A nem mindennapok

Főként olyan gondolatokat írok, amik foglalkoztatnak. Kérdéseket, amikre választ keresek. Ezek lehetnek művészeti, oktatási, de szociális, esetleg politikai kérdések is.

2010.02.22. 21:18 nagytomsky

Bevásárlás

A mai festmény-bemutató a bevásárlás köré szerveződik. Az "ihletet" az adta, hogy iszonyú sok nyugta halmozódott fel a téli szünetben, sőt; az után is.

Első körben felragasztottam őket egy nagy, 50×70-es lapra, majd úgy hagytam hetekre. Gondolkodtam, mit is lehetne kezdeni egy nagy felületnyi nyugtával. A karácsony elég intenzív élmény mindannyiunk számára és amikor készült a kép, pont mindenki erről beszélt. Na meg arról, hogy nem az számít, mennyiért vásároltad a karácsonyi ajándékod, hanem, hogy milyen jó érzés adni. Ez a szép gondolat és a vele ellentétben meghúzódó valóság fúziójaként egyszerű tussal egy sablonból másoltam le a mintát. A felirat is ilyen dzsúzos, nyálas ömlengés, ami ilyenkor kötelező. Ennek ellenpólusaként a hideg számjegyek úgy gondolom, kellő lórúgást ad a léleknek. Ehhez kapcsolódva használtam kizárólag a fekete-fehér megoldást; így is a kontrasztot akartam érvényre juttatni. Tehát ezért nincs benne szürkeskála.

Mindezzel együtt nem gondolom, hogy a fenti munkám lenyűgöző lenne, vagy hogy a maximum, amit ebben a témában nyújtani lehet. Emiatt megpróbálkoztam a másik véglettel is - olyan képet is akartam készíteni, amely ellentétben a fenti grafikus, minimál, plakátszerű megoldástól festői, színes és szöveg nélküli. Az 50×70-es lapra felragasztott januári-februári

Szólj hozzá!

Címkék: karácsony pénz képzőművészet bevásárlás festészet


A bejegyzés trackback címe:

https://nagytomsky.blog.hu/api/trackback/id/tr931782278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása