A nem mindennapok

Főként olyan gondolatokat írok, amik foglalkoztatnak. Kérdéseket, amikre választ keresek. Ezek lehetnek művészeti, oktatási, de szociális, esetleg politikai kérdések is.

2009.12.02. 14:06 nagytomsky

Ruhapénz

Ma kaptam egy elég mélyen zsebbevágó pofont az élettől... azaz az iskolától, ahol dolgozok.
Be volt jelentve a héten, hogy szerdán a nagyszünetben alkalmazotti megbeszélés lesz. nem tudtuk, ez most mit jelent konkrétan; újabb megszorítások várhatóak, vagy kapunk valamit... Ez utóbbi következett be szerencsére. Az iskola 50 éves évfordulójára rendezett ünnepség sorozat elismerése képpen minden dolgozó sok ruhapénzt kap. De ilyen száz ezres nagyság rendben. Tényleg rengeteget dolgoztunk - én is, mint azt már a régebbi blogbejegyzéseimben is írtam.
Azt is hozzátették, hogy nem mindenki kaphat, csak aki már legalább egy éve ott dolgozik. Én 2003 óta dolgozok ott teljes állásban. Tavaly csak óra adóként, az igaz, de az ünnepség megszervezéséből oroszlánrészt vállaltam. Mint kiderült, én nem kapok egy vasat sem.

Csak lestem. Éreztem, hogy felmegy a pulzusom, a forróság elönt és hirtelen majd fel robbantam. Nem tudom, mit tehetnék. Akkor ez most jutalom, vagy mi a szösz? Ez most a sok munkáért járt, vagy csak a számok hónapok tükrében kiosztott valami.
Nagyot csalódtam most a vezetőségben.

egyenlőre nem is tudok most másról írni, annyira szíven ütött a dolog. Még az is más, ha kiszúrják a szemem pár tíz ezerrel és azt mondják, hogy bocs, a jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy... de nem. Egy kanyi vasat sem utalnak. Akinek van ötlete ennek megmásítására, sz szóljon.
 

Szólj hozzá!

Címkék: iskola jászberény ruhapénz


A bejegyzés trackback címe:

https://nagytomsky.blog.hu/api/trackback/id/tr211568782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása