A katonaság igen nagy gondban lehet, ha lasszóval fogja a jövő katonáit. Most ez történt. Szolnokra szerveztek egy kis kirándulást a jászberényi ifjaknak kedvcsináló gyanánt.

Reggel 8-kor indultunk a lehető legrosszabb időjárási viszonyok között. Induláskor szimplán csak hideg volt, latyak és hó felváltva. Szolnok határában már szálingózott a hó, a belvárosban már lefagyott az égi áldás. Sikerült is egy kisebb balesetet összehozni oly' módon, hogy egy piros lámpánál belénkcsúszott egy Fiat. A busznak és nekünk hál' Istennek semmi problémát nem okozott az eset, ám a fiatal fiatos nem járt ilyen jól. Mi két perc alatt tovább álltunk, de neki a későbbikben is emlékezetes lesz ez a kis kaland.

Meg volt tehát a ráhangolódás a katonai pályára (szerintem nincsenek véletlenek). Nagy nehezen megérkeztünk a Szolnoki Repülőtérre. Ekkor már az ónos eső olyan szinten zuhogott, hogy alaposan belassult az erőltetett menet. Gondolom, hogy a vendéglátóink is vágtak a programon, de így is egy örökkévalóságnak tűnt.
Bementünk egy 20 éve leadott utasszállító belsejébe. Itt sem volt meleg, de legalább nem esett a fejünkre a lé. A legnagyobb élmény még így is ez volt, hiszen a diákok beülhettek a pilótafülkébe és nyomkodhatták a gombokat, amik szerencsére mindegyike réges-régen hatástalanítva van.
Ezután roncsnézés kövekezett. Toporogva meg-meg álltunk egy-egy roncsnál, ahol közölték velünk, hogy ezt és ezt a gépet mikor tették le végleg és milyen fegyverzete volt. Ennek az érdekes manővernek a csúcspontja az volt, mikor az összetört/teljes alkatrészeket lehetett megtekinteni... Biztos elég rétegműfaj... Nem tudom felfogni, hogy ez embereknek milyen pluszt tud adni. Persze biztos tud. Ennél messzebb tőlem talán nem is áll semmi.

Miután végig vacogtuk a repülőmúzeumot, végre fedett program várt ránk. Egyfajta hadtörténeti múzeumot láthattunk, különös tekintettel a kötelező katonaság százakárhány éves történetére. Azt kell, hogy mondjam, hogy ebben már volt némi érdekesség. De valahogy ez olyan "perverz" élmény, amolyan katasztrófaturistás. Legalább annyira érdekes, mint pl. egy kivégzőmúzeum egy vár pincéjében. Érdekes, de borzongató. Mindezt alátámasztva egy-két tiszt a látogatókat követve kommentálta a látottakat. Olyanokat meséltek, hogy milyen szenvedéseken átmenni egy bakának, és úgy általában a katonáknak. Milyen nagy a bürokrácia és milyen nehéz kibírni.
Az egyetlen pozitívumként azt említették, hogy "De kibírtam!"
Ennyi? Ez a lényege a katonaságnak? Szenvedjek a semmiért, hogy a végén azt mondhassam: Kibírtam? Mindezt katonaság nélkül is elintézhetem... A hétköznapok legalább ilyen kemények...

Biztosan nagyon fontos az "edzésben levés", de hogy ez legyen az életem célja... azt már nem. Ezek a katonák kezdetben szívnak, később szívatnak.
Azt nem tudtam eddig megfejteni, hogy konkrétan mit dolgoznak?! Láttam, hogy a Hemóban szaladgálnak az irodisták, de hogy mivel és miért... Támadás nem ért bennünket tudtommal. Fogalmam sincs, hogy egy ilyen országnak, mint Magyarország, miért van szüksége katonaságra? Ha veszünk pár harci gépet, az ki ellen fog megvédeni? Tudjátok, mennyibe kerül egy harci gép egy darab (!) gyakorlata? Csak annyi, hogy felrepüljön egyszer? Majdnem egy millió forintba!!! És miért? A semmiért!
Nagyon haragszom erre az intézményre. Egy nagy pénznyelő.
Egy pozitív oldala van: Mikor segítenek az árvízkárosultaknak. De ez alapján beolvadhatnának a katasztrófavédelembe is. Azok legalább dolgoznak.