A nem mindennapok

Főként olyan gondolatokat írok, amik foglalkoztatnak. Kérdéseket, amikre választ keresek. Ezek lehetnek művészeti, oktatási, de szociális, esetleg politikai kérdések is.

2010.05.01. 19:40 nagytomsky

Csájna

A napok óta riogató piros foltok története remélhetőleg a mai nappal véget ér. Ha minden igaz, ma sikerült rájönni a titokra.

Kora délután már annak is örültem, hogy rájöttem azzal a négy doktornénivel közösen a titok nyitjára, akik az elmúlt két napban látták a kislányom: a lányom csalános!!!!
Hát itt párolgott el az idegességem egyik fele. Hiszen csalános majd' minden gyerek volt már élete folyamán és még senkinek sem lett tőle komolyabb baja. Jajj Istenem... Ha tudom, hogy ez "csak" csalán, nem gyomoridehelem magam napokig.

Már csak az volt a kérdés, mi válthatta ki. Napok óta ezen gondolkodtunk. A póktól eljutottunk az ételallergiákig, és ma délutánra olyan 70% bizonyossággal merem állítani, hogy a híres-neves Asia-Centerben vásárolt öblítő lehetett a ludas.
Először hétfőn volt kipróbálva, kedden vette fel először Evelin azokat a ruhákat, amely ezzel lettek kimosva és kb. azóta is jelentek meg rajta az első ilyen foltok. Most ez tűnik egyértelműnek.
Az öblítő márkája "Ariel", de nagy valószínűséggel az Asiában árult Ariel nem ugyan az, mint a "normál" boltokban. Nem ajánlom! :(

Miután délután aludni "ment" a kisleányom, már szinte 100% foltmentesen ébredt... na ja, mert tiszta vízzel minden ágyneműjét és pizsijét újra kimostunk, kiáztattunk.
Elég tanulságos és munkás nap volt számunkra "A Munka Ünnepe"....

1 komment

Címkék: csalán kiütés asia center


A bejegyzés trackback címe:

https://nagytomsky.blog.hu/api/trackback/id/tr181967053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enigmapont 2010.05.02. 02:56:40

Naugyeenmegmondtam! Margit!
süti beállítások módosítása