal, jó esetben szénnel készült vonalas rajzokkal jelentkeznek az ötösökért. Remélhetőleg darabonként egyet adjak!
Semmilyen opciónak nem felelnek meg, de ez náluk nem számít. Nem gondoltam, hogy a "festmény" szót is külön meg kell magyaráznom egy 16 éves - egyébként nem értelmi fogyatékos - fiatalnak. Meg kéne!

Utolsó órán egy másik osztály kissé elengedte a gyeplőt. Már a szünetben is egymást spriccelték le vízzel, amit órán sem hagytak abba. Két szaktanárit osztottam ki egy óra alatt... Itt nem arról van szó, hogy nem lehet lazulni év végén. Lehet! De attól még lehetünk normálisak! Ráadásul még négy nap van az iskolából... nekik

Nekem péntekenként nincs órám; ám lesz egy nem rövid értekezletünk; hétfőn-kedden pedig már érettségiztetek; elmaradnak a tanóráim. 

Apropó érettségi: Hétfőn három emberrel fogok társalogni érettségi címszó alatt. Már mind a három jelöltenk réges-régen le kellett volna adnia a cuccait, de a háromból még csak egy embernek van nálam a felszerelése - az is bűn rossz. Hiába beszéltük meg alaposan, mit és hogy kellene. Nem. Nem tudom, hogy velem van-e a baj... úgy érzem, nagyon részletekbe menően elmondtam, mit várunk el. Elküldtem nekik a kért képek válogatásának listáját is. Így sem megy. Mit kellene még elkövetnem??
Nem tudom, lebőgünk-e nagyon hétfőn. Félő!

Szép nap volt ez a mai. Ha még azt is hozzá vesszük, hogy ma megyek orvosi alkalmassági vizsgálatra. Egészen mókás nap ez a mai...

Nem vagyok radikális! Ezt az elején érdemes leszögezni.

Most, így a trianoni évforduló és a Nemzeti Összetartozás napján (napja után) azért mégiscsak összetorlódtak annyira az események, hogy minden jóérzésű magyar állampolgárban kell, hogy nyomot hagyjon.

A trianoni békekötés a leggyalázatosabb békék közül való volt. Azt gondolom, hogy példátlan az, hogy egy ország kétharmadát elcsatolják... és elvárták, hogy ebbe nyugodjunk bele, sőt, tapsoljunk neki.

Nem tudom, miféle titkos paktumok zajlottak a háttérben, de a nemzeti gyászt a komcsik nem nagyon engedték "kibontakozni", sőt; azt is letagadták, hogy a határainkon túl élnek még magyarok. Természetes, hogy mikor megszűnt a kényszer, minden elfojtott düh kitört. Mindez a napokban, a 90 éves évforduló kapcsán újra "aktuális"; holott a 90 év minden napján aktuális kellett volna, hogy legyen.

Megértem a szlovákokat, a románokat, horvátokat, szlovéneket, szerbeket, ukránokat is, akik nagy-nagy örömmel zárták a háborúkat. Ők vannak többségben... mi kisebbségben a kérdést illetően. A szövetséges hatalmak úgy értelmezik a dolgot, hogy több embernek tettek jót, mint ahánynak rosszat. Ők biztos elégedettek a döntéssel. Az, hogy erre mit mond a kisebbség, az őket nem igazán érdekli.

Mert a kisebbség (mi magyarok) kis lépéseket tesz. Felszólal, tiltakozik... de nincs foganatja így. Meg sehogy sem így 90 év elteltével, az Unióban pláne. Az Unió pont arról kéne, hogy szóljon, hogy "Európa határok nélkül". Persze ez a nagy ellenségeskedés ennek pont az ellentété fogja szülni.

Ez egy szomorú sztori, melynek nincs megoldása; azaz nagy háború (Világháború) nélkül tutira nincs. Az meg kinek hiányzik?! Neked hiányzik, hogy elmenj lövöldözni, miközben a családoddal is lehetnél?

Ez volt a címe annak a vígjátéknak, amit tegnap láttunk a Madách Színházban.
Azt hiszem, az utóbbi fél év legjobb előadása volt ez - leszámítva az Osonókat. Nemrég jártunk a Madáchban, akkor is egy klassz kis vígjátékot láttunk, de valamiért számomra túl lapos, vagy inkább erőltetett volt. Nem beszélve arról, hogy alig láttam valamit, olyan hülye helyen ültünk.
Most viszont erkélyen, első emeleten és bal szélen; majd'hogynem a színészek felett, de tökéletes "rálátásban".

Műveletlenségem révén a szereplőket nem nagyon ismertem - leszámítva a "nyuszó-muszózós" Magyar Attilát. Biztos azért is, mert őt ismertem névről csak, de ő a maga nyugodt, természetes modorával hívta fel magára a figyelmet. Olyan, mintha ő alapból is egy ilyen poénkodós, jó fej csávó lenne és az efféle feladatok nem is nagyon feladatok számára, oly'annyira természetesen jön neki a karakter.

Arcról nem, de névről legalább ismertem a Beugróból Pikali Gerdát. Gondolom, hogy nem véletlenül játszik a fenn nevezett tv műsorban... nekem úgy tűnt, hogy itt is meg tud újulni minden egyes bejövetelekor. Ezen kívül nőies, laza és totál színésznő.

Nagy Sándort már "láttam valahol"; gondolom máskor, más darabban. Még túl fiatal ahhoz, hogy ismerjem, (azaz én vagyok ehhez kevéssé művelt) de azt hiszem, pár év(tized) és ő is a legismertebb magyar színészek egyike lesz. Talán még nem elég természetes... vagy nem tudom. Nekem még nincs kész, de érzem benne azt a kis pluszt, amitől ő még ennél sokkal ismertebb lesz.

Akit a legkevésbé ismertem, ő Balla Eszter. Nem akarom megbántani szegényt, de mikor közelről mutatták... nagyon nem tetszett. Nem igaz, hogy nem találtak erre az izgalmas szerepre egy valamivel szebb nőt... Na jó, ennyi volt az összes negatívum, amit vele kapcsolatban el tudok mondani. Persze az már régen rossz, ha egy színésznőre nem jó ránézni... (Nekem legalább is.)
Viszont nagyon energikus, egy jelenség, nagyon-nagyon jó színésznő. Azt hiszem, a küllemét feledtetni tudta a játéka, és ez jó! Talán az ő produkciója volt a legjobb az este folyamán - na meg Magyar Attiláé; na de ő már vagy tíz éve játsza ezt a darabot. Előnyösebb helyzetben van a többi szereplőnél.

Végre úgy mentem haza a színházból, hogy még reggel is volt a darabból valami a fejemben. Úgy szórakoztam - nyerítve vihogtam - hogy közben el is gondolkoztam. Jó, kicsit sablonokat is puffogtatott a házasság intézményéről, de hát minden közhelyben ott van az igazság. Ezek az élethelyzetek pedig mindenkinek a sajátjai. Minden néző képes volt beleélni magát a szereplők helyébe. A múltkori előadással talán ennek a hiánya lehetett a fő bajom - bár ez csak most esett le.

Van valami szürreális ebben az időjárásban... Még sosem esett meg velem, hogy egy nagy családi ünnepet egyedül töltöttem volna kinn az udvaron egy esernyővel az egyik kezemben, szakadó esőben.
A másik kezemben egy grillező csipeszt szorongattam, amellyel forgattam a húsokat. Egyesével szaladgáltam be az eresz alá a félig odaégetett hagymacsomókkal ugyan is, ha a kész cuccokat is ott tartom a grill mellett, perceken belül megtelik a kis tálka vízzel és odébb úsznak a hősiesen előzőleg megsütött husikáim.

Mindeközben odabenn ment a buli és várták a végeredményt. Egyre éhesebb lett a rokonság.
Szerintem nem volt a testemnek olyan pontja, amely szárazon maradt volna az ebéd készítése során. A sztorit árnyalja, hogy a hasamon egy csík viszont a tűzhöz közel hajolás révén kissé megpirult, így egyszerre kaptam hideget-meleget, ahogy azt mondani szokás. Nem lett belőle maradandó dísz, mert az égető fájdalmat az eső elmosta.
Nem tudom, okos dolog lett volna-e, ha pólóban "sütkérezek". Ugyan megúsztam volna a piros csíkot, cserében egyedüli indulóként/zsűriként/nézőként mutatkozhattam volna be az aznapi rögtönzött házi vizespóló versenyen. Tüdő Gyula garantált vendég lett volna nálunk, és valószínű nem az esős krumplit jött volna megkóstolni.

Az a probléma, hogy imádom a grill ételeket, ám ezen a tavaszon mindeddig nem nagyon volt lehetőség mindezt élő-egyenes adásban kipróbáli - tekintve az időjárási viszonyokat. Ami a fentiekből következőleg tegnap sem volt ugyan volna ideális, ám a végeredményt tekintve az a konklúzió, hogy innentől kezdve nem állhatja utam se eső, se vihar. Ha valaki éhes... :)
 

Általam leginkább várt nap a keddi volt a héten. Délután kettőkor indul a nagy menet; kederül, hogy dolgoztunk az év folyamán.

Kettő és öt között zajlott a megmérettetés nyolc fővel, akik a közép szintet választották és egy fővel Szolnokon, aki emelt szinten érettségizett a tárgyból. Miatta nem fájt a fejem.
A többi nyolc között már voltak olyanok, akik miatt aggódtam. Szerencsére orbitális bukta nem volt; azaz volt már olyan, aki évekkel ezelőtt rosszabb dolgozatot írt, mint az idei legrosszabb. Na meg olyan is, aki sokkal jobbat!

A diákok 45-70% közt teljesítettek egy olyan feladatsoron, ami szakmailag ugyan nem volt szörnyen nehéz, de ezen túl mérte az általános tájékozottságot is. Sok feladathoz "csupán" józan paraszti ész kellett (volna). Nekem ez bejön, de nekik nem igazán. Erre is panaszkodtak főleg.

Az első feladat nagy odafigyelést igényelt: Ferenczy istván Pásztorlányka című szobrát kellett képzeletben megforgatni és a fázisképeket felismerni. Utána különböző - szerintem nagyon nehéz kérdéseket tettek fel a szoborral kapcsolatban. Olyanokat, amelyek közül párat én sem tudtam volna helyesen eltalálni. A feladat első része viszont tényleg nélkülözött minden előképzettséget, "csak" figyelni kellett.

Aztán következett egy kifejezés-eltalálós feladat - kevés pontért. Nehéznek álcázott könnyű feladat volt ez. Nagy volt a körítés, de csak egy-egy betűjellel kellett jelölni a helyes, oda illő kifejezést.

A harmadik feladat egy klasszikus kép-korszak párosító feladat volt. Többnyire ez is ment, bár volt, hogy a fejem fogtam...

A negyedik feladat egy nagyon egyszerű, kevés pontot is érő feladat volt: A pisai templom alaprajzát kellett beazonosítani (háromból) és elnevezni a részet (főhaó, mellékhajó...)

Az ötödik feladat csapta ki leginkább a biztosítékot - egy nehéznek álcázott józan paraszti eszet mérő feladat volt. A feladat úgy volt tálalva, mintha a diákoknak képben kéne lennie arról, hogy melyik múzeumban mit őriznek. Persze, szó sem volt erről. Volt, aki szóvá is tette, hogy "olyan képek voltak, amelyeket sose látott"... ja, persze... volt olyan is. :)

A hatodik feladat szintén az általános műveltségre tette a hangsúlyt: a nemezről, mint anyagról érdeklődött úgy, hogy mellé igen látványos példákat sorakoztatott fel: jurtát és különböző bábokat. Volt, akinek ez sem volt elég arra, hogy megfejtse: a nemez egy textil féleség... Sajnos órán nincs időnk ilyen dolgok tisztázására, de azt gondolnám (lehet, hogy tévedek), hogy egy 18 éves embernek már van olyan szókincse, hogy értelmezni tudja ezt a szót. Nem mindenki képes erre.

A hetedik feladat három példa kapcsán volt kíváncsi arra, milyen térábrázolási módszereket ismer a tanuló. Volt axonometrikus, egy iránypontos perspektíva és sík ábrázolás. A sík és a perspektívikus még csak ment is, de az axonometriáról fogalmuk sem volt. Éljen a matek óra! :)

A nyolcadik feladat egy hagyományos, képelemzős feladat volt: csontváry Kosztka Tivadar, Zarándoklás a cédrushoz című képét kellett felismerni, időben elhelyezni és elemezni. Az elemzés egész jól sikerült, de a stílus emghatározása nem volt az igazi. Külön érdekeségként megemlítenén Csontvári elkeresztelését: Gergőnek és Dávidnak is olvastam... Gratulálunk a helyes megfejtőknek.

