A nem mindennapok

Főként olyan gondolatokat írok, amik foglalkoztatnak. Kérdéseket, amikre választ keresek. Ezek lehetnek művészeti, oktatási, de szociális, esetleg politikai kérdések is.

2009.10.20. 15:24 nagytomsky

A Berényi Műhely

Minden napra jut valami csepp nyalánkság. A mai napon ilyen a Berényi Műhely - Jászsági Alkotóközösség 20 éves születésnapja; azaz a XX. Őszi Tárlat. Magukról ezt írták:

A Berényi Műhely 1990-ben alakult a Jászságban élő képzőművészeteket kedvelő és művelő alkotókból.
Alapító tagjai voltak /1990 március 1-jén/  :   Velkeiné Pócz Ilona, Ördög Margit, Póczné Pintér Rozália, Nagyné Koncz Éva  -  Kiss László , Hajas Gyula, Horváth István  , valamint Buna Konstantin.
Az eltelt 20 év során sok-sok közös és egyéni kiállítás került a közönség elé városunkban és az ország számos településén – valamint határainkon túl Conselvében /Olaszország/ , Vechtában /Németország/ , Sedaliában /USA/.
Többen dolgoznak nyári alkotótelepeken is.
Munkájukat évről-évre érdeklődéssel fogadja  városunk közönsége.
Kiállításaik sorában megkülönböztetett szerepet tölt be   a Déryné Művelődési Központban évente megrendezésre kerülő Őszi Tárlat .

Nekem a művészeten túl azért is fontos ez, mert édesanyám a csoport vezetője. Azt gondolom, hogy igencsak ritka dolog az ebben a gyorsan változó világban, hogy egy tizenpárfős csoport azonos célokkal és azonos örömökért ringbeszáll immáron húsz éven keresztül töretlenül.
Na nem mondom, hogy minden alkotó csúcs és szuper és fantasztikus. Nem... nagyrészük nyugdíjas, önképzett festő. A szó szép értelmében amatőr festő. De ilyen kitartást kevés helyen tapasztalni. Vannak köztük képzett művészek is; ilyen az én jó anyám: Koncz Éva is. Remélem minden elfogultség nélkül kijelenthető, hogy a csoport színvonalán messze túljutott ő. A város tán minden jelentősebb vezetőjének, valamint majd' minden közintézménynek van tőle alkotása. Remélem örökre beírta magát a Jászság művészetébe.


 

1 komment

Címkék: műhely festészet berényi déryné nagyné koncz éva


A bejegyzés trackback címe:

https://nagytomsky.blog.hu/api/trackback/id/tr261463249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enigmapont 2009.10.21. 18:24:44

Ez nem az en kepem veletlenul???? :) Mmint en megkaptam.
süti beállítások módosítása