Az utolsó feladat egy mindenkihez közel álló műfaj, a plakát volt. Jellemezni kellett, mire haszáljuk, milyen egy jó plakát. Többnyire ment saját kútfőből, de volt aki itt is mellé lőtt. Bár nem értem, hogy lehet ezt nem tudni.

A feladat utolsó része a fotó volt. Meg kellett nevezni pár magyar fotográfust - ami már csak kizárásos alapon sem okozhatott gondot, valamint a rajzosaimmal nemrég voltunk Robert Capa kiállításon, és onnan is ragadt meg egy-két infó. Végül egy fotót kellett elemezni; mitől érdekes, mitől jó az a fotó. Ez már gondolkodtatóbb volt, nem midenki tudta összeegyeztetni a klasszikus festmény elemzési módokkal.

Összességében elmondható, hogy ez sem volt nehezebb az átlagnál, csak másféle gondolkodást igényelt, a diákok nem erre számítottak , ezért értékelhették nehezebnek az eddigi gyakorlattal szemben.

Már régóta fentem a fogam egy jó kis ének érettségire. Mindig is érdekelt, milyen is az. Egyáltalán nem azért, mert nem tartom sokra, sőt; tegnap végig gondoltam, miket is kérdezhetnek egy ilyen alkalommal.
Lehet bármilyen zeneszerzőről kérdezni minden féléket: mikor élt, milyen stílusban alkotott, mik a főbb művei, esetleg egy-két személyesebb infó róluk. Meg aztán ott van a kottázás, kottaírás. Jó, azt egyszer kell megtanulni, utána már nincs lehetetlen feladat, de akkor is.
Lehet még zenehallgatás...gondolom negy egy-két lemez anyag az, amit kívülről kell tudnia a jelöltnek. Lehet hallgatni orrba-szájba a tételeket.
Ismerni kell a hangszereket. Csoportosítani, rendszerezni, felismerni a hangjukat... Nem egyszerű egy laikus számára.

Aztán ott van a bohóckodás: azt gondoltam belül, vihogva, hogy majd az írásbelin a kislányok magukban szómizálnak, vinnyognak, énekelgetnek, amit aztán lejegyeznek; vagy épp így próbálják majd megfejteni, melyik dal is van nekik lekottázva.

Hát ez utóbbi nem jött, be; ilyet nem kellett. Legalább is én egy pisszenést sem hallottam. Úgy írtak, mint a kisangyal. Most már nem marad más hátra, mint hogy szurkoljak nekik a végelszámolásnál is.
Azt ígérték, hogy a szóbelin majd dalolva is megnyilatkoznak! Epedve várom!

Én a suliban sosem mertem énekelni...
 

Neeem, nem adtam a fejem újra arra, hogy iskolapadba üljek. Ez volt a címe a tegnap este a Madách Színházban látott darabnak.
Arról, hogy színházba fogok látogatni, csak a hétvégén szereztem tudomást. Nagyon örültem a tálcán kínált eseménynek. Az elmúlt évben (pár évben) szerencsére nagyon megszaporodtak a színházas élményeim. Nagyon szeretem!

A darab egy vidám-könnyed, kikapcsolódásra alkalmas sztorit rejtett magába. Pont erre volt szükségem. A Madách Színház amúgy is a kedvenc színházaim egyike. Bár, mindet szeretem és mindegyiket másért.

A címszerepet Kovács Lehel játszotta - ő volt az, aki a frissen megkapott ösztöndíjat eldobva kezdett új életet. Kipróbált mindent, amit kilehetett. Erről persze mi semmit nem láthattunk, a darab arról szólt, hogy milyen átalakuláson ment végig a szereplő.
A színész számomra nem alakított olyan fergetegeset. Valahogy nem tudott váltani a különböző lélekállapotai között. Minden körülmény között nyegle és feldúlt maradt. Persze lehet, hogy ezt is kellett játszania, de nekem hiányzott az, hogy mikor szerelmes volt, akkor legyen "látványosan" szerelmes, ne csapkodjon, vergődjön akkor is. Tényleg nem tudom, hogy ez most tudatos volt-e náluk. Engem zavart.
Az egyik női főszerepet Fodor Annamária játszotta, akivel az volt a bajom, hogy nem volt semmilyen. És itt is a kérdőjelek: A szerepe szerint kellett ilyennek lennie? Nekem úgy belesikkadt az előadásba. nem volt fergetegesen szexi és jó nő, nem volt titokzatos amazon, nem volt érzéki és izgalmas... A vége felé az "anyja" (Udvaros Dorottya) ugyan elmondta, hogy ennek a lánynak nem alakult ki a valódi jelleme, egyénisége... talán ez ad egy kis felmentést... Én szerettem volna, ha az a csaj egy jelenség lett volna... Nem volt az.
Viszont Udvaros Dorottya még így nem éppen fiatalon is egy szexi dög. Sokkal vonzóbb és elementálisabb volt, mint a darabbéli leánya. Nekem alapból, képről nem igazán az esetem (pláne, hogy a fia lehetnék), de ahogy mozgott, beszélt, stb... a színpadon... hát megváltozott a véleményem. fantasztikus az a nő!

A főszereplő apja Szerednyei Béla volt, aki természetesen nálunk is nagy kedvenc, de szerintem egy ország van vele így. A darabban eléggé alárendelt a szerepe, alig-alig tűnik fel; nem róla szól. Tökéletesen hozta a figurát, de nem tudott kibontakozni úgy, mint mikor legutóbb láttam egy krimiben.
Titkos kedvencem a Pusztaszeri Kornél, mert ő Pumukli magyar hangja. Nagyon szerettem gyerekkoromban és ha megszólal, mindig eszembe jut. Éder mestert hiányolom persze. :)
Az ő szerepe sem volt túl nagy ebben a darabban, nem is tudok emiatt semmi negatív vagy pozitív kritikát írni. Többnyire a hangjára figyelek önkéntelenül; mindegy is, hogy mit csinál. :)

Azt hiszem az én elvárásom a színházzal kapcsolatban nem a kikapcsolódás, hanem a BEkapcsolódás. De ezt már írtam máskor.

Még ami nagyon tetszett, az a díszlet. Csak bámultam a nagy graffittis falakat és eljátszottam a gondolattal, hogy én is festek ilyet. Nem tudom, lesz-e belőle valami, de most e körül forog a gondolat. Majd meglátjuk.

A hét az érettségikről szólt... de ez nem olyan szörnyű egy tanárnak, mint egy diáknak. Nekünk nagyon jó volt így, végre egy hét lazítás az elmúlt hetekhez képest. A múlt héten már azt hittem, itt a vég; folyamatos stressz és alkalmazkodás a kollégákhoz, a ballagó diákokhoz és persze főként a családhoz.

Ez a hét annyiból volt jobb, mint a többi, hogy tanítani nem sokat kellett, köszönhetően a sok termet lefoglaló végzősöknek, "csak" a felügyelet jutott osztályrészül. Ha nincs probléma, akkor semmiség az egész, de ha balhé van, akkor természetesen mi vagyunk a felelősek. Nem volt balhé. Egy vicces jelenet volt, mikor hétfőn a tanári asztalra kitett telefonok egyike öt perc különbségekkel megcsörrent (lehalkítva). Az előrelátó diák az ébresztő funkciót rajtafelejtette... Fantasztikus, érett magatartás...

Nyafogás volt minden oldalról, hogy idén nagyon nehéz volt az érettségi. Hát, nem vagyok kompetens, nem is tanulok ilyesmiket tizenhárom éve, de tanárként azt mondom, hogy nem is baj ez. Diákként biztos sírna a szám és igazságtalanságokat emlegetnék. De az érettséginek oly'annyira nincs már becsülete, hogy a gyerekek konkrétan sz*rnak az egészbe. Tisztelet a kivételnek. Úgy vannak vele, hogy kettes meglesz. Az elég. (?)

Ha megint komoly előkészületeket igényelne egy ilyen vizsga és nem arról szólna, hogy "gyorsan legyünk túl rajta és bulizzunk", akkor nagyobb lenne az értéke és a dicsőség, hogy megvan.
Tőlünk nem mindenkinek sikerült annó... vagy 3-4 bukás biztos volt. Össze nem akarom hasonlítani az akkori "rendszert" a mostanival, mert nincs értelme; mindenki gondoljon, amit akar.
 

Gondolom már minden érdeklődő elolvasta az Indexen az ide vonatkozó témákat... emiatt ezt nem is részletezem.

Ahogy átnézegettem a témákat, nem gondolom, hogy nagyon meg kellett erőltetniük magukat a jelölteknek. Aztán beszélgettem velük, miután kijöttek és az volt az álláspont (az értelmesebbjeinek), hogy valóban nem volt olyan megfejthetetlen rejtvény az idei évi érettségi (sem). Egy-két emberke vakargatta a füle tövét, hogy "nehéz volt"... de nekik bármit adtak volna, az lett volna...

Tény, hogy léteznek ilyen-olyan beállítottságú emberek és tény, hogy nem fog mindenki agya ugyan úgy (még szerencse), de egy olyan érettségi, mikor ott van a szöveg és arról kell írni... hát ilyen nincs is. Ennél egyszerűbbet nehéz elképzelni.

Na, aztán jön a matek holnap. Az ám a gyönyörű. A matek sosem volt a kedvenc tárgyam, de az, hogy nehéz, azt nem mondanám. Csak én csesztem el mindig olyan helyeken, ahol nem szabadna. Engem minősít. Nem figyeltem eléggé. De azt is meg lehet oldani bukás nélkül.

Holnap reggel érettségi. Magyar... Ahogy azt mi vén rókák tapasztalt versenyzők megszokhattuk...na abból már nem eszik a mai kor gyermeke, amit mi megkaptunk: Három téma "oszt dógozd ki!"

Már töltögetni kell és az egyik szövegről kell írni véleményt... Basszus, teljesen lementek minusz íku-ba... Régen azért az elvárás volt, hogy emlékezz valamellyest a versre, regényre, novellára - de minimum tudd, hogy az adott író hol született, mikor és mik voltak életének főbb állomásai. Mára ez odáig torzult, hogymondj véleményt arról, hogy a mai fiatalok már csak az interneten olvasnak baromságokat és nem vesznek kezükbe könyvet...

Na, hát kíváncsi leszek a holnapi témákra...

Az a legviccesebb, hogy az új érettségin átesett diákok okoskodva magyaráznak aztán, hogy "igen, könnyű volt, mert..."
Mert olyan okos vagyok, hogy még önálló véleményt is tudok (?) írni egy orrom alá tolt szövegről. Ez aztán a teljesítmény. Emiatt aztán kár lehúzni négy évet egy középiskolában...
Lehet jobb lenne, ha kertet ásatnának velük négy évig; ezt az érettségit az után is meg tudnák írni (ötösre) és még dolgoznának is!

A napok óta riogató piros foltok története remélhetőleg a mai nappal véget ér. Ha minden igaz, ma sikerült rájönni a titokra.

Kora délután már annak is örültem, hogy rájöttem azzal a négy doktornénivel közösen a titok nyitjára, akik az elmúlt két napban látták a kislányom: a lányom csalános!!!!
Hát itt párolgott el az idegességem egyik fele. Hiszen csalános majd' minden gyerek volt már élete folyamán és még senkinek sem lett tőle komolyabb baja. Jajj Istenem... Ha tudom, hogy ez "csak" csalán, nem gyomoridehelem magam napokig.

Már csak az volt a kérdés, mi válthatta ki. Napok óta ezen gondolkodtunk. A póktól eljutottunk az ételallergiákig, és ma délutánra olyan 70% bizonyossággal merem állítani, hogy a híres-neves Asia-Centerben vásárolt öblítő lehetett a ludas.
Először hétfőn volt kipróbálva, kedden vette fel először Evelin azokat a ruhákat, amely ezzel lettek kimosva és kb. azóta is jelentek meg rajta az első ilyen foltok. Most ez tűnik egyértelműnek.
Az öblítő márkája "Ariel", de nagy valószínűséggel az Asiában árult Ariel nem ugyan az, mint a "normál" boltokban. Nem ajánlom! :(

Miután délután aludni "ment" a kisleányom, már szinte 100% foltmentesen ébredt... na ja, mert tiszta vízzel minden ágyneműjét és pizsijét újra kimostunk, kiáztattunk.
Elég tanulságos és munkás nap volt számunkra "A Munka Ünnepe"....